Két spanyol művészettörténész meglepő bejelentést tett: azt állítják az elveszettnek hitt Szent Grálnak valójában nem veszett nyoma, mitöbb naponta megtekinthető Spanyolország egyik legmonumentálisabb katedrálisában, a leóni székesegyházban – írja a The Guardian vezető brit lap 2014. március 31-én.
Margarita Torres és José Miguel Ortega del Rio spanyol művészettörténészek feltevése szerint a bibliai Szent Grál a spanyolországi León városában található Szent Izidor-bazilikában van kiállítva évek óta. A két tudós A Grálok királya című most megjelent könyvükben írnak arról, hogy hároméves kutatásuk eredményeként fedezték fel, hogy a Grál valójában megegyezik azzal a középkorinak vélt kegytárggyal, amelyet a leóni katedrális múzeumában állítanak ki immáron több mint 60 esztendeje. A Szent Izidor-bazilika a hírverés hatására megnövekedett rekordlátogató miatt kénytelen volt ideiglenesen eltávolítani a kiállításról a Szent Grálnak vélt tárgyat.
A szóban forgó arannyal és drágakövekkel ékesített ereklyéről azt tartották, Nagy Ferdinánd spanyol király lányáé, a 11. században uralkodó Urraca királynőjé volt. A művészettörténészek azzal támasztják alá feltevésüket, hogy a kairói Azhar Egyetem könyvtárában 2011-ben felfedezett két pergamenlap szerint a kehely K. e. 200 – i.u. 100 között készülhetett. Margarita Torres elmélete szerint a most látható kehely nem teljes egészében eredeti, csupán a díszítés alatti alsó része, egy achátból készült római kupa származik Jézus korából. Ez az emlék mintegy hétszáz évig pihenhetett a Szent Sír-templomban Jeruzsálemben, míg az arabok el nem lopták, tőlük pedig keresztény egyiptomiakhoz került, akik az uralkodójukhoz juttatták el. Egy középkori emír ajándékozta Ferdinánd királynak, amiért a spanyol koronás fő támogatta az egyiptomi éhínség idején.
A Szent Grál mibenlétét nehéz pontosan meghatározni, de a legpopulárisabb feltevés szerint kehely, amelyből Jézus az utolsó vacsorán ivott, majd Arimathiai József ebben fogta fel a vérét, amikor keresztre feszítették. A kutatók váratlan bejelentésük mellett elismerték, hogy csupán csak Európában közel kétszáz feltételezett Szent Grált azonosítottak az évszázadok során.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?