Gyámság alá kerülhet Gina Lollobrigida

Gyámság alá helyeztetné fia Gina Lollobrigida olasz színésznőt, az 1950-es és 60’-as évek legfényesebben tündöklő filmsztárját – írja a Daily Mail vezető brit lap 2014. március 4-én. A fiú szerint édesanyjának „elment az esze.”

Az idén 87. születésnapját ünneplő színésznő első házasságából született fia, Milko Skofic szerint anyja nála jóval fiatalabb férfiakkal veszi körül magát, akik csak az örökségét szeretnék megszerezni a hajdani filmsztárnak. Skofic szerint két éve képtelen találkozni anyjával, még telefonon sem éri el, szerinte “az őt körülvevő, csak az örökségre pályázó személyek miatt”. Az olasz sajtó 36 millió euróra becsüli Lollobrigida olaszországi és monacói vagyontárgyainak értékét.

A most indított jogi perpatvart bonyolítja, hogy továbbra sem dőlt el, hogy Lollobrigidát érvényes házasság fűzi-e egy 34 évvel fiatalabb spanyol üzletemberhez, Javier Rigauhoz, aki 2006-ban kezdett el udvarolni az akkor hetvenkilenc éves színésznőnek. Lollobrigida 2010-ben feljelentette volt vőlegényét, azzal gyanúsítva a férfit, hogy távollétében, egy neki tulajdonított hamis írásos meghatalmazással kötött házasságot vele Barcelonában. A férj azóta állítja a házasság érvényességét, azt mondja, a színésznő által egy barcelonai közjegyző előtt 2010. augusztus 6-án adott meghatalmazás alapján jött létre a frigy.

Mészáros Márton

Gina Lollobrigida olasz színésznő

Gina Lollobrigida olasz színésznő

Hírdetés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: