Ferenc pápa megérkezett Jordániába

Ferenc pápa magyar idő szerint 12 óra után pár perccel megérkezett a jordániai fővárosban, Ammanban lévő Alitalia repülőgépével 2014. május 24-én. Az egyházfő háromnapos szentföldi út keretében látogatott a Közel-Keletre.

Az egyházfőt a repülőtér elhagyása után helyi gyermekek köszöntötték, akik fekete nőszirmot, Jordánia nemzeti virágát ajándékozták neki. Érkezését követően II. Abdalláh jordániai király és felesége, Raina királyné fogadta Ferenc pápát az ammáni királyi palotában. Abdullah király, aki korábban már találkozott a pápával, a vallásközi párbeszéd és a közel-keleti béke egyik élharcosa.

Ferenc pápa látogatása első napján szabadtéri szentmisét pontifikált a főváros egyik stadionjában, ahol tízezrek várták. Az örömteli fogadtatás után Ferenc pápa úgy fogalmazott, szentföldi utazása elsődleges célja, hogy elősegítse az “egység” üzenetének terjedését a világon. Az egyházfő később ellátogatott Jézus megkeresztelkedésének helyszínére, a Jordán folyóhoz, ahol bensőséges imát folytatott.

A modern kor pápái közül egyébként az argentin egyházfő a negyedik, aki szentföldi látogatáson vesz részt. Ferenc pápának ez a második külföldi látogatása egyházfői titulusban, az első apostoli látogatás a Rio de Janeirói ifjúsági világtalálkozó volt megválasztása évében.

Mészáros Márton

Ferenc pápa Abdalláh jordániai király és felesége, Raina királyné társaságában az ammáni királyi palotában 2014. május 24-én

Ferenc pápa Abdalláh jordániai király és felesége, Raina királyné társaságában az ammáni királyi palotában 2014. május 24-én

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: