Reklámok

Négy oroszlánt öltek meg a koppenhágai állatkertben

Négy oroszlánt öltek meg a koppenhágai állatkertben – jelentette be az intézmény vezetősége 2014. március 25-én. Ez az az állatkert, ahol másfél hónapja leölték az állatkert kétéves hím zsiráfját, Mariust az állatvédők széles körű tiltakozása ellenére a beltenyészet kialakulásának elkerülése érdekében, majd feldarabolták és az oroszlánok elé vetették.

Ezúttal két kiöregedett tenyészoroszlánt altattak el két tízhónapos kicsinyükkel együtt azzal a szándékkal, hogy helyet csináljanak az oroszlánok új nemzedékének. A közlemény szerint az idősebb oroszlánokat azért kellett megölniük, mert nem tudták elhelyezni őket, kicsinyeikre pedig azért várt pusztulás, mert túl fiatalok voltak ahhoz, egyedül éljenek.

A közlemény kiemeli, hogy a koppenhágai állatkert világszerte elismert tenyészközpontja az oroszlánoknak és büszkék arra, hogy az egyik oroszlán egyeddel egy teljesen új vérvonalat sikerült létrehozniuk.

Mészáros Márton

Oroszlánok a koppenhágai állatkertben 2013. július 17-én

Oroszlánok a koppenhágai állatkertben 2013. július 17-én

 

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: