68 éves korában, agyvérzésben elhunyt Sue Townsend brit írónő, a fiktív Adrian Mole kamaszkorát feldolgozó világszerte nagy népszerűségnek örvendő ifjúsági regények szerzője – közölte családja 2014. április 11-én.
Sue Townsend családja tájékoztatása szerint csütörtökön hunyt el agyvérzés következtében otthonában. Townsend 1946-ban született Leicesterben, szülővárosában élte le életét, és regényei helyszínének is azt választotta. Tizenöt évesen hagyta abba az iskolát, huszonkét éves korára pedig már háromgyermekes anyuka volt. Műveiből több színdarab, rádiójáték és televíziós film született.
A sikert elhozó könyvsorozatának első része, A 13 és 3/4 éves Adrian Mole titkos naplója című kötet 1982-ben jelent meg először, az utolsó – nyolcadik – kötet, az Adrian Mole folyó ügyei pedig 2009-ben került a könyvesboltok polcaira. A művek a főszereplő 26 évét ölelik fel. Az írónő tavalyi nyilatkozata szerint voltak tervei újabb részek megírására, de egészségi állapotának hanyatlása miatt ezeket mellőznie kellett. Adrian Mole történetéből a BBC rádiójátékot készített, majd televíziós sorozatot, utóbbit a Magyar Televízió is nagy sikerrel sugározta.
Cukorbetegsége miatt évekkel ezelőtt megvakult, 2012-ben agyvérzést kapott, 2009-ben pedig egy gyereke veséjével mentették meg életét.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?