Séta a mellrák ellen

2013. október 13-án rendezték meg az Összegfogás A Mellrák Ellen Hídséta eseményt, amellyel a résztvevők a mellrákra, a betegség megelőzésére, illetve a szűrések és önvizsgálatok fontosságára igyekeztek felhívni a figyelmet. A programot az Egészség Hídja Összefogás Egyesület szervezte.

A gyülekező délután három órakor a Krisztina körúton, a Magyar Telekom Székháza előtt felállított színpadnál volt. Vastag Tamás Frank Sinatra klasszikusával, a My Way című dallal várta a résztvevőket, majd a Légierő Zenekar önállóan szórakoztatta a jelenlévőket színvonalas produkciójukkal. Miután Jaksity Kata műsorvezető a színpadra hívta Körtvélyes Évát, az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnökét, valamint a program támogatóit, ismert arcait, négy órakor indult meg a tömeg a 2 kilométeres táv megtételére, amely az alkalomra lezárt Lánchídon haladt át a Vörösmarty térre.

A mellrák elleni lánchídi sétát 2002 óta rendezi meg az Egészség Hídja Összefogás Egyesület. Idén először rendkívüli módon kerékpárral is fel lehetett vonulni, Andy Vajna hollywoodi magyar producer, a nemzeti filmipar megújításáért felelős kormánybiztos az elmaradhatatlan szivarral a szájában érkezett, és feleségével, Palácsik Tímeával a BikeBro kölcsönbiciklijét használva vettek részt az eseményen. Jaskity Kata Sebestyén Márta népdalénekessel és Ungár Anikó bűvésszel egy riksán tette meg a távot.

Az egyesület elnöke beszédében hangsúlyozta, a mellrák betegség minden hetedik magyar nőt érint, így közvetlenül, vagy közvetve szinte minden magyar találkozik vele. A kormány ingyenes szűrést biztosít a lakosságnak, amely számos fejlett országra nem jellemző, amely azért fontos, mert az időben felismert mellrák az esetek 95 százalékában gyógyítható. A figyelemfelhívó akciónak köszönhetően az elmúlt évek során egyre több magyar nő megy el szűrésre, a teljes női lakosság körében eddig alig 35-40 százalék ment el mammográfiai vizsgálatokra, mostanra ez az érték 46 %-ra nőtt.

A rendőri felvezetéssel megtartott sétán mintegy öt-hatszáz ember vett részt. A főváros mellett számos vidéki városban is szerveztek sétát.

Mészáros Márton

 Összegfogás A Mellrák Ellen Hídséta 2013. október 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Résztvevők az Összegfogás A Mellrák Ellen Hídsétán 2013. október 13-án (Fotó: Mészáros Márton)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: