Székely Kriszta, a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója Moliére francia drámaíró Don Juan című művét adaptálta színpadra vizsgaelőadásaként. A darabot a premier napján, 2014. április 16-án tekintettem meg az egyetem házi színpadán, az Ódry Színpadon.
Egy faajtó áttörve érkezik a színpadra Sganarelle, a szolga, (Gazsó György) és fiatal segítője, akik hangos „uram, uram” kiáltásokkal próbálják előkeríteni főhősünket, Don Juant (Makranczi Zalán), aki egy szokásos tivornya után fetreng öntudatlanul a földön. Ez az ember nem hisz semmiben és senkiben, neki senki sem parancsol. Don Juannak, a romlott férfinak semmi sem szent. Egyedül saját teljesítménye, az újabb hódítások képesek lázba hozni. Mérhetetlen szexuális étvágyát ezúttal Donna Elvirán (Radnay Csilla) próbálja levezetni, akit egy apácazárda falai közül szöktet meg. Azonban a történet jóval túlmutat egy nőfaló életeseményein, itt az intrikák és a női fejek elcsavarása mellett egy olyan férfi alakja körvonalazódik ki, aki magabiztos, és akinek hite önmagába gyökerezik, ergo azt hiszi, mindent megtehet. És mindent meg is tesz ennek szellemében.
Székely Kriszta első rendezése nem kifejezetten erős, a szinte teljesen üres térben játszott előadás szereplői pedig mai ruhát viselnek, közülük is leginkább a kapucnis felső a legmeglepőbb. Természetesen Székely Kriszta érdemeit beárnyékolják a főszereplők, hiszen három ilyen jó színésszel nem olyan nagy ördöngösség dolgozni, és az előadás hossza sem több mint másfél óra. A darab maga érdekes, és némileg újfajta megközelítésből láttatja Don Juant, de némileg egysíkú. Makranczi Zalán hiteles Don Juan szerepében, neki elhisszük romlottságát, és el tudjuk fogadni életfelfogását, létének mozgatórugóját. Annak ellenére, hogy egyoldalúnak véljük, a valóságban mégis van benne valami más is a gonoszságon és a romlottságon kívül, mert saját ellenségén is segít (még ha nem is szánt szándékkal), de összességében a megátalkodott, másokat megalázó és félelemben tartó férfi kerül előtérbe.
Számomra a legszínesebb és legérdekesebb karakter mégis Sgnarelle, akiben megvan a kettőség: hol ura életvitelét bírálja, hol meghunyászkodva teszi dolgát. Szöveg terjedelmében is övé a legnagyobb feladat, amelyet Gazsó György szokásos profizmusával old meg – öröm nézni, hallgatni! Bánatomra Radnay Csillának ezúttal kisebb szerep jutott, de monológja emberi és szívből jövő. Kiemelném még az együgyű Fricit alakító Szabó Zoltánt, aki a legtöbb önfeledt percet okozza nekünk. Igazi tehetség rendkívül jó komikusi érzékkel megáldva. De, ha már a nevetésnél tartunk, a darab önmagában nem komédia, mégis elég sok lehetőségünk van a nevetésre: hol Gazsó György jó humorú szolgájának köszönhetően, hol a számomra meglepő modern káromkodások hallatán, hol éppen azon, ahogyan Don Juan édeshármasban nyomja két vidéki leányzóval. A befejezés, a Don Juan által megölt Parancsnok felbukkanásától kezdve izgalmassá válik, de a lezárás inkább szép csöndben következik be, mintsem katarzist kiváltva a nézőből.
Mészáros Márton
Gazsó György színművész a Don Juan című előadásban a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadán
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?