Az amerikai Alexander Payne az elmúlt tizenegynéhány évben készült filmjeiben valami mesteri módon ötvözi a társadalomkritikát és a komoly drámát a védjegyévé vált szerethető fekete humorral. Most egy meglehetősen nagy italbarát öregember története miatt sír az egyik szemünk, és nevet a másik. A Nebraska című film kritikája.
Az 1961-es születésű Alexander Payne nem tartozik a sztárrendezők közé, mégis nem véletlenül kapott két Oscar-díjat (mindkettőt forgatókönyvért). Nagyszerű történetmesélő, aki rendkívül profi a forgatókönyvírásban és a rendezésben is. Ahogyan ezt már megszokhattuk tőle, előszeretettel nyúl olyan témákhoz, amelyekben szülővárosi helyszíneket csempészhet filmjeibe. Legutóbbi filmje, a Nebraska azonban minden korábbinál személyesebb ilyen jellegét illetően, ugyanis a direktor ebben az államban született és nőtt fel.
A Nebraska című film talán mégiscsak dráma még akkor is, ha sokszor nevetünk fel a játékidő alatt a könnyedén szórakoztató humor, és a szatirikus képi megjelenések miatt. A történet egy hetvenes éveiben járó öregember, Woody Grant históriáját járja körül, aki egy képtelen álom megvalósításába hajszolja magát, mintsem szembenézzen az őt körülvevő valósággal. Meggyűltek a gondjai az itallal, az egészsége sem a régi, bevonták a jogosítványát, a fiaival soha nem volt valami fényes kapcsolata, és már feleségével sem tudnak mást csinálni, csak örökösen civódni. Ezért, amikor talál egy nyereményszelvényt, elhatározza, hogy saját maga megy el az ezerháromszáz kilométerre lévő Nebraska államba, hogy átvegye az ígért nyereményt. Nem kérdés, mindenki tudja, hogy a szűkszavú, de jóérzésű öregúr nem nyert semmiféle milliós összeget, csupán reklámfogásról van szó, de amikor a fia látja, hogy apja komolyan gondolja (gyalog indul el az autópályán), inkább elviszi autóval. Az út során pedig régi barátokkal és évtizedek óta nem látott családtagokkal találkoznak.
Payne egy pillanat erejéig sem hagyja kiengedni kezéből a gyeplőt, finoman fűzi át a történet fonalát az egyik jelenetből a másikba. A Nebraska egy ritka igényes film, de az igényesség egyáltalán nem zárja ki azt, hogy a cselekmény szép lassan csordogáljon. Ezt a sivár, melankolikus képet csak erősíti a főszereplő szótlansága és az operatőr, Phedon Papamichael elsőrangú munkája, amelyet fekete-fehérben álmodtak meg az alkotók. Maga a film pedig biztosíték a szebb múlttal, mint jelennel büszkélkedhető Bruce Dern számára. A hetvenhét éves színészre valamiért nem úgy tekintettünk eddig, mint korosztálya legnagyobbjaira, pedig a Nebraskában egyértelműen bizonyítja, hogy tud valamit. Méghozzá magas fokú művészetet adni. Az Amerikai Filmakadémiához közeli hangok már azt is rebesgetik, hogy az öreg Dernnek már be is készítik a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. És olyan szempontból mázlista Bruce Dern, hogy ő kapta ezt a jutalomjátékot, mivel a rendező eredetileg nem csak rá gondolt. A nagyszerű Gene Hackmant szerette volna meggyőzni a filmre, de a visszavonult művész semmi pénzért nem volt hajlandó feladni nyugdíjas életét és a színészetet felváltó regényírói munkáit, ezért Jack Nicholsonnál, Robert DeNironál, és Robert Duvallnál is járt a forgatókönyv, míg végül az alkotók meg nem állapodtak Dernnél. Az viszont már csak az ő érdeme, hogy maximumot hozta ki magából, amellyel egyébként a cannes-i filmfesztivál legjobb férfi alakításának járó díjat is elhozta.
A gondosan felépített – szomorúságot és vidámságot kellően adagoló – Nebraskában a forgatókönyv mellett a színészi játékok emelkednek ki. Bruce Dernnen kívül a többi szereplő nem széleskörben ismert színész. A feleségét alakító June Squibb viszont már dolgozott együtt Alexander Payne-nel, méghozzá a hasonló témát körüljáró Schmidt története (About Schmidt) című alkotásban, amelyben szintén a főszereplő (akit Jack Nicholson alakított) hitvesét játszotta. A nyolcvanas évei elején járó színésznő tudásának legjavát adva korholja férjét, és ha kell az erős idős hölgy másokat is alaposan helyre tesz, de az ő jóvoltából is mosolyra fakadunk.
A Nebraska minden egyben: komoly dráma öregedésről és méltóságról, azonban nagyszerű jellemkomédia, társadalomkritika, és tanulmány emberről és emberről. De amit mindenképpen szóvá tennék, azok az eredeti humorforrások. Ha valaki egyszer megnézi ezt a filmet, jó ideig nevetni fog még utána néhány jeleneten, a lopáson mindenesetre.
Mészáros Márton
A Nebraska című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?