Mozi ajánló – Agora

2009 májusában a 62. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be az Agora című spanyol-máltai koprodukcióban készült történelmi drámát, melyet a spanyolok csodagyereke, Alejandro Amenábar rendezett, akinek A belső tenger című filmje elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat.

Alejandro Amenabar és Rachel Weisz a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon népszerűsíti Agora című filmjüket 2009. május 17-én

Gondolhatják, így csak jóra számítottam, amikor hétvégén beültem a film budapesti vetítésére. Annyira nem tévedtem: a film helyenként unalmas, de mondanivalója örök.

A moziban mindössze 4 néző ült rajtam kívűl (pedig ez az Aréna Plázára nem jellemző), így nem csoda, hogy a hétvége legnagyobb bukásának ezt a filmet tartották, ugyanis az érdeklődést jelentősen túlbecsülve 20 kópiát gyártottak az alkotásból, viszont a filmre hazánkban csak 3303 ember volt kíváncsi az elmúlt napokban.

Rachel Weisz és fiatal kollégája az Agora című filmben

A történet a 4. században, a Római Birodalom uralma alatt álló Egyiptomban játszódik. Alexandria utcáin vallási okoból kirobbant erőszakos zavargások törnek ki, melyek a híres Alexandriai Könyvtárat, az akkori világ szellemi központját is fenyegetik. A Könyvtárban rekedt a briliáns Alexandriai Hüpatia (350/370 – 415 március), az első ismert matematikusnő, aki mellesleg zseniális csillagász és filozófus hírében állt és ő valamint fiatal tanítványai harcba szállnak, hogy megmentsék az ősi világ bölcsességét.

Rachel Weisz karizmatikus alakja az Agora című film plakátján

A fiatal rendező ateista nézetei ellenére sem támadja egyik vallást sem (sem a zsidót, sem a pogányt, sem a keresztényt). Megrendítő képkocáknak lehetünk tanúi, amikor a keresztények felfegyverkezett hada elpusztítja a vallás nevében  az Alexandriai Könyvtárat. “Ha ugyanaz van leírva bennük, mint a Bibliában akkor értelmetlen megtartani a könyveket, ha pedig más akkor az csak bajt okozhat” – gondolták a keresztények.

Alejandro Amenábar rendezi Rachel Weisz jelenetét az Agora című filmben

A film a valaha készült legdrágább spanyol produkció (75 millió dollárból alkották meg), de ez a pénz meg is látszik rajta: a Alexandriát nem számítógépes szakemberek, hanem díszletmunkások húzták fel, viszont a világ moziaiban nem nagyon szeretik ezt az ókori történetet.

A film tragikusan elhunyt hősnőjét a magyar származású brit színésznő, Rachel Weisz alakítja, akit korábban már Oscar-díjjal is kitüntettek. A színészi játékával semmi baj, nagyon ügyesen, hitelesen, pozitív kisugárzással kelti életre az asztrológusasszonyt (az alakításért egyébként a Spanyol Filmakadémia Goya-díjra jelölte), azonban nem az ő hibája, hogy a film eleje nagyon vontatottra sikeredett és történetből csak ennyit hoztak ki.

Rachel Weisz Alexandriai Hüpatia szerepében az Agora című filmben

5 hozzászólás to “Mozi ajánló – Agora”

  1. kelemenmarc Says:

    Nagyon kíváncsi vagyok a filmre, de még jobban Rachelre.

  2. meszarosmarton Says:

    Akkor tessék megnézni 🙂

  3. kelemenmarc Says:

    Meg fogom 🙂

  4. re Says:

    Jó filmnek tűnik 🙂

  5. meszarosmarton Says:

    Nem annyira rossz. Sokak szerint viszont a legjobb kritikám, amit írtam filmekről 🙂

Hozzászólás a(z) kelemenmarc bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: