Megjelent a Magyar Krónika első száma

Megjelent a Magyar Krónika közéleti kulturális havilap első lapszáma, amelyet a Demokrata című hetilap budapesti, Andrássy úti szerkesztőségében mutattak be 2014. június 4-én, a Nemzeti Összetartozás napján.

A frissen indult lapot Bencsik Gábor történész, újságíró – a Demokrata főszerkesztőjének, a szintén jelen lévő Bencsik Andrásnak a testvére – főszerkeszti. Bencsik Gábor az ünnepség elején leszögezte, hogy a haza érdekében teljes mértékben támogatja a Fidesz törekvéseinek jelentős részét, azonban elismerte, hogy a kormánypárt „egy rakás hibát elkövetett.”

A lap producereként említett Kerényi Imre kulturális miniszterelnöki megbízott által beharangozott Magyar Krónika első három lapszámának 30 millió forintos finanszírozását a Fideszhez közeli Polgári Magyarországért Alapítvány vállalta. Az első, 132 oldalas szám ára 980 forint, és a legtöbb újságárusoknál kapható.

A már megjelenése előtt sokat kritizált Magyar Krónika elindításának ötlete a Fidesz kormánypárt vezetőségétől származik, ugyanis a hatalmon lévő párt vezetői szerették volna, ha olyan havilap indulna, amely ápolja a magyar szellemi értékeket. A megújult Várkert bazár és a koronázási palást képét címlapon ábrázoló első szám tartalma alapján az újságot többek között a keresztény és a kézzel fogható szellemi értékek, Fidesz eddigi sikerei és konzervatív világszemlélet jellemzi. Bencsik Gábor főszerkesztő szavai szerint a lap célja az is, hogy Magyarországot olyan országként ábrázolja, ahol jó élni, ahol jó magyarnak lenni.

Az első lapszámban Orbán Viktor miniszterelnök kormányfő levelet írt a náci megszállás emlékműve kapcsán, Tarlós István, Budapest főpolgármestere a néhai Várkonyi Nándor író műveiről írt recenziót, de Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Csukás István író, Jankovics Marcell rajzfilmrendező, Jordán Tamás és Pozsgay Zsolt rendező, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója is publikált az újságban.

Mészáros Márton

A Magyar Krónika bemutatója a Demokrata szerkesztőségében 2014. június 4-én

A Magyar Krónika bemutatója a Demokrata szerkesztőségében 2014. június 4-én

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: