Meghalt a katona, aki 29 évig harcolt a háború után

2014. január 16-án, 91 éves korában elhunyt Onoda Hiroo japán második világháborús hős, aki 29 évig harcolt a Fülöp-szigeteki dzsungelben.

Onoda Hiroo a második világháború vége után mintegy harminc évig, egészen 1974-ig kitartott maroknyi katonájával a Fülöp-szigeteken, ezzel az egyik legtovább harcoló japán katona lett. Arisaka Type 99-es puskájával állítólag több mint ötven emberrel végzett ez alatt az évek alatt, és csak akkor adta fel a további küzdelmet, amikor utolsó társát megölték egy küzdelemben. 1974-ben tért vissza szülőhazájába, ahol kitörő lelkesedéssel fogadták. Az demokratikus Japán nem nyerte el tetszését, így Brazíliába költözött, ahol állattenyésztéssel foglalkozott.

Onoda 1922. március 19-én született a japán Kainan városában, egy szegény család ötödik gyermekeként. 1941-be hívták be a Japán Császári Hadseregbe szolgálni, három évvel később a katonai akadémia hallgatójaként már magas fokú ismereti voltak a gerillataktikákról és a hírszerzés fontosságáról. 1944 decemberébe a Fülöp-szigetekre vezényelték, hogy 250 katonával szervezze meg a védelmet. A nyílt küzdelem veszélyei és a túlerő miatt fegyverraktárakat létesített a hegyekben, és szétszórta a katonáit a dzsungelben. Azonban társai nagy része rövidesen életét vesztette a harcokban, ők viszont csekély veszteséget okoztak az amerikai hadseregnek. Onoda Hiroo és  harcostársai nem értesültek a Japánra dobott két atombombáról, és az ezeket követő kapitulációról, így folytatták a harcot a hegyekben, és csak élelmet lopni merészkedtek le a völgyekbe. 1945-ben találkoztak először az amerikaiak által ledobott szórólapokkal a háború befejezéséről, de mivel a japán fordítás számot hibát tartalmazott, Onoda úgy vélte, Amerika trükkel kényszeríti őket megadásra. Ezért tovább folytatta megmaradt seregével a harcot az elkövetkezendő 29 évben, bár azt nem tudta, tart-e még a háború, viszont a hadifogságot és a szégyent el szerette volna kerülni.

A második világháború befejezte után még két évtizeddel később is gerilla-életmódot folytató Onodára 1974-ben találtak rá, de hiába magyarázták el neki, hogy vége a háborúnak, ő azzal érvelt, hogy a feletteseitől kapott katonai parancsot. E hírek hallatára a katona időközben megöregedett háborús parancsnoka maga utazott el a szigetre, hogy felszólítsa Onodát a fegyverletételre. A katona ezek után tért vissza Japánba, de kiábrándult a császári hatalom fényét vesztő, egyre demokratikusabb országból, ezért Brazíliába emigrált. Ott megházasodott és állattenyésztéssel foglalkozott. Onnan akkor költözött haza, amikor értesült róla, hogy szüleit baseballütővel megölte egy fiatal. Hazájában éppen emiatt önvédelmi képzések tartásába kezdett. Halála előtti évben, kilencvenévesen adta ki életrajzi kötetét.

Mészáros Márton

Onoda Hiroo japán második világháborús katona (1922-2014)

Onoda Hiroo japán második világháborús katona (1922-2014)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: