Advertisements

Noét és a hotelt szeretik a magyarok

Második hétvégéjén is a Noé (Noah) című bibliai film vezeti a magyar mozijegy-eladási toplistát, ezúttal 30 100 embert vonzott a mozikba a Russell Crowe főszereplésével készült film – derül ki a 2014. április 7-én közzétett jelentésből.

Az apokaliptikus bibliai film össznézettsége eléri a 88 ezret, ami szép teljesítmény két hét alatt. Második helyen áll A beavatott (Divergent) című elsősorban tinédzser célközönséggel bíró fantasy, amelyet ezúttal közel tízezren néztek meg. Harmadik helyen áll továbbra is Wes Anderson berlini filmfesztiválon díjazott A Grand Budapest Hotel című filmje, amelyet nagyon szeretnek a magyarok, mert bemutatója óta már 45 ezer nézőt tudhat magáénak.

Egyesült Államok

Az Amerika kapitány: A tél katonája (Captain America: The Winter Soldier) című képregényadaptáció-film jelentős sikerrel debütált az amerikai mozikban – 96,2 millió dollárt söpört be első hétvégéjén. Ezzel rekord született, ugyanis a mozi történelem során még egyetlen film sem nyitott ilyen erősen áprilisban.

A sikerfilm összbevétele az amerikai bemutatóval együtt már most 303,3 millió dollár, amely annak eredménye, hogy az amerikai premier előtt már egy héttel bemutatták több országban.

Amerikában második helyen áll a Noé, amely ezúttal 17 millió dollárt keresett, harmadik A beavatott című film. Most mutatták be a Jonathan Glazer rendezte Under the Skin című sci-fit, amelynek főszerepét a több jelenetben botrányos meztelenkedést vállaló Scarlett Johanssont alakítja. Az alkotást csak négy amerikai moziban kezdték vetíteni, de ennek ellenére jelentős eredményt ért el, 140 ezer dollárt hozott a konyhára.

Mészáros Márton

Russell Crowe Oscar-díjas ausztrál színész a Noé című film egyik jelenetében

Russell Crowe Oscar-díjas ausztrál színész a Noé című film egyik jelenetében

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: