Mozi ajánló – Philomena

Az emberben akaratlanul felmegy a pumpa, ha meglátja az idei év egyik legjobban várt filmjének magyar címe mellett a teljesen felesleges és semmitmondó alcímet: Philomena – Határtalan szeretet. Árulja már el nekem valaki, hogy mennyivel jobb ez a cím, mint az eredeti? Mindenesetre, a film értékéből semmit nem von le a magyarosítás.

1922 és 1996 közötti közel hetvenöt év során a becslések szerint legalább 10-30 ezer nőt és leányt fogtak kényszermunkára egyes Írországban működő apácarendek az úgynevezett Magdolna-mosodákban. Itt olyan nőket tartottak fogva börtönkörülmények között, akik “szégyent hoztak” a családjukra, és habár ezek évtizedeken át nyílt titkok voltak, sem az ír kormányzat, sem a katolikus egyház nem foglalkozott érdemben velük. 2003-ban aztán Peter Mullan skót származású katolikus rendező elkészítette a Magdolna nővérek című filmjét, amely a velencei filmfesztivál Arany Oroszlán-fődíjat nyerte el, de a II. János Pál pápa vezette Vatikán hivatalosan provokációnak és fikciónak minősítette a filmdrámát. Tíz évvel az akkori sajtóvisszhang után, most Stephen Frears, a britek egyik legkiválóbb rendezője dolgozott fel egy személyes történetet. Philomena Lee kálváriáját.

Stephen Frears, a Veszedelmes viszonyok, a Svindlerek, A királynő és több említésre méltó film rendezője úgy meséli el nekünk egy töpörödött, idős ír néni történetét, hogy nem csúszik át a giccs és a sziruposság határán. Pedig, egy ilyen érzelmes történetet sok hollywoodi alkotó képtelen lett volna így megvalósítani a filmvásznon. A történet címszereplője, Philomena Lee egy valós szereplő. A hölgy az 1930-as évek legelején született Írországban, azonban édesanyja halála után apácákhoz került. Tizennyolc esztendős korában minden előjel nélkül azt vették észre a zárda nővérei, hogy Philomena hasa kerekedni kezd.  Az 1950-es évek elején a szégyentől sújtotta mélyen hívő családja egy vidéki, Roscreában található zárdába küldte a lányt, ahol 1952-ben megszületett babája, akit Anthony Lee-nek kereszteltek. Amikor a kisbaba hároméves volt, a zárda aláíratott Philomenával egy lemondó nyilatkozatot anyai jogairól. 1955 karácsonyán Anthonyt egy amerikai család örökbe fogadta Philomena tudta nélkül, és magával vitte a tengerentúlra. A fájdalomtól bénult Philomena megpróbált visszatérni családjához, de apja nem fogadta vissza. Az ifjú hölgy eztán kórházi ápolóként kezdett el dolgozni, és férjhez ment. Két gyermeket szült, de soha nem osztotta meg senkivel titkát az eladott gyermekéről.

Philomena végül ötven évig dédelgette titkát, majd elmondta lányának. A hölgy egy partin találkozott Martin Sixsmith újságíróval, aki megpróbált segíteni Philomenának felkutatni a nővérek által eladott gyermeket. Az ír asszony hetvenes éveiben járva nyomozta ki az újságíró segítségével fia mostani nevét, lakhelyét, és életének körülményeit. Frears filmjében az ír asszony és az egykori BBC-alkalmazott is éppannyira hétköznapi, mint a való életben. Philomena egy szegény, melegszívű, segítőkész, barátságos, ám egyszerű asszony, akit fia meglelése, a természetes anyai ösztönök hajtanak, Martin pedig szinte teljesen az ellentétje: jómódú, olvasott, művelt, és járatos mindenben, azonban számára kezdetben nem ez az ideális munka. A kettejük közötti kontrasztot az a jelenet szemlélteti leginkább, amikor a repülőtéren Philomena ájuldozik, amiért olyan bánásmódban van része, mint a pápának, és egy szerelmes, csöpögős női ponyva cselekményéről mesél Michaelnek, aki az orosz történelemről olvas szakirodalmat. Mégis, hangja tele van szeretettel és gondoskodással, az idős nénikre jellemző bájjal, örömmel adná kölcsön a könyvet újdonsült társának. A film összességében Philomena és Sixmith jellembeli különbségeiről szól, míg előbbi képtelen a tényleges jellemfejlődésre, addig Sixmith karaktere megenyhül és megszereti a maga módján Philomenát.

A címszereplőt alakító Judi Dench a legkiválóbb brit színésznők egyike, kétség nem fér hozzá, napjaink öt legnagyobb színésznői közül az egyik. Játéka hiteles és magával ragadó a csupaszív, naiv néniként, alakítása megérdemelné pályafutása második Oscar-díját is. Martin Sixmith szerepében a (társ)forgatókönyvírást is magára vállaló Steve Coogan kelti életre a materialista, cinikus újságírót. A film számtalan finom poénnal kecsegtet, és Philomena személyes története egy komoly, embert mélyen érintő dráma. Mindvégig ízléses marad, nem csap át anti-katolikussá, nem támadja nyíltan az egyházat, nem válik sokká sem az adoptált fiú homoszexualitása, sem a történet érzelgőssége, így a cselekmény egyszerűsége mellett a produkció komplexé kerekedik. A film végén az újságíró felháborodásában legszívesebben bemosna egyet a gonosz, megvénült apácának, de ellentétben vele, Philomena megbocsát a tolószékhez kötött nővérnek. Feledni semmit, de megbocsátani igen. Így ha más lehetősége nem maradt, legalább erkölcsi diadalt arat.

Mészáros Márton

A Philomenia – Határtalan szeretet című film magyar nyelvű posztere

A Philomenia – Határtalan szeretet című film magyar nyelvű posztere

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: