Diane Keaton Oscar-díjas amerikai színésznő továbbra is kiáll az ex-felesége és nevelt lánya által pedofíliával vádolt Woody Allen többszörös Oscar-díjas amerikai filmrendező mellett, írja a The Guardian vezető brit lap 2014. május 5-i száma. A színésznő egy interjúban erősítette meg támogatását.
Dylan Farrow, Woody Allen nevelt leánya a New York Timesban megjelent nyílt levélben írt először részletesen a művész által állítólag elkövetett szexuális zaklatásokról, amelyeket állítása szerint 7 éves korától kellett elviselnie. Mia Farrow és Woody Allen gyermeke az ominózus nyílt levélben azt írja, Diane Keaton már egészen kisgyermekkorától fogva ismerte, ezért nem tudja elfogadni, hogy nevelőapja pártján áll.
„Talán háromszor találkoztam vele. Nem ismertem, ez nem egy rossz vád. Soha nem voltam Mia barátja sem – barátságos voltam vele. Ez olyasmi, ahogyan barátságos vagyok veled is. Kedvellek, kedvelem amilyennek látszol. Kedvelem őt is, nagyon bájos. De soha nem ismertem úgy, mint egy barátot. Egy barát elkötelezettség. A családhoz közeli dolog, néha még annál is közelebbi. A barátság sok időt igényel. Nincs túl sok barátom; vannak ismerőseim és emberek, akik elbűvölnek, és szívesen találkozom velük. Szívesen találkozom Sarah Jessica Parkerrel, szívesen találkozom Meryl Streeppel. Nem ismerem őket, úgy értem csináltunk egyszer egy filmet, jó volt, de nem tudok semmit az életükről.” – nyilatkozta Keaton a Guardian újságírójának.
Diane Keaton leszögezte, nyilvánosan is kiáll Woody Allen mellett, mert hisz a barátja szavának. A művészről úgy fogalmazott: szerinte Woody Allen a legerősebb ember, akivel valaha találkozott, és csodálja, amiért 78 évesen évente leforgat egy sikeres filmet, és amiért turnézik a zenekarával, valamint azért, mert mindvégig aktív maradt.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?