Hámori Gabriella énekesnőként debütál

Hámori Gabriella Jászai Mari-díjas színésznő énekesnőként is kipróbálja magát – jelentették be 2014. május 8-én, amikor elrajtolt Hámori Gabriella és zenekarának hivatalos Facebook oldala a közösségi hálón.

A 36 éves színésznő a népszerű Amber Smith hazai indiepop zenekar két tagjával, Poniklo Imre dalszerző-gitáros-énekessel és Bátor Bence dobossal, valamint Bognár Zoltán basszusgitárossal közös zenekarban lép színpadra. Hámori Gabriella korábban már szerepelt Poniklo Imre szólókoncertjein meghívott vendégként, közös produkciójukról két koncertfelvétel a YouTube videómegosztón elérhető, azonban a szakmai közönség figyelmét elkerülték ezek a produkciók.

Az egyelőre még nem publikus nevet viselő formáció jelenleg stúdióban dolgozik bemutatkozó nagylemezükön. Az együttes első dala a Facebookon indított rajongói oldalon szereplő információ szerint május 12-én debütál. A közösségi oldalon egyelőre még csak két felvételt tettek közzé, amelyen a zenekar tagjai láthatóak egy fürdőszobában.

Hámori Gabriella, aki az elmúlt időszakban Berlinben élt és játszott, a Stuart Mária című  Schiller-drámában alakítja a címszereplő skót királynőt az Örkény Színház május 17-i bemutatójában.

Mészáros Márton

Hámori Gabriella Jászai Mari-díjas színésznő

Hámori Gabriella Jászai Mari-díjas színésznő és zenekara

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: