2010. október 2-án délután tudtam meg, hogy aznap este rendezik meg azt a mellrák elleni sétát a Lánchídon, amelyen Olivia Newton-John világhírű brit születésű ausztrál énekes-színésznő, a kultikussá vált Grease című film női főszereplője is részt vesz. Mivel a rákmegelőzés végtelenül fontos, én is elmentem a rendezvényre és beálltam a több száz fős tömegbe, amely Pestről vonult át Budára. Az eseményen, amelyet rengeteg operatőr és fotóriporter dokumentált, a civilek mellett sok ismert arc is részt vett. Átvágva az embereken megközelítettem Schmitt Pál köztársasági elnök feleségét, Makray Katalint, akitől kértem egy autogramot. Miközben a kérésemet teljesítette, így szólt hozzám: „Mióta a férjemet beiktatták, még nem csináltam ilyet.” Talán ez egyszer kortörténeti dokumentum lehet.

Olivia Newton John Grammy-díjas ausztrál énekes-színésznő sétál a Lánchídon, Budapesten 2010. október 2-án
Előrementem az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetéhez, majd a rózsaszínbe öltözött Pelczné Gáll Ildikóhóz, a Fidesz alelnökéhez (végig közvetlenül mellette sétáltam). Előttem pedig pont a Grammy- és Emmy-díjas, a Brit Birodalom érdemrendjével kitüntetett Olivia Newton-John sétált oldalán a férjével. Ő maga végig táncolt és integetett, láthatóan élvezte a fontos ügyért történő szereplést. Az egyik pillanatban, amikor a színésznő hátra fordult, megszólítottam és a kezébe nyomtam a füzetemet és a tollamat. A színésznő elvettem tőle a füzetet, hogy menet közbe aláírja. Az íróeszköz viszont nála maradt, így magamban jót nevethettem azon, hogy legalább lett egy jól fogó magyar tolla. Egyébként ha már sztárlesés: a színésznő arcát közelről – fél méterről – láthattam. Simán letagadhatna tíz évet a hatvankét évéből, bár azt hiszem, ez nem csak a gének ajándéka.

Olivia Newton John Grammy-díjas ausztrál énekes-színésznő fényképezkedik a Lánchídon, Budapesten 2010. október 2-án. A felvételen fehér karikával vagyok jelölve, az énekesnő mellett jobbra közvetlenül Schmitt Pál köztársasági elnök felesége, Makray Katalin, balról a harmadik pedig Pelczné Gáll Ildikó, a Fidesz alelnöke.
2010. október 2. - 21:57 |
hahahah 😀 és ha ellopta azt a tollat?: D:
2010. október 5. - 13:10 |
Hát csak az lehet 😀 😀