Moziajánló – Éjjeli féreg

Az alapkoncepció, egy elvtelen átlagember felemelkedése önmagában még nem garancia a sikerre, azonban az Éjjeli féreg (Nightcrawler) annyira tömény és aktuális, hogy minden szempontból profi mutatványnak számít. Kritika.

Az ezidáig csupán forgatókönyvíróként ismert Dan Gilroy ötvenöt évesen döntött úgy, hogy a filmszakma berkeinek alapos ismerőjeként, hat elkészült film forgatókönyvírójaként saját maga rendezi legújabb munkáját. A film címszereplője egy valóban gátlástalan, opportunista hajlamú fiatalember, Louis Bloom, aki a film kezdőjelenetében éppen egy kerítést próbál átvágni az éjjeli Los Angeles egyik külvárosi telepén. A műveletet azonban nem tudja végrehajtani, mert felbukkan a telep biztonsági őre. Louis negédes mosollyal és szemrebbenés nélküli hazugsággal leplezi bűncselekményét, majd leütve az őrt, immáron kezén annak Rolex órájával távozik a tett helyszínéről. Mintha mi sem történt volna: lazán és nyugodtan. Sőt a hab a tortán az, amikor mindezek után még pofátlanul elhadar egy betanult önfényező dumát egy cégvezetőnek arról, hogy miért ő a legalkalmasabb jelentkező a munkára. Kisstílű tolvajra persze sehol nincs igény.

A főszereplőt alakító, korábban már Oscar-díjra jelölt és vélhetőleg ezért az alakításért is felterjesztett Jake Gyllenhaal arcizmai még csak meg sem rezdülnek. Akárcsak egy gép, úgy köpi a süket dumát. Közben a hideg futkos az ember hátán, mert végtelenül udvarias és eszelősen mosolyog. Szóval, valami nem százas ezzel az emberrel, annyi bizonyos. A történet előrehaladtával kiderül, hogy Bloom tipikus szociopata karakter: rossz szociális helyzetben él, nem igazán tudott beilleszkedni a társadalomba; felsőoktatási tanulmányokat nem folytatott, így állandó munkája sincsen. Egy éjjeli kalandja során rájön, a megélhetését leginkább azzal tudná biztosítani, ha venne egy olcsó kézi kamerát, éjjelente az autójában ücsörögne a rendőrségi rádiót csavargatva és a megfelelő eseményekre a médiamunkásokat megelőzve érne ki. Terve rögvest beválik, amikor Los Angeles legkisebb televíziós csatornája spontán megveszi az általa készített minőségi felvételt egy durva balesetről. Innentől kezdve egyenes út vezet a mocsokba: a mindent a nézőért elv alapján a híradó a leggusztustalanabb, legvéresebb és legmegrázóbb eseményekről vár videófelvételeket. Lou pedig természetesen mindent megtesz azért, hogy kiemelkedhessen a társadalom legaljáról.

Ahogy a történet hömpölyög a maga középlassú medrében, úgy emelkedik a nyugtalanság szintje, hiszen tudjuk, egy ilyen érzelemmentes, maga előtt csak az elérni kívánt célt látó személy egyszer túl messzire fog elmenni. Hátborzongató az, ahogyan az éjszakai Los Angeles kietlensége Lou Bloom lelki világának metaforájaként jelenik meg, az elhagyatott utcák, a sötétség és a komorság rendkívül nagy kifejező erővel bír. A nagy világváros villogó felhőkarcolói azonban végig a háttérben maradnak, éppúgy, mint a tévé stúdióját sem ismerjük meg a hírszobánál behatóbban – apró utalások a főszereplő és a társadalom között tátongó szakadékra nézve. Az egész film az “amerikai álomról” beszél, azonban annak kifordított értelmezéséről, amely lehetetlen helyzetek elé állítja a modern hősöket. Éppen emiatt a torzság már-már követelmény Bloom életében, különben hiábavaló lenne minden próbálkozása. Belső eldeformálódásának ékes példája a hatásos zárójelenet, amelynek során a főhős még a legkisebb kételyt is eloszlatja arról, hogy emberi érzéseknek és a morál ismeretének birtokában lenne.

A címszereplő szegényes érintkezését a külvilággal csupán a szegény, tanulatlan fiatal munkatársa (a közelkeleti beütésű Riz Ahmed) és a televízió hírigazgatója (a kortalan Rene Russo, aki mellesleg a rendező felesége) biztosítja, azonban mindkettőt “feláldozza” saját előrejutásának oltárán. Bloom viszont ilyen ember, őt csak egyetlen dolog érdekel, bár végérvényesen saját mocskából sem tud kiemelkedni – így csupán félig minősül sikertörténetnek ez a karrierdráma. Ha valamiért emlékezni fogunk a filmre, az kétségkívül a húsba vágóan aktuális üzenete az amerikai álomról és annak hajszolásáról, a munkamániáról, az embert elgépiesítő világról, valamint Jake Gyllenhaal tetőtől-talpig felépített színészi játéka. A fiatal színész közel tíz kilót fogyott a szerepre, de még a járása és begörbedt háta is éppolyan fontos momentum Bloom személyiségében, mint apró reakciói.

Az Éjjeli féreg nagyon jó fim, de a zseniális címkét vétek lenne ráaggatni. Jake Gyllenhaal erőteljes játéka és a történetvezetés mesteri fokon művelésével viszont szembeállítható az ütős aláfestő zene hiánya, valamint a néhol túlnyújtottra sikerült jelenetek. Azok tudják igazán értékelni a filmet, akik felismerik a pszichológiai mélységet.

Mészáros Márton

Éjjeli féreg

Az Éjjeli féreg angol nyelvű plakátja

3 hozzászólás to “Moziajánló – Éjjeli féreg”

  1. Csók István Says:

    Kedves Márton!

    Már majdnem egy hónapja távol van a blogtól. Mi történt?😦

  2. A sírból kikelt tinizombi újra támad! Says:

    Remélem nem történt semmi baj Önnel kedves Márton! Maga jelenleg az egyetlen valamire való kritikus az országunkban. A többi hitvány semmirekellő firkász egész egyszerűen mindenek a legalja. Remélem hamar visszatér és nem kell hiányolnunk a roppantúl jól és szórakoztatóan megfogalmazott kritkáit.

  3. pashcutter Says:

    Egyszer nézhető középszerű film.

    Az tény, hogy bemutatja a médiavilág sötét oldalát, ugyanakkor kiforgatja önmagából a Bűn és bűnhődés-filmek eredeti koncepcióját. Raszkolnyikov elköveti a bűnt, Raszkolnyikov megbűnhődik. A dosztojevszkiji koncepciót rengeteg könyv és film követte, hol remekebb, hol gyatrább formában. A remekebb megvalósítások közé tartozik Nemes István A bosszú démona c. regénye, ahol kisstílű főhőse, Fürge Calver keményen megbűnhődik a végén. De említhetném Berke Szilárd Szüzek vacsorára c. novelláját is. A lényeg, hogy az erkölcsileg szar emberek elnyerik a történet végén méltó büntetésüket.

    Később megjelent egy másik tendencia, ami kiforgatta a Bűn és bűnhődés koncepció eredetijét, mondhatni, megfordította az eredeti képletet. Itt az antihős újra és újra elköveti a bűnt, a büntetést nem a katarzis követi, hanem egy még nagyobb bűn elkövetése. Itt is születtek remekművek, mint Stephen King Állattemető c. regénye, ahol a nihil mocsarába egyre mélyebbre süllyedő értelmiségi harmadjára is bűnbe esik, míg a végén elkárhozik.

    Az Éjjeli féreg a második kategóriába esik: egyfajta anti-Bűn és bűnhődés. Nálam a gond a végkifejlet – és itt bizony ellövök egy spoilert – :a szociopata anti-hősünk egyik bűnt követi el a másik után, és a végén diadalmaskodik. A bűnök elkövetését nem büntetés követi, hanem a diadal. Persze erre lehetne azt válaszolni, hogy ez egy újrealista film, ami azt mutatja, ami a valóság: az empátiahiányos szar emberek diadalmaskodnak az élet különböző frontjain. És persze, tudom azt, hogy pl. a Habony Árpád-féle szociopata aljadékok úgy hagyják el ezt a földi siralomvölgyet, hogy nem lesznek elszámoltatva, ezáltal megbüntetve a társadalom által, sőt gazdagságban és dicsőségben döglenek meg majd a halálos ágyukon. De kérdem én: a filmművészetnek tényleg az a feladata, hogy bemutassa, miként győzedelmeskednek és diadalmaskodnak a bűnöket elkövető szociopaták, nem pedig az, hogy reményt adjon az embereknek, hogy van igazság a földi siralomvölgyben, és ezeket az embereket előbb-utóbb eléri az igazságszolgáltatás? Akkor végül is Raszkolnyikov meg is úszhatta volna Szibériát, és a két áldozat után kereshetett volna egy harmadikat, egy negyediket stb.? Ha az amerikai filmművészet szerint Lou Bloom megúszhatja minden mocskos cselekedetét, akkor miért is küzdenénk az olyan érzéketlen szociopaták ellen, mint Hajdú Péter és Habony Árpád? Ha az Éjjeli féreg c. film szerint hasztalan a szociopaták elleni küzdelem, miért nem adunk át nekik minden hatalmat, és hagyjuk, hadd garázdálkodjanak kedvükre?

    Mi lesz a következő tanulságos film az amerikai filmművészettől? A következő elkeserítő alkotás talán egy gyermekgyilkos szociopatáról fog szólni: arról, hogyan öl és erőszakol kedvére gyermeklányokat, hogyan cselezi ki a rendőrséget, hogyan tesz szert negatív hírnévre, és hogyan hal meg úgy öregkorára, hogy mindent elért, amit beteges életében kitűzött maga elé? Vagy milyen újabb “sikertörténetet” rak elénk az amúgy egyre cinikusabb Hollywood?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: