Friedrich Schiller, a nagy német drámaíró 1800-ban, vagyis több mint két évszázada fejezte be Stuart Mária című drámáját, azonban a skót királynő kálváriája a mai napig örökérvényű. Az előadást a budapesti Örkény Színházban 2014. május 17-én mutatták be.
A klasszikus művet ezúttal Gáspár Ildikó, az Örkény Színház dramaturgja dolgozta színpadra, azonban interpretációja szerencsére nem annyira modern, amelyet a néző ne tudna befogadni. Természetesen Mikó Csaba – Kálnoky László fordítása nyomán alkotott – szövege tartalmaz olyan mondatokat, amelyek meglepőek lehetnek, de ezek teljesen indokoltak és elfogadhatóak. A 16. század végén játszódó történetet feldolgozó darab a díszletekből ítélve megtévesztő lehet, ugyanis a szereplők java egyenöltözetet visel, amelyből nehéz következtetni rangjukra és a korra, amelyben élnek. Egyedül Stuart Mária, az angol fogságban sínylődő skót királynő és Erzsébet, Anglia királynője visel elegáns sötét ruhát, amely korhűnek számít. A díszlet hiába lecsupaszított, a steril tér mégis beszédes: a hangsúlyos az a két ágy, amely a színpad két végén található, egyik Erzsébeté, a másik Máriáé. A rendező úgy álmodta meg a skótok királynőjének börtönét, mint Erzsébet palotájában a brit királynő lakosztályát, ez legalább annyira jelentőségteljes, mint az, hogy Stuart Mária mindvégig színen marad. Miközben Erzsébet királynőt látjuk, amint embereivel diskurál a palotában, az általa fogságba tartott királynő unokanővére kísértetként jár kel a szobában, s élő lelkiismeretként nehezedik Erzsébetre.
Hámori Gabriella és az Örkény Színház “Stuart Mária” című előadásában (Fotó: Gordon Eszter)
A szereplők egy lift segítségével érkeznek és távoznak a színről, azonban ennek indokoltságát nem feltétlenül látom. Így viszont a történet kortalanná válik – ideje maga az örök Idő –, azt sugallja, hogy az események akár ma is történhetnének, bár számomra inkább utópisztikus hatással bírtak egy olyan jövőbeli világról, ahol a múlt ismétlődik. Még egy szó erejéig a díszletről szólva, a tágas ablak – amely hol a mögötte lévő világot mutatja meg, hol pusztán az esőt fogja fel – igazán hasznos tud lenni. Rendkívül sajátos hangulatot fest le a gondolataiba elmerülő Erzsébet királynőt sétálni látni a háttérben, míg Stuart Mária a börtönében van.
A Stuart Mária egyik legnagyobb büszkeségei, Hámori Gabriella és Szandtner Anna. Garancia a minőségre, hogy Hámori Gabriella filmes és berlini sikereit követően négy év után ezért a darabért tér vissza anyaszínháza, az Örkény színpadára. Az általa életre keltett Stuart Mária hús-vér ember: egyben közvetíti a királynői méltóságot és a szenvedélyességet, ugyanakkor a középkor nőihez hasonlóan kiszolgáltatott is. A színésznő láthatóan lubickol a szerepben, öröm látni, ahogy megtáltosodva leköpi riválisát, de felbecsülhetetlen az a hosszú pillanat is, ahogyan a második felvonásban a középpontban ülve némán, egy távoli – talán nem is létező pontot – figyelve néz és szótlanul könnyezik. Méltó ellenfelét méltó színésznőre bízták, Szandtner Anna Erzsébet királynője azonban nem az a habzó szájú szörnyeteg, akit az ember vár, inkább egy ingadozó, önmagával sem megbékélt nő, aki abban sem biztos, hogy az uralkodás az ő útja.
A két királynő vérre menő rivalizálásához Polgár Csaba, Vajda Milán, Pogány Judit, Takács Nóra Diána, Ficza István és Znamenák István asszisztál. A Pogány Judit által megformált Talbot az egyetlen szereplő, aki a realitás talaján marad, a bölcs öreg utolsó szavai királynőjéhez igazán szépek. Mellette kiemelném Spiegl Anna Davisonját, aki nem kisebb szerepet tölt be, mint a kulcsfontosságú ítélet továbbítását. Az asszony lelkiismeretére hagyatkozva, vagy királynője parancsára hallgatva döntsön? – tépelődik. Az ítélet azonban ítélet, Davison pedig hű alattvaló – ezzel megpecsételődik Stuart Mária sorsa.
Az utolsó felvonás ismert befejezése váratlan megoldásokat tartalmaz, a néző jószerivel köpni-nyelni nem tud. Az elkerülhetetlen vég bekövetkezése után Erzsébet királynő egyedül marad a színen, és arra a székre ül, ahol az imént még vérrokona ült. Azonban pillanatnyi felszabadultsága mulandó, ugyanis Mária nem hagyja nyugodni. Schiller művében a királynőt elhagyják emberei, rendületlenül ül trónján, azonban nézése mindent elárul. A hatásos befejezés katartikus erővel bír.
Mészáros Márton
Hámori Gabriella és Szandtner Anna az Örkény Színház “Stuart Mária” című előadásában (Fotó: Gordon Eszter)
Mészáros Márton blogja 
Vélemény, hozzászólás?