104 évesen elhunyt Luise Rainer

Alig két héttel 105. születésnapja előtt elhunyt Luise Rainier Oscar-díjas osztrák-amerikai színésznő, aki a filmtörténelem kimagasló alakja volt az 1930-as években.

Luise Rainer német származású osztrák-amerikai színésznő 2014. december 30-án, 104 éves korában hunyt el londoni otthonában, jelentette be a művésznő lánya, a 68 éves Francesca Knittel-Bowyer. Halálát tüdőgyulladás okozta.

Luise Rainer Oscar-díjas német színésznő (1910-2014)

Luise Rainer Oscar-díjas német színésznő (1910-2014)

Luise Rainer 1910. január 12-én született Düsseldorfban az akkori Német Császárság egyik legnagyobb városában. Színészi képzése tizenhat éves korában kezdődött a kor leghíresebb rendezőjének, Max Reinhardtnak a keze alatt. Rövid időn belül Rainer ünnepelt berlini színpadi színésznővé vált, a kritikusokat egyenesen “megbabonázta” a színpadi és a filmes teljesítménye. A csinos külsejéről és szép nagy szemeiről híres színésznőnek az MGM filmstúdió már 1935-ben szerződést ígért, ezzel Hollywood legnagyobb sztárjai közé került. Luise Rainer 1936-ban Oscar-díjat nyert A nagy Ziegfeld című filmben nyújtott alakításáét, a rákövetkező évben pedig az Édes anyaföld című alkotásban nyújtott erős színészi jelenlétéért újra megkapta a filmvilág legnagyobb elismerését. Ő volt az első színésznő a világon, aki két Oscar-díjat nyert, és az első olyan személy, aki egymás után nyerte meg az Amerikai Filmakadémia legrangosabb díját. “Ennél rosszabb dolog soha nem történt velem” – nyilatkozta később arról, hogy egymás után két Oscar-díjjal ismerték el, mondván nem tudott megfelelni a közönség elvárásainak.

Rainer pályafutása a két Oscar-díj utáni tündöklést követően hirtelen megtorpant: az 1940-es években csupán egy nagyjátékfilmben vállalt főszerepet. Ezt követően már csak néhány produkcióban játszott, mindössze három filmben és néhány sorozatban szerepelt. Utolsó szerepét 1997-ben, nyolcvanhét évesen játszotta Makk Károly A játékos című filmjében.

Mészáros Márton

Luise Rainer Oscar-díjas német színésznő (1910-2014)

Luise Rainer Oscar-díjas német színésznő (1910-2014)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: