Interjú Ihos József humoristával, egy ország “Kató nénijével”

„Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a kendő alatt egy bonyolultabb, sokrétűbb ember lakozik.”

Interjú Ihos József humoristával, az ország Kató nénijével

Készítette: Mészáros Márton

Ihos József magyar humorista, kabarészerző az interjút követően Budapesten 2011. augusztus 9-én. (Fotó: Mészáros Márton)

Ihos József magyar humorista, kabarészerző az interjút követően Budapesten 2011. augusztus 9-én. (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Belegen született. Mit érdemes tudni arról a Somogy megyei kisvárosról?

Ihos: Kisvárosnak semmiképpen nem mondható, legfőképpen azt. Beleg egy olyan kicsi falu, amelynél még a templomtorony is nagyobb, szoktam mondani. Az igazság az, hogy ez egy nagyon aprócska, 210-220 lelket számláló kis község most már, korábban persze több lakosa volt. Nagyon szerettem ezt a helyet, belső Somogynak ezen a részén rengeteg erdő van, akárcsak szép tavak és egy folyócska; igaz, az már kiszáradhatott azóta. Azonban sok mindenről nem híres, a falu 500. születésnapja alkalmából utána néztek a krónikákban Beleg történetének, hogy megtudják mi történt ott az elmúlt évszázadokban, de semmi jelentős eseményre sem bukkantak. Kivéve két esetet; azt hiszem egyszer egy kedves ember feldarabolta és felfüstölte a feleségét a füstölőben, a másik történet pedig arról szól, hogy egyszer galamb nagyságú jegek estek és szétverték az egész falut. Ha én most nagyképű akarnék lenni, akkor elmondhatnám, hogy a harmadik jelentős esemény az, hogy egy kvázi ismert, ismertebb ember született itt. Ez volnék én.

Az évek során persze kicserélődött a falu lakossága, átalakult az egész összképe. Érdekes dolog különben az is, hogy nagyanyám mondta mindig, hogy az idős emberek a sárga veszedelemtől szoktak félni, és én ezt kisgyerekként sosem értettem. Elmondta, hogy attól rettegtek, hogy betelepülnek ezek az apró, kicsi, húzott szemű emberek a faluba, s most ez azért érdekes, mert jelenleg a házunkban kínaiak laknak, és ha nagyanyám most felébredne, akkor biztosan azt mondaná, hogy itt a sárga veszedelem. Szerencsére a kínaiak nagyon barátságok, szorgalmas emberek. Legalábbis ők azok.

Mészáros: Ehhez kapcsolódva lenne még egy kérdésem, szokott haza látogatni?

Ihos: Megmondom őszintén, talán csak a halottak napi temetőlátogatások alkalmából. Néhány éve ötszáz éves volt a falu, akkor részt vettem egy ünnepségen. Egyszer meghívtak a falu iskolájába, hogy az ottani diákoknak tartsak előadást, beszéljek magamról, mivel én is ott voltam annak idején kisdiák. A gyerekek próbálták kitalálni, hogy ki lehetek én, de nem nagyon tudták a választ. A tanító mondta, hogy ez a bácsi szokott szerepelni a tévében, a szüleitek, nagyszüleitek jól ismerik őt, biztos hallottatok már róla. A kölykök nagyon komolyan gondolkodtak, de semmi eredmény nem született. A tanító végül rájött, hogy rosszul indította a kérdést, elmondta, hogy nem is bácsira kell gondolniuk, hanem nénire, mivel ezt az embert néniként ismerhetjük. Továbbra sem tudták ki vagyok, így elkezdte felírni a táblára Kató néni nevét. K betű. Semmi. A betű. Szintén semmi. „Erről a bácsiról sokat szoktak írni az újságok, tévében is szokott szerepelni. Na ki tudja, hogy ki ő?” – kérdezték a gyerekeket. Egy valaki jelentkezett; „Sarka Kata, Hajdú Péter felesége” – mondta. Hát nem talált. Ezzel is csak azt mondom, hogy sokak szerint egy kis közösségben jobban megragadnak az ilyen dolgok, de ez nem biztos, hogy így van. Voltam már úgy, hogy Nagykónyiban léptem fel, és ott született Sárdy János, egy kiváló színművész, opera-, és operetténekes, de még abban a házban, ahol élt, sem tudták, hogy valaha megfordult itt. Én most többek között ezzel foglalkozom, hogy bizonyos embereket ne felejtsünk el, bizonyos emberek maradjanak meg a köztudatban, a mi kollektív tudatunkban. Vannak emberek, akiket sosem szabad, hogy elfelejtsünk.

Mészáros: A fiatalkorára visszatérve, tanári diplomát szerzett, mégis Önt egy egész ország ismeri úgy, mint Kató néni. Ennek ellenére tanított valaha?

Ihos: Nem, nem tanítottam semmit. A tanári képzés viszont úgy folyik, hogy csomó kötelező tanítási gyakorlaton kell részt vennem. Engem a diákok nagyon szerettek azokon az órákon, amelyeket én tartottam nekik, mert én nem azt a hagyományos, didaktív vonalat képviseltem, mint a legtöbb tanár, hanem más úton próbáltam megfogni őket. Tulajdonképpen az én óráim már egyfajta show műsorok voltak. Ennek a diákok nagyon örültek, de a tanáraim, akik okítottak a pedagógia rejtelmeire, már kevésbé. Szerintük komolytalan volt, amit csináltam. Ebben a mai világban, amikor már teljesen devalválódott a tanárok szerepe, én azt gondolom, hogy ha a fiatalok nyelvén próbálok meg beszélni és empatikusabb próbálok lenni, akkor jobban oda fognak rám figyelni, mint ha egy gép módjára, egy információadó android módjára ledarálnám nekik az anyagot. Biztos vagyok benne, hogy akkor megkedvelnék a tanárt emberként is, és nem hiszem, hogy akkor ennyi negatív dolog érné őket. Nálam a srácok tudták, hogy ők szabadok, de nem szabadosak.

Visszatérve a kérdésre; Szombathelyen szereztem tanári diplomát 1978-ban, de effektíven, iskola falai között soha az életben nem tanítottam. Ezt már komolyan bánom. Tehát én is olyan vagyok, mint a vécés néni; van papírom. Mostanában vannak olyan helyzetek, hogy meghívnak előadni iskolákba, nemrég voltam például egy manökeniskolában is. Igaz, ott már felnőtt lányokról beszélhetünk, de el kell mondjam, hogy nem áll távol tőlem, hogy megértsem a közös hangot a fiatalokkal. A gyerekekkel oda-vissza mindig jól kommunikáltam, ez ma is így van. Ez a fajta képességem tehát megvan, nem lennék rosszul kommunikáló pedagógus. Ha nagyon nagy bajba kerülnék és elfogadnák az én diplomámat, akkor nagyon szívesen tanítanék. Sőt, ha anyagilag úgy lennék, hogy nem érdekelne a pénz, akkor is azt mondanám, hogy szívesen tanítok, ha bárki felkérne bármire, gondolkodás nélkül elvállalnám. Most nem azért mondom, hogy nagyképűnek tűnjek, de már évek óta nem az anyagiak irányítanak. Ez azért van, mert annyiféle ellentmondást érzek ez az anyagiaskodó világ és az emberi élet értékrendje között, hogy rájöttem arra, hogy nem szabad hagyni, hogy a pénz bármiben is befolyásoljon. Belekerülhetsz egy olyan helyzetbe, amiben te sikeres vagy, és akkor az embert elfogja az a bizonyos elégedettség, önteltség, de meg kell értened, hogy ha te értéket akarsz közvetíteni, akkor téged ne mindig a pénz hajtson és ne a pénz legyen az egyetlen kompromisszum.

Mészáros: Évekig egy tüdőgyógyintézetben dolgozott, hogy lett Önből mégis humorista és kabarészerző?

Ihos: Nézd annak, aki az egészségügyben dolgozik, kell, hogy legyen jó humorérzéke. Én 1981-től mint egészségnevelő a mosdósi Tüdőgyógyintézetben dolgoztam, előtte pedig népművelőként dolgoztam Kaposvárott és szerveztem egy nagyon nagy savaria táncbemutatót. Most ezt úgy kell elképzelni, mint ha az X-faktornak vagy a Megasztárnak lenne egy teltházas kaposvári gálája. Az egészet én szerveztem meg, Antal Imre lett volna a műsorvezető, de a Magyar Televízió az utolsó pillanatban mégsem engedte el. Odajött hozzám a főnököm, és azt mondta, hogy nagy baj van; az Antal Imrét mégsem engedte el a tévé, neked kell levezényelni az egész estet. Nekem, aki még táncolni sem tudott… El nem tudtam képzelni, hogy fogom majd elemezni a pasodoble, a jave és a cha-cha-cha lépéseit. Végül is úgy találtuk ki, hogy én álltam a színpadon, közvetlenül a függöny előtt, mögöttem pedig a tánccsoport vezetője súgott nekem, persze azért elsütöttem néhány poént. Megpróbáltam normálisan végig csinálni a fellépést, a nézőknek meg annyira megtetszett, hogy többen mondták, hogy Józsi, neked ezen a pályán kéne mozognod, a humorral kéne foglalkoznod!

Egyébként volt nekem irodalmi színpadi szereplésem is, Csokonai Karnyónéjában szerepeltem, de én ódzkodok a színjátszástól. Ez annak köszönhető, hogy én nagyon hadarok és nem beszélek tisztán. Ez pedig mérhetetlenül fontos egy színész számára.

Most kicsit elkanyarodtam a kérdésedtől; a tüdőgyógyintézetben elhatároztam, hogy én egészségnevelő pszichológus leszek. Ez egy nagyon jó kis dolog volt, ezekben az időkben népszerűvé vált Magyarországon az egészségmegőrzés. Kialakítottunk egy műsort és jártuk vele a kórházakat, kultúrházakat és az embereket ezzel próbáltuk meg leszoktatni a dohányzásról és felhívni a figyelmüket az egészséges életmódra. Ezeken a fellépéseken mindig elsütöttem pár viccet, ezzel is oldottabbá téve a hangulatot. Igaz, az emberek azt mondták, hogy Józsikám, a betegek nem gyógyulnak, hanem gyogyulnak veled.

