Robert Merle francia író kilencvenöt évet átölelő élete során számtalan remekbe szabott világirodalmi alkotást jegyez szerzőként, azonban több mint fél évszázadon át titokban tartotta legkorábbi írását, az Utolsó nyár Primerolban című könyvet, amely gyermekei adtak ki halála után 2013-ban.
A Malevil, a Mesterségem a Halál, a Védett férfiak és a Két nap az élet szerzője 1939-ben, harmincegyedik születésnapjára sorkatonai behívót kapott a hadseregtől. A fiatalember, aki egyetemi tanár és regényíró szeretett volna lenni, kénytelen volt bevonulni. A világháború elvágta terveitől: Merle több csatában harcolt, majd három évet sínylődött német hadifogságban. Ezekről az évekről azonban csak említés szintjén beszélt családtagjainak, így gyermekei számára nagy meglepetés volt, amikor asztalfiókjában megtaláltak az Utolsó nyár Primerolban című mindezidáig kiadatlan kéziratát. A kötet csupán csak száz oldalas, talán a szerző nem engedte szabadjára megzabolázhatatlan tehetségét, talán ideje nem volt arra, hogy alaposabban leásson a múltba a sajátos terápia során.
A kis könyvet az Európa Kiadó adja ki, akárcsak a Merle-életművet. A puhakötésű Utolsó nyár Prmierolban műfaját tekintve nehezen definiálható mű: se nem regény, se nem novella, a kettő határán mozog. A későbbi nagy író fiatalkori szárnypróbálgatása azonban irodalmi érték, hangulatteremtő írás a humánum elvesztéséről, és szemléletes leírás a nyárról, amely az egész világot megváltoztatja. A boldog múlt megidézése valamelyest hasonlít ahhoz az idillikus állapothoz, amiről Boris Vian ír a Köpök a sírotokra című könyvében, azonban Merle esetében ez a tartalom nem vegyül tényleges szexualitással, és teljes mértékben igaz történeteket inspirálták. Ezzel párhuzamosan fut egy másik szál, amely a fogolytáborban játszódik, s amelyet a szerző meglehetősen naturalisztikusan leírása miatt még olvasni is szívettépő.
Az ember azt hiszi, Primerol nem létezik, éppúgy, mint mindaz a szörnyűség, ami megtörtént a múlt században, sem létezhet. De könyvünk főhőse, Jean Dodéro maga Merle, Louvé a szerző felesége, Edmée, a „Gyermek” pedig az 1936-ban született Elisabeth, a pár gyermeke. A réveteg visszapillantás pedig maga a múlt, a kollektív emlékezet.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?