Meghalt Radnóti Miklós özvegye

2014. február 15-én, 102 éves korában elhunyt Gyarmati Fanni, Radnóti Miklós költő özvegye. Az asszony magyar nyelvtanár, férje, Radnóti Miklós hagyatékának rendezője, őrzője, közrebocsátója volt.

Gyarmati Fanni 1912. szeptember 8-án született Budapesten. 1926 őszén, tizennégy évesen ismerte meg a nála három évvel idősebb Radnóti Miklóst. Mindketten ugyanahhoz a tanár házaspárhoz jártak matematika korrepetálásra. 1935. augusztus 11-én házasodtak össze, közös otthonukat a Pozsonyi út 1. szám alatti ház második emeletén rendezték be, az özvegy haláláig ott lakott. 

Az özvegyet 1999-ben a XIII. kerület, majd 2005-ben Budapest díszpolgárává választották. 2009 decemberében – a Radnóti-emlékév alkalmából – a Magyar Köztársaság Középkeresztjével tüntették ki több évtizedes magas színvonalú oktatói munkájáért, valamint a Radnóti-hagyaték összegyűjtéséért, gondozásáért és közrebocsátásáért. 2012-ben, századik születésnapján a Pozsonyi Piknik résztvevői köszöntötték, Fifi néni az erkélyből köszönte meg a tömegnek a megemlékezést.

Az 1944-ben, mindössze 35 évesen elhurcolt és megölt Radnóti halála után az abdai tömegsírban megtalálták a költő zsebében Fanni leánykori és felnőttkori fényképét, két tőle kapott levelezőlapot és egy levelet is. Gyarmati Fanni nagyon kevés alkalommal adott interjút, ritkán jelent meg a nyilvánosság előtt.

Mészáros Márton

Gyarmati Fanni (1912-2014)

Gyarmati Fanni (1912-2014)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: