Balesetben életét vesztette Mohay András jazzdobos

36 éves korában, balesetben életét vesztette Mohay András jazzdobos, a Budapest Jazz Orchestra tagja, tudatta az együttes 2014. július 27-én. A zenekar három tagja kórházba került.

A külföldön is elismert Budapest Jazz Orchestra zenekar két személyautóval és két mikrobusszal tartott az M3-as autópályán Debrecenből Budapestre vasárnap, amikor a baleset történt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közlése szerint egy személyautó és két mikrobusz ütközött össze Budapest felé vezető oldalon, és egy a balesetnél segíteni kívánó autóst, Mohay Andrást rögvest halálra gázoltak. A zenekar másik három tagja is megsérült, azonban ők könnyebb sérülésekkel kerültek az egri kórházba.

A tragikus balesetben elhunyt Mohay András 1978-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait tízévesen a X. kerületi állami zeneiskolában klasszikus ütőhangszer szakon kezdte, középiskolai tanulmányai során sajátította el a profi dobolás fortélyait. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsesszdob tanszékén folytatta tanulmányait, ahol 2003-ban diplomázott. A hazai jazzélet meghatározó alakjaival, többek között Szakcsi Lakatos Bélával, Vukán Györggyel, Oláh Kálmánnal, Fábián Julival és Tony Lakatossal is játszott együtt, illetve több neves külföldi művésszel is adott koncertet. Elismertségét példázza, hogy többek között belgiumi, hollandiai, angliai és oroszországi zenei fesztiválokon is fellépet fiatalon félbeszakadt karrierje során.

Mészáros Márton

Mohay András jazzdobos (1978-2014)

Mohay András jazzdobos (1978-2014)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: