1882. január 25-én Londonban látja meg a napvilágot Virginia Woolf, egy felsőközéposztálybeli család korábbi házasságaikból megözvegyült párjának gyermekeként. Apja híres irodalmár, filozófus, hegymászó és a Viktória-kor egyik kiváló kritikusa, édesanyja pedig Indiában született híres szépség. Kivételes tehetsége az írásban és emocionális érzékenysége már korán megmutatkozott, és ha mondhatunk ilyet, tragikus sorsa is fiatalon megpecsételődött.
Családja a kor elvárásaihoz képest haladónak minősült, tagjait pedig kultúrabarát társaság alkotta, ám a családi tragédiák sora elnyomta a szép emlékeket. Virginia nem járt iskolába, nevelői és szülei tanították, hétéves korában édesanyja már latinra, franciára és történelemre tanította, apja hatalmas könyvtárában pedig korán szerelembe esett az irodalommal. Azonban a világ hamarosan fenekestül felborult számára, amikor 13 évesen váratlanul elvesztette édesanyját – ekkor volt élete első idegösszeroppanása. Későbbi vallomásában beismeri, hogy később még harmincegy éven keresztül nem hagyta nyugodni anyja emléke. A féltestvére, Stella vette át a háztartási feladatokat, de a leány hamarosan férjhez ment, és a nászútjukról visszatérve ő is meghalt. Alig néhány évvel rá, 1904-ben elhunyt Virginia apja is, ami összetörte a különösen érzékeny írónőt – pedig kapcsolatuk sokáig nem volt felhőtlen, a férfi elnyomta a leányt, az pedig később úgy emlékezett rá, mint “minden művészi érzék nélküli” személyre. A lány idegösszeomlásainak és visszatérő depressziós időszakainak forrása a családi tragédiák mellett a fiatalkorában, a mostohafivéreitől elszenvedett szexuális zaklatások voltak.
A menekülést férje, Leonard Woolf jelentette számára, akivel 1915-től haláláig volt házas. Férjével együtt Hogarth Press néven kiadót alapítottak, amely Gorkij, Rilkre, Freud, T. S. Eliot művei mellett Angliában elsőként Madách Imre Az ember tragédiája című művét is kiadta. Virginia nem sokkal a házasságkötése után beiratkozott egy főzőiskolába, de néhány nappal később belesütötte szerelmétől kapott jegygyűrűjét egy süteményébe.
Nagyon korán eldöntötte, hogy író akar lenni. És az is lett: a XX. század első felének legjelesebb művészeit és tudósait magába foglaló Bloomsburry kört megalapítva és páratlan, a kor stílusától eltérő, és komoly mondanivalóval rendelkező műveivel nem csak a modern angol próza egyik első képviselője, hanem világirodalmi nagyság lett. Publikációi huszonhárom éves korától jelentek meg (többek között a The Guardian című vezető brit lapban), első regénye, az 1915-ben született Messzeség volt az egyetlen olyan műve, amelyet írás közben bárkinek is megmutatott. A Mrs. Dalloway című 1925-ös regény hozta el számára az igazi sikert. Mrs. Dalloway egy úrinő, aki éppen estélyre készül, de ezen az egyetlen napon annyi minden történik vele, amelyben egész élete körvonalazódni látszik. A sajátos történetmesélés – hömpölygő stílus, emlékek áradata, burkolt társadalomkritika – révén az olvasó objektívebb képet kaphat a címszereplő Clarissa Dallowayről, azonban főszereplőnk így mindvégig megőrzi titokzatosságát. Virginia Woolf műve a lélektani regény kategóriába sorolható, és tudatosan alkalmazta a tudatfolyam technikát, amelynek egyik megteremtőjeként és legnagyobb hatású használójaként emlékezünk rá. A művet a szereplők belső monológjai, a magány, az elszigeteltség, a ki nem mondott érzések határozzák meg, amelyet Tandori Dezső Kossuth-díjas költő fordított magyarra.
1927-ben Saját szoba címmel naplóját írta meg, amelyért sokan a feminista irodalom egyik megteremtőjeként tekintenek rá. Ebben az évben adta ki A világítótorony című könyvét, amely egy skóciai házon keresztül szemlélteti az élet eliramodását. Az 1928-ban kiadott Orlando hőse négyszáz évig él, élete első felét férfi, majd a végét női bőrben. Mint később kiderült, a művet női szeretőjéről, Vita Sackville-Westről írta, Vita fia később azt mondta, az Orlando az irodalom leghosszabb és legbájosabb szerelmeslevele.
A második világháború idején, 1940-ben bombatalálat érte a Woolf-házaspár londoni lakását és vidéki kertjüket. Virginia labilis idegállapotát annyira megviselte a háború, hogy 59 évesen, 1941. március 28-án kövekkel megrakva zsebeit a sussexi birtokuk közelében lévő Ouse folyóba ölte magát. A holttestét hetekkel később találták meg. Woolf először 22 éves korában kísérelt meg öngyilkosságot, akkor egy ablakból vetette ki magát, de az nem volt elég magasan ahhoz, hogy maradandó sérüléseket szenvedjen. Férjének írt utolsó levelében így ír: „Úgy érzem, újra kezd elhatalmasodni rajtam az őrület. És érzem, hogy nem tudnánk átvészelni még egy olyan rémes időszakot. Nem heverném ki többé. Újra hangokat hallok, és képtelen vagyok koncentrálni. Így azt teszem, ami a legjobb megoldásnak tűnik… Szeretném, ha tudnád, hogy minden boldogságomat neked köszönhetem. Nem hiszem, hogy két ember boldogabb lehetett volna annál, mint mi voltunk. V.”
Virginia Woolf egyébként különös személyiség volt: nem szerette, ha fényképezik, ezért nagyon kevés jó minőségű felvétel maradt róla, és habár szeretett volna megtanulni vezetni, első sikertelen útja után, amikor luxusautomobiljával keresztülhajtott a sövényen, inkább utasként utazott. Megrögzött gyalogoló volt, néha akár napi 13 kilométert is sétált, és semmi érzéke nem volt a divathoz, minden alkalommal feltette magában a kérdést, hogy alkalomhoz illően öltözött-e fel. Virginia Woolf művei halála után is töretlen népszerűek maradtak, Elizabeth Taylor és Richard Burton klasszikusa játszotta a Nem félünk a farkastól című műben, amelynek eredeti címe Who’s Afraid of Virginia Woolf? („Ki fél Virginia Woolftól?”). Három női sors kapcsolódásáról szól Az órák című film, amely Michael Cunningham azonos című sikerregénye alapján készült, és amelyben Nicole Kidman alakítja az írónőt. Kidman az írónő megformálásáért Oscar-díjat kapott 2003-ban.
Mészáros Márton
Virginia Woolf (1882-1941) brit írónő
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?