Krasznahorkai László kapja az idei Vilenica-díjat

Krasznahorkai László Kossuth-díjas magyar írónak ítélték Vilenica-díjat, a rangos közép-európai irodalmi elismerést – jelentette be a kitüntetés kuratóriuma 2014. május 23-án.

A 60 éves szerző a harmadik magyar író, akinek odaítélik a díjat Esterházy Péter 1988-as, és Nádas Péter tíz évvel későbbi díjazását követően. Az elismerést Krasznahorkai László a 29. Vilenicai Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon személyesen veszi át szeptemberben. Az elismerést olyan írók kaphatják meg, akik a közép-európai kultúrában kiemelkedőt nyújtottak a vers, próza, dráma vagy az esszé területén.

A Vilenica Nemzetközi Irodalmi Fesztivált a Szlovén Írószövetség és a Vilenica Kulturális Egyesület 2014 szeptember 2-7. között rendezi meg Szlovénia különböző településein. A rendezvény számtalan irodalmi programmal, többek között író-olvasó találkozókkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, könyvbemutatókkal, könyvvásárral, performanszokkal és egyéb művészeti eseményekkel egészül ki.

A januárban 60. születésnapja alkalmából ünnepelt Krasznahorkai László az egyik legjelentősebb kortárs magyar író. Sátántangó című nagysikerű regény 1985-ben jelent meg, azóta művei tucatjait fogadták elismerősen a világ legtávolabbi pontjain is, kezdve az Egyesült Államokkal egészen Ázsia különböző országaiban. Az ellenállás melankóliája, a Háború és Háború című könyvei is nagy sikereket értek el. Tarr Béla hat filmjének írta a forgatókönyvét, köztük a Werckmeister harmóniák című alkotásnak, valamint A torinói ló című filmnek, amelyet 2010-ben a berlini filmfesztiválon ismertek el.

Mészáros Márton

Krasznahorkai László Kossuth-díjas író (Fotó: Valuska Gábor)

Krasznahorkai László Kossuth-díjas író (Fotó: Valuska Gábor)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: