Wes Anderson amerikai filmrendező The Grand Budapest Hotel című alkotásával nyílik meg a 64. berlini nemzetközi filmfesztivált 2014. február 6-án – közölte a fesztivál igazgatója 2013. november 5-én.
Dieter Kosslick fesztiváligazgató szerint a vígjátékot a sajátos “Wes Anderson-féle báj” jellemzi. Tájékoztatása szerint a Berlinben forgatott film világpremierje a Berlinale “nagyszerű nyitánya” lesz. Az alkotás az 1920-as években játszódik, a fiktív Budapest egyik elegáns hoteljében. A film igazi sztárszereposztást vonultat fel: a főszereplő Ralph Fiennes mellett Adrien Brody, Willem Dafoe, Jeff Goldblum, Harvey Keitel, Jude Law, Bill Murray, Edward Norton, Saoirse Ronan, Jason Schwartzman, Tilda Swinton, Léa Seydoux, Tom Wilkinson és Owen Wilson is játszik benne. Számos színész elmaszkírozva, szinte teljesen felismerhetetlenül jelenik meg az alkotásban.
Wes Anderson a versenyprogramban eddig kétszer szerepelt, 2002-ben a Tenenbaum, a háziátok, 2005-ben pedig az Édes vízi élet című filmjével. A The Grand Budapest Hotel-t a tervek szerint Magyarországon is bemutatják majd, de egyelőre még nem jelentették be a magyar bemutató dátumát.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?