Egy héttel az országgyűlési választásokat követően megszületett a hivatalos végeredmény: kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz-KDNP kormánypárt az országgyűlési képviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján.
A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP általi összefogásnak 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben. Azért húzódott el a hivatalos végeredmény bejelentése, mert az átjelentkezők és a külképviseleteken szavazók miatt csak szombaton tudták befejezni a szavazatok összeszámlálását az egyéni körzetekben. A legkiélezettebb verseny a főváros 15-ös választókerületben alakult ki, ahol Kucsák László, a Fidesz-KDNP jelöltje 22 szavazattal vezetett Kunhalmi Ágnessel, a baloldali összefogás jelöltjével szemben. Az adatok 100 százalékos feldolgozottságánál a különbség Kucsák László javára nőtt 60 szavazattal.
Az új Országgyűlés május 6-ig alakulhat meg. Orbán Viktor kormányfő harmadik miniszteri ciklusát kezdi, először 1998 és 2002 között volt miniszterelnök, 2010-ben pedig szintén kétharmados győzelmet aratott pártjával.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?