Óriás szobrot avattak Mandela tiszteletére

Jacob Zuma jelenlegi dél-afrikai államfő avatta fel Nelson Mandela Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök kilenc méter magas bronzszobrát a dél-afrikai fővárosban, Pretoriában 2013. december 16-án. Az óriási szobor a kormány központját és az elnöki hivatalt magába foglaló pretoriai Unió épületeknél áll.

A néhai politikus legidősebb unokája, Mandla Mandela is részt vett az alkotás leleplezésén, amelyet a megbékélés napja alkalmából rendezett ünnepségek részeként tartották. Az emlékmű leleplezésének napja több szempontból is jelképes: december 16-án tartják a megbékélés napját, illetve vasárnap, Mandela elnök temetésével véget ért a halála miatt elrendelt tíznapos nemzeti gyász, továbbá a szobor mögött álló épületegyüttes is mostanában „ünnepelhette” századik születésnapját.

A 4,5 tonnás bronzszobor Andre Prinsloo és Ruhan Janse van Vuuren dél-afrikai művészek készítették, létrehozásának költsége 8 millió randba (170 millió forintba) került. Az alkotás Mandelát mosolyogva és szélesre tárt karokkal ábrázolja. A világ számos országában találhatóak Mandela-szobrok, azonban mind közül ez a legnagyobb. A korábbi legmagasabb Mandela-szobor a szintén dél-afrikai Bloemfonteinben álló 8 méteres szobor volt.

Mészáros Márton

Jacob Zuma jelenlegi dél-afrikai államfő kezet fog Mandla Mandelával, az elhunyt unokájával Nelson Mandela Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök szobrának avatásán Pretoriában 2013. december 16-án

Jacob Zuma jelenlegi dél-afrikai államfő kezet fog Mandla Mandelával, az elhunyt unokájával Nelson Mandela Nobel-békedíjas volt dél-afrikai elnök szobrának avatásán Pretoriában 2013. december 16-án

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: