Életének 86. évében, tüdőgyulladás következtében elhunyt Daniel Keyes amerikai író, a Virágot Algernonnak és az Ötödik Sally című regények nagysikerű szerzője. Az író 86 éves volt.
Daniel Keyes halálhírét a BBC News közölte az író lányának bejelentésére hivatkozva 2014. június 18-án délután. A szerző június 15-én, vasárnap halt meg dél-floridai otthonában tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A népszerű szerző 1927. augusztus 9-én született New York állam Brooklyn városában, és 17 évesen csatlakozott az amerikai haditengerészethez, éppen azután, hogy felvették egyetemre. A második világháború miatt csak 1950-ben folytathatta tanulmányait pszichológia szakon. Fiatalkorában számtalan állami iskolában tanított, többek között kisegítő osztályokban is. Az 1960-as években az Ohiói Egyetemen angolt és kreatív írást tanított. Visszahúzódó, nagy nyilvánosságot kerülő irodalmár volt.
Daniel Keyes 1952 óta publikált, leghíresebb regénye a Virágot Algernonnak (Flowers for Algernon) először 1959-ben jelent meg novella formájában. A rákövetkező évben elnyerte a Hugo-díjat, 1966-ban pedig könyvként is megjelent. A történet főhőse egy szellemi fogyatékos férfi, akinek képességei váratlanul megnövekednek egy orvosi beavatkozás hatására. A könyvet huszonhét nyelvre fordították le, és és több mint ötmillió példányban kelt el. A tananyagként is használt Virágot Algeronnak című regényéből film készült, amiért Cliff Richardson alakítását 1969-ben Oscar-díjjal ismerték el. A regény sikerét tükrözi, hogy filmes és színpadi feldolgozások mellett musical is készült belőle.
Keyes négy további regényt írt és számos nem fikciós könyve jelent meg, köztük Az ötödik Sally (The Fifth Sally) érte el a legnagyobb sikereket. A többszörösen hasadt személyiség esetét feldolgozó regény Magyarországon négy kiadást ért meg. Az 1980-as években jelent meg a The Minds of Billy Milligan című regénye, amely huszonnégy különböző személyiséggel rendelkező bűnözőről szól. Utolsó regénye, az angolul 2009-ben kiadott Jóslatok az őrültek házából (The Asylum Prophecies) a 85. Ünnepi Könyvhétre jelent meg idén júniusban.
A szerző felesége, Aurea Georgina Vazquez, akivel hatvanegy évig voltak házasok, 2013-ban hunyt el. Daniel Keyes temetéséről később gondoskodnak.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?