Habsburg Ottót 100 ezer emberrel együtt kísértem az utolsó útjára Bécsben

2011. július 16-án részt vettem Habsburg Ottó főhercegnek, az utolsó osztrák-magyar trónörökösnek a temetésén Bécsben, miután újságíróként sikerült akkreditációt szereznem a zártkörű ceremóniára.

Reggel tízkor már meg is érkeztem az egykori császárvárosba. Életemben először most utaztam külföldre teljesen egyedül, igaz, itt Bécsben már visszajáró vendégnek számítok, hatodik alkalommal tértem vissza Ausztria fővárosába. Miután átvettem a sajtókártyámat elmentem sétálni és a Hofburgba, a császári palotában kötöttem ki, ahol megtekintettem egy kiállítást.

Mire visszaértem a belvárosi Szent István-székesegyházba (Stephansdom), már emberek ezrei voltak a temetés helyszínén. Miután átvergődtem magam a tömegen, bejutottam a templomba, ahova magammal vittem azt Őfelsége II. Ottó, Magyarország örökös királya feliratú emlékkoszorút, amelynek elhelyezésére magyar monarchisták kértek meg. Egy szervezőhöz mentem oda megkérdezni, hogy hova tehetném a koszorút. Annyian voltak a templomban, hogy fel sem tűnt kivel állok szemben. A férfi először németül kezdett el beszélni hozzám, de miután felhívtam rá a figyelmét, hogy nem beszélem ezt a nyelvet, angolul folytattuk. Végül is megállapodtunk abba, hogy senki sem helyezhet el koszorút a koporsónál, de elvihetem a kriptába vagy a sekrestyébe, vagy adjam oda a hagyományőrzőknek. Miután mindent megbeszéltünk, megkérdezte honnan jöttem.

– Hungary, Budapest – feleltem.

– Igen? Akkor folytassuk magyarul – mondta a férfi, aki nem más volt, mint a Magyarországon született Habsburg-Lotaringiai Mihály főherceg, József nádor kalandos életű ükunokája, a Mindszenty Alapítvány elnöke. Habsburg Mihály egyébként hét nyelven beszél, a magyart tartja az anyanyelvének.

Még néhány percig beszéltünk, majd kértem a 69 éves hercegtől egy aláírást a füzetemben és megállapodtunk abba, hogy fogok vele interjút készíteni  Budapesten. A koszorút pedig végül hagyományőrzők kezébe nyomtam, akik később elvitték a gyászmenetben Habsburg Ottó sírjához.

Habsburg Ottó főhercegnek, az utolsó osztrák-magyar trónörökösnek a temetése a Szent István-székesegyházban Bécsben 2011. július 16-án

Habsburg Ottó főhercegnek, az utolsó osztrák-magyar trónörökösnek a temetése a Szent István-székesegyházban Bécsben 2011. július 16-án

A 98 esztendős korában elhalálozott politikus tiszteletére 15 órától mondtak gyászmisét a hatalmas Szent István székesegyházban, ahol az előbbi beszélgetés is zajlott. A ceremónián több európai királyi család és politikus is részt vett. Köztudott rólam, hogy lelkes autogramgyűjtő vagyok, ezért most is szereztem néhány aláírást.

Egy méterre álltam attól a padsortól, ahol a királyi családok tagjai és az európai vezetők ültek. Elsőként Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes érkezett, aki Karel Schwarzenberg herceg, a cseh külügyminiszter mellett foglalt helyet. Utánuk érkezett meg II. János Ádám liechtensteini uralkodó herceg és neje, Mária hercegnő. Ezt a két végtelenül szimpatikus és közvetlen koronás főt az első sorba ültették, így odamehettem hozzájuk és megkértem a hercegnőt, hogy ha nem jelentene neki gondot, akkor írja be a nevét a könyvembe.

II. János Ádám, Lichtenstein uralkodó hercege és neje, Mária hercegnő beleír a füzetembe Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös temetésén a bécsi Szent István-székesegyházban 2011. július 16-án

II. János Ádám, Lichtenstein uralkodó hercege és neje, Mária hercegnő beleír a füzetembe Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös temetésén a bécsi Szent István-székesegyházban 2011. július 16-án

A hercegnő mosolyogva elvette a füzetemet, miért is ne? – kérdezte és beleírta a nevét, majd tovább adta János Ádámnak, aki szintén aláírta, majd amikor visszaadta a füzetemet, kezet fogott velem. Utánuk a mellettük ülő Henrik luxemburgi nagyherceghez, egy szintén jelenkori európai uralkodóhoz mentem oda aláírást kérni. Mondanom sem kell ő is örömmel írta bele a nevét (csupán csak egy “Henri”-t) az évek során ütött-kopottá vált füzetembe. Kicsit hátrább foglalt helyet az idős Savoyai Viktor Emánuel herceg, az utolsó olasz király, II. Umberto (1904-1983) fia; tőle is sikerült aláírást kérnem. Az időközben megérkező svéd királyi pártól is megpróbáltam aláírást szerezni, de XVI. Károly Gusztáv és Szilvia királyné nem adott autogramot, miután Őfelsége határozottan közölte velem, hogy “nem, soha”. Erre Szilvia királyné – aki a mai napig megőrizte mesés szépségét – szomorúan így szólt felém: “Sorry”.

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné részt vesz Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös temetésén a bécsi Szent István-székesegyházban 2011. július 16-án

XVI. Károly Gusztáv svéd király és Szilvia királyné részt vesz Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös temetésén a bécsi Szent István-székesegyházban 2011. július 16-án

A Bécs érseke által celebrált misén továbbá részt vett még Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke, Jadranka Kosor horvát miniszterelnök, Heinz Fischer jelenlegi osztrák kancellár, Wolfgang Schüssel egykori osztrák kancellár, I. Mihály ex-román király valamint II. Szimeon egykori bolgár cár is.

A gyászmise végén az emberek könnyes szemmel énekelték el a császári himnuszt, a Gott erhalte-t majd kivitték Habsburg Ottó koporsóját, amit Európa krémjével, több ezer tisztelővel és hagyományőrzővel együtt kísértünk el a Habsburg család hagyományos temetkezési helyére, a Kapucinusok templomának kriptájában. A gyászmenet 2 kilométeren át kísérte utolsó útjára az utolsó magyar király és osztrák császár, IV. Károly hányatott sorsú fiát, aki egész életét Európának szentelte.

Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös koporsója érkezik a Habsburgok hagyományos temetkezési helyére, a Kapucinusok templomának kriptájába Bécsben 2011. július 16-án

Habsburg Ottó főherceg, az utolsó osztrák-magyar trónörökös koporsója érkezik a Habsburgok hagyományos temetkezési helyére, a Kapucinusok templomának kriptájába Bécsben 2011. július 16-án

Nyugalomra helyezésekor a szertartásmester háromszor kopogott a kripta ajtaján. Bentről egy hang szólt ki:

– Ki van odakint? – kérdezte. Ekkor felsorolták a főherceg összes címét és politika tisztségét, mire bentről a nem ismerjük válasz érkezett. Csak a harmadik kopogtatás után nyitották ki a kaput, amikor a „Ki kér bebocsátást?” kérdésre azt a választ kapták: „Ottó, egy halandó, bűnös ember”. Ezt nevezzük a Habsburgok „kopogtatási ceremóniájának”.

A gyászmisén ezer meghívott vendég volt jelen, és a világ összes pontjáról 100 ezer ember jelent meg Otto von Habsburg temetésén.

Habsburg Ottó főhercegnek, az utolsó osztrák-magyar trónörökös koporsóját viszik Szent István-székesegyházból (Stephansdom) a kapucinusok kriptájában Bécsben 2011. július 16-án

Habsburg Ottó főhercegnek, az utolsó osztrák-magyar trónörökös koporsóját viszik Szent István-székesegyházból (Stephansdom) a kapucinusok kriptájában Bécsben 2011. július 16-án

7 hozzászólás to “Habsburg Ottót 100 ezer emberrel együtt kísértem az utolsó útjára Bécsben”

  1. Lopez Says:

    Marci ez egy olyan élmény lehetett neked, amit sose felejtesz el még élsz. Megnéztem a képeket is, zseniális akárcsak a szöveg.

    És azok az aláírok, tudsz te élni! És fogalmazni is, le a kalappal. Szilvia királyné meg jól mondod, kortalan szépség. Amiatt meg ne is bánkódj, hogy a férje egy ilyen pökhendi farok, örülj a többinek! 😉

  2. meszarosmarton Says:

    Köszönöm a dicséretet, jó hallani!

  3. Keserűné Nyitrai Ilona Says:

    Tisztelt Mészáros Úr!
    Személyes hangvételű, részletes beszámolójának nagyon örülök!
    Remélem Habsburg Mihály főherceggel el fogja készíteni a riportot,
    melyre szívesen elkísérném, mint a Palatinus ág nagy tisztelője!

  4. Keserűné Nyitrai Ilona Says:

    A részemre küldött e-mailt magyar nyelven kérném

  5. Royal Says:

    köszönöm, hogy sikerült lejáratnod az egyébként is szégyenletesen alulreprezentált magyarságot némi autogramvadászattal, ez tökéletesen passzolt a requiem szellemiségéhez.Gratulálok! Azt pedig, hogy Mihály főherceget nem sikerült felismerni, komoly tájékozottságról tesz tanúbizonyságot 😦 azért interjúvold meg, de jó szívvel ajánlom, hogy járd előtte körbe a témát…

  6. Kovács Roland Says:

    Nyugodjon békében. 😦

    Mártonnak meg gratulációm mind a jelenlétért, mind az aláírsokért, mind a cikkért! Csak így továb!

  7. vitéz Vörösváczky Csaba Szilárd Says:

    Kedves Márton
    Kérem fogadja gratulációmat az írásért és az aláírások kitartó összegyüjtéséért. Az, hogy Mihály magyar királyi herceget nem ismerte fel, ez talán az elmúlt 7 évtized politikájának a hibája. Magam is ott voltam boldogult Ottó örökös királyunk bécsi búcsúztatásán, amely számomra rendkívül felemelő érzés és feledhetetlen emlék marad.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: