Mozi ajánló – Noé

Darren Aronofsky legújabb, filmje, a Noé (Noah) című alkotás megosztott kritikát kapott – meglepő módon a kritika összességében jobban értékelte a bibliai hajós történetét, mint maga a közönség, amely ennek ellenére szép számmal tódult a mozikba, hogy a premier hetében nézze meg az özönvizet. Kritika.

Noé minden idők legnagyobb költségvetésű Aronofsky-filmje, a 125 millió dollárból készült alkotás ezáltal megkaphatja a leglátványosabb film címet is a rendezői életműben. A címben szereplő Noé az az istenfélő ember egy istentelen korban, akinek az Úr azt parancsolja egy látomásban, készítsen bárkát, hogy családjával és az összes állatból egy párral átvészelje a nagy Özönvizet. Azonban néhány evidens részlettől eltekintve a Szentírás Noéja nem azonos Aronofsky vásznon megjelenő Noéjával. Főhősünk bonyolult, kiismerhetetlen karakter, akiben megvan az emberi lélek kettőssége. Befogad egy sérült idegen kislányt, és apjaként neveli fel feleségével, megmenti fia életét, de bizonyos kérdésekben könyörtelen tud lenni. Amikor három fia közül az egyik azt mondja neki, hogy azt hitte, azért Noét választotta Isten a feladatra, mert jó ember, a férfi rezzenéstelen arccal azt feleli, azért választották őt, mert tudták, hogy ő el tudja végezni ezt a piszkos munkát. Szóval Noé nem az a kimondott csupaszív ember, habár aranyos apa módjára elmeséli a valóban szépen kivitelezett teremtéstörténetet is, általában mégiscsak pokróc és mogorva még saját feleségével is.

A film már az első fél órában meglepően durva fordulatokat produkál. Mindaddig semmi kétségünk afelől, hogy a Noé egy tisztességes film lesz az eredeti történet némileg felturbózott változataként, míg az angyalokból kőóriásokká változtatott Őrzők megjelennek, és világítószemű, beszélő és mozgó hatalmas kőlényekként mozognak. Itt már komolyan elkezdtem ficánkolni a székemben, és ekkor merült fel bennem az égető kérdés, vajon a Noé valami Transformers-féle nézhetetlen fantasy lesz? Nos, csak némileg tévedtem, hiszen amolyan Roland Emmerich-féle katasztrófafilm lett.

Aronofskyt már kisgyermekként megérintette Noé története, 13 évesen egy iskolai pályázatra megírta A galamb című költeményét az olajágat hozó galambról, amelyért egy ENSZ-pályázaton elismerték. Valószínűleg már nagyon korán felcsigázta a férfi története, mert közel egy évtizedekig dédelgette Noé-filmtervét, amelyről először 2007-ben nyilatkozott. Érződik az alkotói kreativitás, de egy vallásos tárgyú témánál számítani kell arra, hogy a szereplők realisztikus megjelenésének hiánya és a modern, szuperhősfilmes elemek kevésbé nyerőek. Az Izlandon felvett kísértetiesen kopár táj, valamint az óriás bárka hatásos a maga nemében, de azt senki sem hiszi el, hogy a bánya, ahol megtalálják a lányt, valóban Noé idejéből származik (talán már csak egy olajfinomító kellett volna oda), sőt Noé és családja ruháját elnézve inkább azt hinnék a jövőben, mintsem a Biblia előtti időkben játszódik történetünk.

A 138 perces katasztrófafilm operatőre Matthew Libatique, aki A pankrátor című alkotáson kívül az összes Aronofsky-filmet fényképezte. Kamerája igazán látványos képi megoldásokat ad, de semmi emberközeli, semmi nevezetes nem sül ki belőle, sőt az Özönvíz-jelenetet leszámítva semmi haszna nincs a 3D-nek. Aronofsky munkájára nem kifejezetten Russell Crowe alakítása miatt fogunk emlékezni, az Oscar-díjas színész becsületesen alakítja Noé karakterét, de akárcsak feleségét életre keltő Jennifer Connelly, vagy Sir Anthony Hopkins nem emelik a film értékét komoly színészi alakításukkal. Némelyik jelenetnél, különösen a Matuzsálemet játszó Hopkins esetében többször éreztem úgy, hogy a világsztár többször igazán kínosnak érezhette a forgatást, hiszen olyan blőd, paródiába hajló idős bácsit kelt életre, amely a legolcsóbb tucat filmekben állná meg helyét. A fiatal színészek közül az ígéretes Emma Watson és Logan Lerman is játszik a filmben, de ők mellékszereplőként sem kapnak lehetőséget arra, hogy kitörjenek.

Hogy mit ne mondjak, a Noé nem az a film, amit vártam. Alaposan eltér az eredeti történettől, ami valahol érthető, hiszen keveseket érdekelne a Bibliában leírt cselekmény szóról-szóra, de ezzel a közönségfilmmé higított módszerrel csorbul a valós érték, egyre távolabb kerül az ember az eredeti Noétól. A cél nem a történelmi hűség lehetett, hanem a szórakozás alapjainak megteremtése, viszont ebben a filmben kevés az önfeledt perc. Csupán az unoka feláldozásakor merül fel bennünk, hogy lehetséges, hogy mégis az emberi lélekről oly sokat tudó Aronofsky munkáját nézzük.

Mészáros Márton

A Noé című film plakátja

A Noé című film plakátja

 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: