Hajnali öt órától álltak sorba jegyekért a Madách Színházban bemutatásra kerülő Mamma Mia! című musicalre az érdeklődők, amikor megkezdték árusítani a jegyeket 2014. május 11-én.
A legkorábban érkező néző hajnali öt óra tíz perckor érkezett a Madách Színház épületéhez, ahol öt órányi várakozás után – a tíz órai pénztárnyitáskor – vehette meg az első jegyeket a darabra. Az érdeklődők sora több száz méteres volt, sokan csak délben jutottak a jegypénztárhoz – a több száz érdeklődőt még az eső sem tántorította el. A Mamma Mia! című musicalt augusztus 15-én a Szegedi Szabadtéri Játékokon, szeptember 26-án pedig a Madách Színházban mutatják be.
A híres ABBA-musicalt tizennégy nyelvre fordították le az évek során. A Madách igazgatója, Szirtes Tamás által rendezett magyar előadásban többek között Stohl András, Détár Enikő, Sasvári Sándor, Szerednyey Béla és Muri Enikő is játszik.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?