Alice Munro kanadai írónő kapja az irodalmi Nobel-díjat, jelentette be a Svéd Királyi Akadémia 2013. október 10-én. A 82 éves szerzőnő éppen idén jelentette be visszavonulását.
A szerzőnő az irodalmi Nobel-díj tizenharmadik női kitüntetettje, nő utoljára 2009-ben kapta meg a világ legrangosabb irodalmi elismerését, akkor Herta Müller német írónő volt a nyertes. Munro díjazásával egyúttal harminchét év után újra kanadai kapja a díjat, legutóbb 1976-ban Saul Bellow kanadai szerzőt ismerték el.
A 82 éves szerzőnőt, akit a “kanadai Csehovként” emlegetnek, az Akadémia hivatalos indoklása szerint “finomra hangolt történetei és pszichológiai relaizmusa miatt” tüntetik ki Nobel-díjjal. A Svéd Királyi Akadémia hiába kereste telefonon az írónőt, nem érte el, telefonüzenetben tudatták vele, hogy megnyerte a Nobel-díjat, végül az éppen látogatóban nála lévő lánya keltette hajnali négykor a jó hírrel.
A legnagyobb kortárs észak-amerikai írónak nevezett Alice Munro idén júliusban közölte, hogy végérvényesen leteszi a tollat, és visszavonul az írástól. Első novelláskötete 1968-ban jelent meg, azóta műveit tucatnyi nyelvre fordították le. Magyar kiadásban öt műve, az Asszonyok, lányok élete (Lives of Girls and Women), Egy jóravaló nő szerelme (The Love of a Good Woman), Szeret, nem szeret – Kilenc történet (Hateship, Friendship, Courtship, Loveship, Marriage), Csend, vétkek, szenvedély (Runaway), Mennyi boldogság! (Too Much Happiness) jelent meg.
A New Yorker folyóiratnak 2012-ben azt nyilatkozta, hogy szinte véletlenszerűen kötött ki a novellánál, sokáig csak azért írt rövid történeteket, hogy felkészítse magát egy regény megírására. Egy másik interjújában pedig azt mesélte, talán azért lett sikeres az írásban, mert máshoz nem igazán értett: nem egy igazi értelmiségi, és “háziasszonynak is csak elment.” A szerzőnő sikerét mutatja, hogy Sarah Polley 2006-ban az Oda-vissza című novellájából Egyre távolabb (Away From Her) címmel filmet rendezett, amelynek főszerepét Julie Christie Oscar-díjas brit színésznő játszotta, aki az alakításért Golden Globe-díjat és Oscar-jelölést kapott.
Az irodalmi Nobel-díj esélyesei között tartották számon Philip Roth amerikai írót, Joyce Carol Oatest amerikai szerzőnőt, Amos Oz izraeli írót és Murakami Haruki japán írót is. Eddig egyetlen magyar, Kertész Imre kapta meg az irodalmi Nobelt (2002-ben), a mostani esélyesek pedig Nádas Péter és Esterházy Péter, előbbi számos fogadóiroda legesélyesebb szerzői között volt. Azonban, ahogyan 2007 óta mindig, az 1Q84-trilógiát jegyző Murakami Haruki volt az összes fogadóiroda legesélyesebbje.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?