Bojkott a francia elnök volt élettársának könyve ellen

Valerie Trierweiler, Franois Hollande francia elnök volt élettársának a Merci pour ce Moment (Köszönet ezért a pillanatért) című könyve 2014. szeptember 4-én jelent meg Párizsban. Az asszony könyve rögvest a megjelenés után botrányt kavart, mostanra pedig már számtalan francia könyvesbolt hirdetett bojkottot ellene.

A háromgyermekes, 49 éves Valerie Trierweiler elsősorban az államfővel töltött 2007 és 2014 közötti időszakról számol be a könyvben, de részletesen elemzi januári szakításukat is. Az újságírónő 320 oldalon foglalkozik azzal a magánéleti periódussal, míg 2012-től Franciaország first ladyje volt – azonban ez idő alatt nem sikerült népszerűségre tennie a franciák körében. Az eredetileg kétszázezer példányban kiadott kötet összes példánya elkelt Franciaországban a megjelenést követő három napban, így a kiadó elhatározta, hogy egy héttel az első kiadást követően újranyomja a könyvet.

A franciák Trierweilert illető megvetését mi sem mutatja jobban, hogy közel húsz francia könyvesbolt már most bojkottálja a szóban forgó művet, olyan táblákat helyeztek el kirakataikban, amelyben leírják, hogy nem forgalmazzák a könyvet. “Elnézést, de nincs Trierweiler-könyvünk, viszont Balzac, Dumas, Maupassant és más klasszikusok kaphatóak” – írta egy párizsi könyvesbolt, míg számtalan üzlet ennél sokkal sarkalatosabban fogalmazott. A Le Monde francia napilap cikkében arról számolt be, hogy futótűzként terjedt a könyvkereskedők tiltakozása az elnök ex-élettársának könyve ellen.

Mészáros Márton

Franois Hollande francia elnök és volt élettársa, Valerie Trierweiler

Franois Hollande francia elnök és volt élettársa, Valerie Trierweiler

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: