Dom Hemingway nem az az alak, akit az ember könnyen elfelejt. Igazi tökös fickó, aki mindenütt megkapja, amit akar – vagy mondjuk úgy, eléri. A veszedelmes, nagymenő széffúrót tizenkét évnyi börtön sem töri meg, stílusosan hagyja el a sittet, és első útja ahhoz a szerelőhöz vezet, aki feleségül vette Dom exbarátnőjét, míg az a börtönbüntetését töltötte. A férfi bizony nem hét napon belül gyógyuló sérülésekkel hagyta el a „csatamezőt”, de Dom nem az a fajta ember, akit ez könnyekig meghasson.
A mi Dom Hemingway barátunk – ahogy az egyik szereplő mondja – elkezdett „bácsiasodni”, negyvenes éveit tapossa, kigyúrt, köpcös, erősen kopaszodó, bajuszos és határtalan önbizalom tulajdonosa. Kapásból rájövünk a narráció nélkül is, hogy ez a figura rendkívül karakteres, legendás, ahogy mondja is magáról. Most, hogy kiszabadult, az említett tag fejének beverése után barátjával, a félkezű és rendkívül elegáns Dickie-vel karöltve neki vág Dél-Franciaországnak, hogy felkeresse azt az orosz milliárdost, aki helyett elvitte a nagy balhét. Itt már kisebb-nagyobb kalandokba kerül, de ezek közül talán csak a féktelen partit érdemes kiemelni, amely az egész történetet meghatározza, ugyanis Ivan, a fő maffiózó felesége lenyúlja a jutalmát, miután Dom hibájából súlyos autóbalesetet szenvednek. Ez a bizonyos jelenet igazán ütős, ahogyan lassított felvételen látjuk a szereplőket kirepülni az autóból, miközben patetikus opera-betét szól. Vérbeli fekete-komédia lévén feltűnik a repülő műkéz, és néhány abszurd jelenet igazán harsány nevetést hoz elő belőlünk.
Egyébként az egész filmre a sötét humor jellemező. A mű története a legjobb indulattal is csekélyke, a befejezés pedig különösen összegányolt munkának tűnik, mintha az alkotóknak hirtelen elfogyott volna a pénze (valójában ötlete), és ezért így oldották meg a lezárást. Na de addig a másfélóráig még látjuk Dom Hemingwayt cselekedni, amint előadja piti bűnöző lévén a profi, ikonikus gengsztert, igazán jókat nevetünk. A Varró Dániel által magyarra átültetett szöveg pedig még így sem veszt sokat fényéből, a fröcsögő, habzó szájú Jude Law alakítása Hemingwayjként az utóbbi tíz évben játszott szerepei közül abszolút a legjobb. Szintén emlékezetes pillanatokat kapunk Dom és a Richard E. Grant által életre keltett Dickie rendkívüli párbeszédeiből, és néhány erős jelenetet, mint például a kasszafúrós, de önmagában nézve a film azon csúszik el, hogy ez egy színészfilm, Jude Law One Man Showja, ahol mindenki más csak mellékszereplő.
Éppen ezért a „román kurva”, és a kellemesen kornyikáló Emilia Clarke (elsősorban a Trónok harca trónját vesztett harcos királynőjeként ismert) éppúgy teljesen asszisztáló, szinte észrevehetetlen szereplője a filmnek, mint minden más. A Dom Hemingway elsőfokú gengszterkomédia lenne, de a várt sorsfordulat elmarad, pedig az út elő van készítve hozzá. Emiatt mindenkinek hiányérzete támad – talán egy forgatókönyv fejlesztés nem ártott volna. Hibák ide, vagy oda, a Dom Hemingway attól még egy nézhető film, kellemes kikapcsolódás.
Mészáros Márton
A Dom Hemingway című film plakátja
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?