Angelina Jolie Oscar-díjas amerikai színésznő hamarosan újra beveszi a mozikat, legújabb filmjét, a Demóna című Disney-alkotást már Európa-szerte népszerűsíti. A moziforgalmazók szerint a film nagy siker lesz.
A 38 éves filmcsillag négy év kihagyás után tér vissza a mozivászonra, ugyanis legutóbb 2010-ben Az utazó (The Tourist) című film főszereplőjeként Johnny Depp mellett láthatta a közönség. Új filmje, a Demóna (Maleficent) című alkotás nem az álomba szenderült hercegnőről, hanem az őt üldöző gonosz boszorkányról szól, akit Jolie alakít a 135 perces filmben. A filmben feltűnő – korábbi mesékből ismert – szereplők először Walt Diesney 1959-es rajzfilmjében kaptak nevet: a hercegnő Auróra, a gonosz tündér pedig a Demóna (angolul Maleficent) nevet viseli.

Elle Fanning és Angelina Jolie színésznők a Demóna című filmjük sajtótájékoztatóján Párizsban 2014. május 7-én
A Demóna első sajtótájékoztatóját az alkotók részvételével Párizsban tartották 2014. május 7-én. A beszélgetésen nemcsak Elle Fanning színésznő, hanem a címszerepet alakító Jolie is részt vett, akit a nemzetközi sajtó nem csak alakításáért, hanem kirobbanó formája miatt is dicsért, ugyanis egy éve kettős melleltávolításon esett át. A komor hangulatú fantasy második promóciós állomása London volt, ahol a film jelmezeiből és kellékeiből nyitottakkiállítás május 8-án.
A főszereplők újságírói kérdésre elárulták, hogy nagyon élvezték a forgatást. A 16 éves Elle Fanning gyermekkori álma vált valóra, ugyanis Dakota Fanning szintén színésznő húga kiskora óta Disney-hercegkisasszony akart lenni. Angelina Jolie szintén el volt bűvölve szerepétől, ugyanis gyermekkorában nagyon szerette Demóna karakterét, és szempont volt az is, hogy méltón emlékezzenek a nagy klasszikusokra. A színésznő, aki a filmben saját kislányával is játszik, az Elle magazin júniusi számának a címlapján szerepel, s a lapban elárulta, hogy párjával, Brad Pitt színésszel továbbra is tervezik az esküvőt, és a tervek szerint egy közös filmtervük is megvalósul.
A Demóna című amerikai filmet június 5-én mutatják be Magyarországon.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?