Vezeti az Emmy-jelöléseket a Trónok harca

Száznyolc drámai és nyolcvanhat komikus alkotást jelöltek a televíziós Oscar-díjának nevezett Emmy-díjra, jelentették be 2014. július 10-én. Idén a szokásosnál egy hónappal korábban tartják a díjkiosztó ceremóniát.

A legjobb sorozatoknak járó különböző elismerésekre ezúttal a Trónok harca című fantasy sorozat pályázik legnagyobb eséllyel, az amerikai George R. R. Martin sikersorozata 19 kategóriában kapott jelölést. Ezt a nominációk számában a Fargo című HBO-minisorozat követi 18, az American Horror Story: Coven című széria pedig 17 jelöléssel.

A legjobb drámai sorozatok kategóriájában a Trónok harca és a Totál szívás című sorozat utolsó évadja mellett a Kártyavár című politikai, a Downtown Abbey történelmi, a Mad Men – Reklámőrültek című gengszter történetet, valamint A törvény nevében című krimisorozatot jelölték. Vígjátéksorozatok mezőnyében az Orange Is The New Black, az Agymenők, a Louie, a Szilícium-völgy, Az alelnök és a Modern család (Modern Family) esélyes. A legjobb férfi főszereplő dráma kategóriában Matthew McConaughey, illetve Woody Harrelson lehet A törvény nevében című sorozatban nyújtott alakításáért, de Brian Cranston (Totál szívás), John Hammet (Reklámőrültek), Kevin Spacey (Kártyavár) és Jeff Daniels (Híradósok) is lehet a befutó. A mezőny női megfelelőjében Michelle Dockery (Downton Abbey), Claire Danes (Homeland – A belső ellenség), Robin Wright (Kártyavár), Kerry Washington (Botrány), Julianna Margulies (A férjem védelmében) és Lizzy Caplan (Masters of Sex) esélyes az Emmy-díjra.

A televíziós komédiáknál színéi díjaira többek között  Ricky Gervais (Derek), Don Cheadle (Gátlástalanok), Louis C.K. (Louie), William H. Macy (Shameless – Szégyentelenek), Melissa McCarthy (Mike és Molly), Edie Falco (Jackie nővér), Amy Poehler (Városfejlesztési osztály) és Julia Louis-Dreyfus (Az alelnök) is esélyes. A minisorozatok és televíziós filmek férfi főszereplői közül többek között Chiwetel Ejiofor (Dancing On The Edge), Benedict Cumberbatch (Sherlock), Idris Elba (Luther), Billy Bob Thornton (Fargo), Mark Ruffalo (Fargo), illetve Katyh Bates és Jessica Lange (American Horror Story: Coven), Ellen Burstyn (Flowers in the Attic), Helena Bonham Carter (Burton And Taylor), Julia Roberts (The Normal Heart) esélyes.

A 66. alkalommal kiosztásra kerül Emmy-díjakat 2014. augusztus 25-én – egy hónappal a megszokott időpont előtt – adják át a Los Angelesi-i Nokia Színházban.

Mészáros Márton

A Trónok harca című sorozat szereplőgárdája

A Trónok harca című sorozat szereplőgárdája

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: