Leonard Cohen kultikus énekes. Sajátos, rekedtes hangja páratlan. Elsősorban énekesként ismert, pedig költő és regényíró mivoltát előrébb helyezi. A számtalan zenészre, énekesre komoly hatást gyakorló kanadai még turnézik, dalokat ír és énekel, legújabb albuma Popular Problems címmel két nappal 80. születésnapja után, 2014. szeptember 23-án jelenik meg.
1934. szeptember 21-én, Montréalban egy lengyel-litván bevándorló középosztálybeli zsidó családban jött világra Leonard Cohen, a kanadai művész, akinek gyermekkora egy álomvilághoz hasonlított. Szülei mindig azt tanították neki, hogy a Kánaánt követelő kohaniták ősi zsidó törzs leszármazottja, mitöbb Áron főpap vérvonalának tagja. Ilyen színes, mitológiai kapcsolódású gyermekkorral a háta mögött, csodálkozhatunk a klasszikus, lírai dalszövegeken? Habár tízévesen már countryzenekart alkotott, az 1960-as években, az egy szál gitárral feltűnő énekesek korában először a költészet felé fordult, s csak aztán vált dalszövegíróvá, aki rekedtes, kezdetben színtelennek csúfolt hangján olyan sikereket zengett el, mint az 1967-es debütáló, Songs of Leonard Cohen albumon hallható Suzanne, a So Long, Marianne, a Johnny Cash által is feldolgozott Bird on the Wire, a klasszikus Hallelujah, vagy a magyar közönség számára Zorán interpretációja révén ismertté lett Take This Waltz, vagy netán a Dance Me to the End of Love című sláger, amely alapvetően szerelmes dalként ismert, pedig eredetileg a holokauszt borzalmai ihlették.
Dalainak jellemzői elemeit a szerelem, a vágyakozás, a mélabú, a pesszimizmus, a gúny és a lázadás határozza meg. Akárcsak a költők többségének esetében, művei önreflektívek – egyik leghíresebb dala, a Suzanne például egy egykori jó barátja feleségéről, feleségének szól. Új albuma, a zsidó újévre megjelentetett Popular Problems viszont már az elmúlás szelét is magán viseli, akárcsak az előző lemez, az Old Ideas. Pedig Leonard Cohen még testben-lélekben, és alkotó energiában is kimagaslóan jól van. A szigorúan csak fekete öltönyben és kalapban színpadra lépő művész pedig milliók imádják, állítólag II. Erzsébet brit királynő is “titkos rajongója.”
Mészáros Márton
Vélemény, hozzászólás?