Megválasztották az Európai Bizottság elnökének Jean-Claude Juncker néppárti politikust, volt luxemburgi miniszterelnököt az Európai Parlament ülésén Strasbourgban 2014. július 15-én. Az 59 éves Junckert a 751 tagot számláló EP-ben titkos szavazás során, 422 szavazattal, 250 ellenében, 47 tartózkodás mellett választották meg az unió központi javaslattevő-végrehajtó intézményének vezetőjévé. A politikus José Manuel Barroso volt portugál kormányfőt követi a poszton.
Az EB új elnöke az európai növekedés és munkahelyteremtés előmozdítása érdekében 300 milliárd eurós befektetési programot szorgalmazott megválasztása előtti beszédében. Jean-Claude Juncker jelölését végül csak David Cameron brit és Orbán Viktor magyar kormányfő nem támogatta, az utolsó pillanatokban még a politikus miatt kételyeket megfogalmazó Fredrik Reinfeldt svéd és Mark Rutte holland kormányfő is megváltoztatta véleményét, és támogatásáról biztosította.
Jean-Claude Juncker nemcsak az Európai Unió országaiban a leghosszabb ideig szolgáló miniszterelnök, világviszonylatban is ő a leghosszabb ideig hatalmon lévő demokratikusan választott kormányfő: 1995 és 2013 között volt a Luxemburgi Nagyhercegség kormányfője, 1989-től húsz éven át pedig a pénzügyminiszteri feladatokat is ő látta el.
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?