Advertisements

Így élt Magyarország legidősebb embere

Amikor tegnap reggel értesítettek a győri Lepke utcai idősek otthonából, hogy elhunyt Gallai Rezső, Magyarország legidősebb embere, egyrészt mély sajnálatot éreztem, másrészről az jutott eszembe, vajon úgy halt-e meg, ahogyan szeretett volna: tehát úgy, ahogy Petőfi soha nem tette volna, “ágyban, párnák közt.” Igen, elaludt, mondták.

Gallai Rezsővel először három éve, 107 éves korában készítettem interjút, egy évvel azután, hogy beköltözött a korszerű idősek otthonában, ahol egyedül lakhatott egy viszonylag tágas, és leginkább modern szobában. Emlékszem rá, mindenki tisztelettel vette körül, az ápolók is kedves megbecsüléssel fordultak felé, tisztelettel beszélgettek vele, türelmesen segédkeztek, ha valamire szüksége volt. Pedig akkor még kimagaslóan jó állapotban volt, egyedül jött-ment az épületen belül botjára támaszkodva. Ez a megtöpörödött kisember Ferenc József uralkodása alatt, 1904-ben született, tízéves volt, amikor lelőtték a Monarchia trónörökösét, és rá egy hónappal kitört a háború. Megélte a háborús borzalmakat, a világháború elvesztését, IV. Károly regnálását, majd az uralkodóházak száműzését Európa szerte, aztán a köztársaságok korát és a Trianonhoz vezető utat, amely végül megcsonkította hazánkat. Élt a Horthy-korszakban, a második világháború végére már negyvenegy éves volt. Kommunista diktatúrában éppúgy élt, mint később a rendszerváltás utáni Magyarországon. S, hogy melyik volt jobb, az Osztrák-Magyar Monarchia dicső békeévei, a király nélküli királyság, a mameluk kommunista berendezkedés, vagy a rendszerváltozás utáni demokrácia, nem tudott mit felelni. Kalandos, korrektebben megállapítva, sanyarú élete volt. Szombathelyen született egy cselédlány és egy gazdag úri fiú törvénytelen szerelmének gyümölcseként, az édesanyja nem tudta gondozni, így lelencgyerek lett, majd Pápára került nevelőszülőkhöz. Később menhelyre vitték, aztán lovászfiú és zsoké lett, de egy csúnya incidens miatt megfosztották címeitől, és az osztrák fővárosból haza kellett gyalogolnia Pápára. Nélkülözött éveken át, de helyt állt: 1920-as évektől pedig már újságírással foglalkozott, huszonkét évesen Győrbe költözött, amely akkor még egy egészen más város volt. 

Ahogy első alkalommal leültem vele szembe, ömlöttek belőle a szavak. Pedig megtört, magányos öreg volt, még akkor is, ha az újságírók, a média szinte mondhatni rendszeresen látogatta, éppúgy, mint néhány régi-régi barátja, akik harminc-negyven évvel fiatalabbak voltak nála. Rezső bácsi a győri folyammérnökség jogutódjától, a vízügyi igazgatóságtól vonult nyugdíjba, ahol a tervezési osztályra még 94 éves koráig visszajárt dolgozni, és még százéves koráig fényképezett is Smeca gépével, amelyet elajándékozott. 102 éves volt, amikor egy újságíró hölggyel közösen kiadta írásait, ezzel abszolút rekorderré vált a legidősebb szerzők között. Két feleségével harminckét-harminckét évet élt, de a természet rendje szerint mindegyik felesége előbb elment, mint ő, s még fia elvesztését is meg kellett élnie. Családjából egyedül unokája élt, ő az utolsó napjaiban is felkereste. Az ilyen élet, amelyet utolsó éveiben élt, már büntetés, mintsem öröm. Habár egészségügyi és szellemi panaszai sem voltak, lelke tele volt fájdalommal és tüskékkel, amelyet a világháborús, családi és egyéni tragédiák, a tehetetlenség és a magány okozott. Egyetlen vigasza az Úr volt, aki mint mondta, mindig vállára tette áldó kezét. Legutóbb idén, a 110. születésnapja alkalmából rendezett ünnepség előtt kerestem fel. A két időpont között eltelt időben beszéltünk néhányszor telefonon, de nem lehetett érezni azt a jelentős változást, ami fogadott. Egy valamennyire lelassult, nagyot halló, két bottal, vagy csak járókerettel közlekedni képes öregúr várt. Aki emlékezett rám! S mindenről, amiről kérdeztem, maximálisan tiszta és értelmes gondolatokat tudott mondani. Mégiscsak elkeserítő volt a találkozás, hiszen fáradtság ült öreg szemeiben, hangja halk volt, és szinte mindig oda vezetett a beszélgetés, hogy nem akar már élni, elmesélte, hogy felvágta az ereit, hogy neki már csak néhány nap is elég, egy évet már nem akar velünk lenni. Teljesült a kívánsága, háromnegyed évvel később meghalt. A tavalyi év végén még 1516 száz év feletti magyar lakott itthon, most elment az egyikük. Nyugodjon békében.

Mészáros Márton

Gallai Rezső, Magyarország legidősebb polgára (1904-2010) - Mészáros Márton felvétele -

Gallai Rezső, Magyarország legidősebb polgára (1904-2010) /Mészáros Márton felvétele/

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: