Hol vagy, Oscar? – Akik nem kaptak Oscar-jelölést

Az idei Oscar-szezon a jelölések kihirdetéséig pozitív meglepetést keveset, szomorkodásra okot adót viszont többet okozott. Azon már meg sem lepődik a világ, hogy az Amerikai Filmakadémia mindenek fölé helyezi néhány kedvenc témáját, a rasszizmust, a rabszolgasorsot és a feketedrámát, a homoszexualitást, az AIDS-betegséget, a holokausztot, illetve a mentálisan sérült személyek történeteit, de az igazán elgondolkodtató, hogy miért fordul el a saját, álomgyárban befutott színészeitől.

Természetesen a fent felsorolt kategóriákba sorolható jelölt és korábban díjazott alkotások mindegyike nagyszerű, emlékezetes alkotás – ezt jobb előre leszögezni. De a 12 év rabszolgaság, a Mielőtt meghaltam, a Blue Jasmine és a hasonló filmeket nem véletlenül szereti ennyire az akadémia. Viszont igazán elgondolkodtató, hogy az éppen egy nappal az Oscar-jelölések előtt öt kategóriában is a legrosszabbnak nevezett Arany Málna-jelölt A magányos lovas (The Lone Ranger) című film miért kapott Oscar-jelölést a legjobb smink és a legjobb vizuális effektek kategóriájában. Kétségkívül, mind smink, mind látványterén megállta helyét a film, de összességében egy élvezhetetlen, ócska Disney-alkotásról van szó. És már ha Disneynél tartunk, akkor a 86. Oscar-gála legnagyobb vesztesét, Tom Hankset is meg kell említeni, ugyanis a művészt – aki az amerikai filmakadémia alelnöke is egyben – ezúttal nem jelölték a díjra, pedig a Phillips kapitány (Captain Phillips) című alkotásban nyújtott megrázóan erős alakítása még díjat is érdemelne. “Idén nagyon zsúfolt volt a mezőny. Nagyon jó mozik születtek. Együtt érzek Tommal, aki oly régóta mindenben oly csodálatos alakítást nyújt” – Michael De Luca, a film producere is úgy érezte, meg kell szólalnia az elmaradt Hanks-jelölés kapcsán.

Viszont Hanks biztosan nem szomorkodik, ugyanis pályafutása során már kétszer megkapta az Oscar-díjat, és tucatnyiszor jelölték, és fogják is még. Egyébként csak számomra érdekes, hogy a filmben az őt és hajóját a teljes legénységgel elrabló kalóz alakító Barkhad Abdi, a szomáliai elsőfilmes Oscar-jelölést kapott a legjobb férfi mellékszereplői kategóriában? Nagyon erős alakítást nyújtott a Phillips kapitányban, de nem gondolom, hogy jobbat, mint Tom Hanks. Forrest Gump megformálójánál maradva, a művész másik filmje, a Mr. Banks megmentése (Saving Mr. Banks) című, P. L. Travers (Mary Poppins írónője) életéről szóló alkotás is elkerülte az Oscart, pedig erősen olyan érzése volt az embernek, hogy a film a kopasz arany szobrot szemelte ki magának. A film csak a legjobb filmzenének járó jelölést zsebelte be, pedig Tom Hanks Walt Disney szerepében közel olyan alakítást nyújt, mint az év egyik legcsodásabb színészi játékát prezentáló Emma Thompson kétszeres Oscar-díjas brit színésznő a Mary Poppins házsártos, goromba írónőjeként a filmben.

Sokan, különösen a kritikusok zöme, biztosra vették Robert Redford Oscar-jelölését a Minden odavan (All is Lost) című egyszemélyes hajótörött drámában nyújtott alakításáért, de a 77 éves művésznek be kell érnie Golden Globe-jelölésével, amit ezért az alakításáért kapott. Az Oscar-díjas sztár egyébként az általa alapított Sundance filmfesztivál megnyitóján kommentálta az elmaradt jelölést: „Jó lett volna, ha jelölnek? Jó hát. Érdekel, hogy nem jelöltek? Nem. Mint minden, az Oscar-verseny is a politikáról szól. Ez egy ilyen biznisz.”

Szász János háborús drámájának, A nagy füzet című filmnek a fényes külföldi (leginkább amerikai)  karrierjére mi, magyarok méltán büszkék lehetünk, azt pedig sajnáljuk, hogy a filmet nem jelölték Oscar-díjra. „Sírni csak a győztesnek szabad / Székely Éva. Büszke vagyok, büszkék vagyunk, hogy idáig eljutottunk. Köszönöm mindenkinek ezt a csodálatos szurkolást. Köszönöm. És …ettől még a film a 9-ben marad!!! Csókok. Szj” – írta a 86. Oscar-gála jelöltjeinek bejelentése után maga a rendező, Szász János. Ne izguljunk, a rendező filmjeit látva, neki meg van az esélye, hogy a következő filmje ott legyen a szűkített Oscar-listán, vagy akár már jelölt is lehessen.

Mészáros Márton

Tom Hanks és Emma Thompson a Banks úr megmentése című film egyik jelenetében

Tom Hanks és Emma Thompson a Banks úr megmentése című film egyik jelenetében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: