Ferenc pápa még diktatúrában is népszerű

A kommunista diktatúrában senyvedő Kínai Népköztársaságban, ahol nincs vallásszabadság, Ferenc pápát, a katolikus egyház 2013-ban megválasztott egyházfőjét 2013 tíz legfontosabb embere közé sorolták, erősítették meg 2014. január 6-án a hírt.

A Fides hírügynökség értesülései szerint az argentin származású pápát a Kínai Nemzetközi Sajtófórum résztvevői nyílt szavazás keretében a kínai Hainanban, december közepén választották meg a 2013-as év egyik legfontosabb emberének. Ferenc pápa a rangsor harmadik helyén szerepel, mellette Hassan Rouhani iráni elnök, a hatalmából 2013-ban elmozdított Mohamed Murszi egyiptomi államfő, Vlagyimir Putyin orosz vezető és Nelson Mandela, a tavaly elhunyt dél-afrikai Nobel-békedíjas elnök is szerepel.

A szavazás eredménye történelmi, mert pápa vagy más egyházi személyiség még soha nem kapott helyet a kínai sajtófórum éves rangsorolásán. Ferenc pápa Vízkereszt napján, január 6-án felkereste a római Sant’Alfonso Maria de Liguori plébániát, ahol egy élő bárányt helyeztek a nyakába a misztériumjátékban részt vevő művészek, amelyet a pápa nevetve, örömmel fogadott.

Mészáros Márton

Ferenc pápa báránnyal a nyakában Rómában Vízkereszt napján 2014. január 7-én

Ferenc pápa báránnyal a nyakában Rómában Vízkereszt napja alkalmából 2014. január 7-én

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: