Woody Allen tagadja a pedofil vádakat

Woody Allen Oscar-díjas amerikai filmrendező, színész, forgatókönyvíró kategorikusan visszautasítja a pedofíliával kapcsolatos vádakat – közölte a 78 éves művész ügyvédje 2014. február 4-én, azt követően, hogy két nappal korábban Allen nevelt lánya, Dylan Farrow a New York Times hasábjain publikálta, hogy a rendező hogyan rontotta meg a padláson.

„Tragikus és szégyenletes, hogy húsz év után egy bosszúálló szerető által kitalált történet újra a felszínre kerül, azután, hogy a független hatóságok alaposan kivizsgálták és megcáfolták. Dylan Farrow nem képes megkülönböztetni a valóságot a fantáziától, ráadásul manipulálta őt az anyja, Mia Farrow is” – áll Elkan Abramowitz ügyvéd közleményében, amelyben Woody Allen reakcióját fejezi ki. A művész nem indít pert rágalmazás miatt, mert komolytalannak tartja az ügyet.

Dylan Farrow a New York Timesban megjelent nyílt levélben írt először részletesen a nevelőapja által állítólag elkövetett szexuális zaklatásokról, amelyeket állítása szerint hétéves korától kellett elviselnie. A lány korábban nem beszélt nyíltan az anyja, Mia Farrow és Woody Allen 1993-as szakításakor kirobbant botrányról. Az ügyre akkor derült fény, amikor a rendező és egy másik közösen nevelt fogadott gyerekük, Soon-Yi között románc alakult ki, a felnőtt nőt a művész később feleségül is vette. A gyermeket ért szexuális zaklatás hírét először maga Mia Farrow tálalta a sajtónak, Allen mindent tagadott, de a connecticuti államügyész jelezte, hogy lenne oka vádat emelni molesztálás miatt a rendező ellen, de hogy megkímélje a lányt a bíróság előtti tanúskodás traumájától, ejtette az ügyet. Dylan Farrow jelenleg 28 éves, házas és Floridában él megváltoztatott név alatt.  Azt mondja, azért kelt ki Allen apja ellen éppen azután, hogy Golden Globe-életműdíjat kapott és Oscar-díjra jelölték, hogy a világ szembesüljön vele, hogy egy szexuális ragadozó Hollywood egyik legtehetségesebb embere.

Mészáros Márton

Woody Allen Oscar-díjas amerikai filmrendező és jelenlegi felesége, Soon-Yi

Woody Allen Oscar-díjas amerikai filmrendező és jelenlegi felesége, Soon-Yi

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: