Azonosították Hasfelmetsző Jacket

Közel százharminc évvel a rejtélyes gyilkosságsorozata után sikerült azonosítani a legendás Hasfelmetsző Jack személyét. A rejtélyt érdekes módon egy amatőr oldotta meg tudományos szakemberek bevonásával.

Hasfelmetsző Jack minden idők leghíresebb bűnözője, azonban életét rejtélyek fedik. 1888-ban öt nőt – négy középkorú és egy fiatal örömlányt – gyilkolt meg a londoni Whitechapel nyomornegyedben, az áldozatok veséjét és szívét pedig nagy szakértelemmel kioperálta. Az azóta eltelt időben számtalan elmélet született arról, hogy ki lehetett a gyilkos, de sem a Scotland Yard hajtóvadászata, sem a bűnügyi szakértők nem tudták megfejteni a rejtélyt, noha számtalan ember vállalkozott az ügy megoldására.

A legfrissebb kutatási eredmények szerint, amelyeket a Daily Mail vezető brit újságban publikáltak 2014. szeptember 7-én, a legtitokzatosabb sorozatgyilkos nem más volt, mint Aaron Kosminski Lengyelországban született fodrász, aki Whitechapelben élt, mindössze kétszáz méterre a harmadik gyilkosság helyszínétől. A férfit mentális problémái miatt elmegyógyintézetben zárták, ott hunyt el ötvennégy évesen, 1919-ben. A most nyilvánosságra hozott, brit Russell Edwards tollából származó kötetben is megjelenő eredményre úgy jöttek rá, hogy újra megvizsgálták a Hasfelmetsző egyik áldozatának, Catherine Eddowes prostituáltnak a megcsonkított holtteste mellett talált, az évtizedek során kalandos utat bejárt, ki nem tisztított, vérrel átáztatott sálát. Ezen a személyes tárgyon nem csak az asszony vére, hanem a gyilkos DNS-maradványai is fellelhetőek voltak. A sálat egy árverésen az a bizonyos Russell Edwards üzletember vásárolta meg, aki dr. Jari Louhelainen molekuláris biológus, biokémikus segítségével jutott a szenzációs felfedezésre.

A kutatók a sálon lévő ondófoltok vizsgálatakor hámsejtekre bukkantak 2012-ben, így megnyílt a lehetőség a behatóbb vizsgálatra. Az egyik “legesélyesebb” gyanúsított Aaron Kosminski volt már a viktoriánus időkben is, így nem okozott nagy fejtörést a kutatást végző szakembereknek a gyilkos egyik leánytestvérének a DNS-mintáját begyűjteni, amely egyezést mutatott a zsidó törvények elől az Egyesült Királyságba menekült férfi mintájával.

Mészáros Márton

Hasfelmetsző Jack ábrázolása

Hasfelmetsző Jack ábrázolása

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: