Meghalt Tadeusz Mazowiecki

2013. október 28-án, 86 éves korában meghalt Tadeusz Mazowiecki volt lengyel miniszterelnök, a Demokratikus Unió elnöke. A politikus volt a kommunista rendszer 1989-es összeomlása után az első szabadon választott miniszterelnök.

Az 1927-es születésű Mazowiecki nem csak tapasztalója, hanem alakítója is volt az újkori lengyel történelemben. 1980-ban jelen volt a gdanski hajógyár sztrájkoló munkásai között, részt vett a Szolidaritás független szakszervezet létrehozásában, főszerkesztője volt a Szolidaritás hetilapjának, majd Lech Walesának, a Szolidaritás alapítójának, a későbbi Nobel-békedíjas volt lengyel államfőnek lett a tanácsadója.

1989-ben részt vett a lengyel kormány és az ellenzék közötti kerekasztal-tárgyalásokon, amelyek megalapozták a békés átmenetet a kommunista rendszerből a parlamenti demokráciába. Tadeusz Mazowiecki lett az első nem kommunista lengyel kormány miniszterelnöke. A boszniai háború idején 1992 és 95 között különleges ENSZ-megbízottként tevékenykedett, de tisztségéről lemondott, miután nem képtelen volt beletörődni a nemzetközi közösség tétlenségébe. 2010 óta Bronislaw Komorowski jelenlegi lengyel elnök tanácsadója volt.

A demokrácia elkötelezett élharcosát AP amerikai hírügynökség az alábbi szavakkal méltatta: „a hivatására nézve jogász, alkatilag inkább író és gondolkodó volt.”

Mészáros Márton

Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök (1927-2013)

Tadeusz Mazowiecki lengyel miniszterelnök (1927-2013)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: