Huszonöt évvel ezelőtt, 1989. január 23-án halt meg Salvador Dalí, a katalán művész, aki a szürrealista alkotásmód magas esztétikai szintre emelésével egyszerre nyitott és tetőzött be egy korszakot. Zseni volt, akinek kezében minden arannyá változott.
„Ha zsenit játszol, azzá leszel” – állította Salvador Dali. A szürrealizmus atyja Salvador Felipe Jacinto Dali néven született 1904. május 11-én a spanyolországi Figueres városában. Ugyanazt a nevet kapta, mint idősebb bátyja, aki születése előtt halt meg. Tehetsége már korán megmutatkozott, 1919-ben, tizenöt évesen kiállították műveit a Városi Színházban, amelyet Dalí később megvásárolt, és ahol ma az évente milliókat vonzó Dalí Múzeum üzemel. A katalán fiatalember a Figueres-i Művészeti Iskolában tanult, társaival pedig megalapította a „Studium” című kiadványt, amelyben első írásait publikálta. Később a Madridi Képzőművészeti Akadémiára járt, azonban a tanári karral több alkalommal is összetűzésbe került, ezért elzavarták. Madridban a Szent Ferdinánd Szépművészeti Akadémia diákjaként kollégiumban élt, ahol megismerkedett korának szellemi életét meghatározó fiatal művészekkel.
1926-ban először járt Párizsban, ahol első útja Picassóhoz vezetett, és ahol rögvest csatlakozott a szürrealista művészek csoportjához. Rákövetkező évben behívták katonai szolgálatra, amelyet szülővárosában töltött. Ezekben az időkben vásárolt magának kis tanyát a szülővárostól nem messze található Port Ligatban. Ekkoriban dolgozta ki önmaga számára paranoia-kritika módszerét, amelynek segítségével szabadjára engedi irracionális fantáziáját, de tiszta fejjel választja közülük az ígéretes ötletet. Tehetségére korán felfigyeltek, sorban nyíltak kiállításai Párizsban, New Yorkban és Londonban. 1936-ban a Time magazin címlapjára került. 1939-ben a New Yorki Metropolitan Opera bemutatja a Bacchanália című balettet, amelynek díszleteit Dalí tervezte. A második világháború kitörése idején az USA-ba költözik, ahol 1955-ig él.
Visszatérve hazájába a világtól elvonultan él és alkot Cadaquésben. Társa és múzsája, az imádott felesége Gala, a nála tíz évvel idősebb orosz származású Elena Diakonova volt, aki korábban Dalí barátjának, Paul Éluard francia költőnek volt a hitvese. Dalí és Gala Párizsban ismerkedett meg, és 1934-ben házasodtak össze. Gala személye számtalan Dalí-művön visszaköszön, az asszony pedig híres volt arról, hogy naponta háromszor átöltözött, amit Dalí nagyon szeretett benne. Dalí Cadaquésben festi nagyformátumú misztikus mesterműveit, vallási témájú képeit. 1974-ben előszóval és illusztrációval látta el Sigmund Freud könyvét, négy évvel később bemutatja első hipersztereoszkópikus festményét New Yorkban. Még életében felavatták a floridai St. Petersburgi Dalí Múzeumot. 1982 sorsfordító év számára: Port Lligat-i otthonukban meghal Gala. Az asszony halála után Dalí soha többé nem megy vissza a házba, amelyet évtizedeken keresztül csinosított, és amely maga is egy műalkotás. Dalí eztán átköltözött a púboli kastélyba, ahol párját örök nyugalomra helyezték. I. János Károly spanyol király a Púbol márkija címet adományozta neki. 1984-ben tűz ütött ki a várkastélyban, amelyben Dalí súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ekkor átköltözött Figueresbe, 1989. január 23-án, 84 évesen a toronyban hal meg. Hiába mondta humorizálva, hogy Dalí soha nem hal meg. Sírja a városban lévő Dalí Múzeumban található.
“Mindig adódik egy pillanat az emberek életében, amikor rájönnek, hogy imádnak engem.” – Dalí
Szinte nincs olyan művészeti ág, amiben Dalí ne alkotott volna: szobrai a világon szerte ki vannak állítva, híres katalán filmrendezővel, Luis Buñuellel készített munkája, az 1929-ben bemutatott fekete-fehér Andalúziai kutya (Un chien andalou) a szürreális film első alkotása. Dalí egyébként Alfred Hitchcock és Walt Disney filmjein is dolgozott. Dalí szürreális festményei közül a legpopulárisabb talán az Elfolyó idő, képein gyakran visszaköszönnek a rinocéroszok, az elefántok, az órák, tojások, és a sáskák, amelyektől rettegett, néhány művének pedig olyan hosszú címet adott, mint a Dalí keze elhúz egy aranygyapjú formájú felhőt, hogy megmutassa Galának azt a tökéletesen mezítelen hajnalt, amely messze-messze a Nap mögött húzódik. Dalí írásai Egy zseni naplója, illetve Salvador Dalí titkos élete címmel jelentek meg magyarul is. Alkotói fantáziájának példája, hogy ő tervezte meg a híres szélorgonát, múzeumának homlokzatát, a Chupa Chups nevű spanyol nyalóka logóját és számos egyedi tárgyat.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?