Nagy Bandó András volt az, aki még évtizedekkel ezelőtt azt mondta nekem, hogy érdemes lenne, ha humoristaként folytatnám tovább és meghívott a szegedi kabaréjába. Itt fontosnak tartom megjegyezni azt is, hogy senkit nem tudok utánozni magamtól, csak ha egy-két hetet együtt töltök vele, például utazás alkalmával vagy munkahelyen. Régen én a főnökeim hangját tanultam meg és állandóan ezzel hülyéskedtem, hogy felhívtam a kollégáimat a főnököm nevében. Azt kellett volna megtennem, hogy a titkárnőt hívom fel és szabadságra küldöm magam.

Végül is 1986-ban önálló rádiókabarém lett és kabarészerzőként kezdtem el dolgozni. Igaz, akkor még másfajta humorom van, azt nem is paródiának, hanem inkább szellemes karcolatoknak kéne nevezni. Azt javasolták, hogy legyenek ezek a kabarék oldottabbak és ekkor találtam ki a Telekszomszédokat és magát Kató nénit, aki idővel különálló karakterré nőtte ki magát

Mészáros: Honnan jött az ötlet, hogy Kató nénit megalkossa?

Ihos: A Rádiókabaré még annak idején a nyolcvanas években hívott egy önkormányzat paródiára. Egy többszereplős darab volt, az egyik karakter pedig Kató néni volt. Eredetileg Kató néni nem volt önálló szereplő. Én magam sem vettem észre, hogy idővel átcsurogtam kabarészerzőből karakterfigurává. Ezáltal viszont elsatnyult a sokszínűségem, és egyoldalúvá váltam. Ez olyan, mint az, aki csak a fél kezével súlyzózik.

Mészáros: Köztudott Önről, hogy rendszeresen járja az országot a fellépéseivel. Mi a legmókásabb élménye?

Ihos: Az igazság az, hogy annyi fajta élményem van, hogy nem tudnám megmondani melyik a legmókásabb. A legutolsóról mesélnék szívesen, meghívtak fellépni valahova és azt mondták, hogy főznöm is kell. Azt hitték, hogy én nagyon jól főzök, mert láttak az egyik kereskedelmi csatorna főzőműsorában. Hát ők nem tudták, hogy nem tudok főzni. Egy nagyon bonyolult őzgerinc receptet adtak nekem, de én nem tudtam kiolvasztani a húst, így teleengedtem egy kádat meleg vízzel és az őzzel együtt beültem. Azt hiszem, akik megkóstolták a készételt, nem tudták hogyan készült.

Sokáig lehetne sorolni a mókásabbnál mókásabb élményeket, egyet emelnék még ki. Egyszer egy kultúrházban kellett fellépnem, de síri csend fogadott. Az igazgató tájékoztatott, hogy elhunyt a polgármester anyósa és megkért, hogy próbáljak meg úgy viccet mondani, hogy azon ne nevessen a közönség, elvégre nem szokás kacagni, ha halott van a háznál.

Mészáros: A következő kérdésem is a főzéssel lett volna kapcsolatos. Önt lovaggá is ütötte egy amatőr szakács társaság idén tavasszal.

Ihos: Igen, ez így volt. A lovaggá ütés olyan ütés, amelyet kivételesen nem kell visszaadni. A lényeg az, hogy a konyhában nem boldogulok, viszont nagyon tisztelem az összes férfit, aki képes főzni. Én nem vagyok olyan típus, én inkább fogyasztó vagyok. A Királyi Szakácsok Kerekasztalának lovagjaként inkább csak kóstolgatóként, zsűritagként vagyok jelen.

Mészáros: Idén nyárra beiktatott valami külföldi utazást?

Ihos: Csak a határon túli magyar lakta településekre látogattam el, többek között Szlovákiában voltam. Lesz egy más jellegű külföldi utam valamikor az év végén, színházi bemutatóm lesz, elfogadták a darabomat. Ennek az előkészületei folynak most, emiatt nem szeretnék erről még beszélni. Jobb nem elkotyogni az ilyen dolgokat.

Mészáros: Az év elején örökbe fogadott egy kiskutyát. Mesélne az állatokhoz fűződő kapcsolatáról?

Ihos: Ez nagyon egyszerű. Állatból vagyok, szokták mondani. Természetesen nagyon szeretem az állatokat, gyerekkoromban is megszoktam, hogy mindig háziállatok vettek körül. Volt, hogy volt öt-hat kutyám és nyolc macskám. Most már dísztyúkom is van. Ez is egy érdekes történet, egyszer a macskám hozta a szájában szerencsétlent. Kiderült, hogy még él és gyorsan beraktuk egy kalitkába. Ő már hozzánk van nőve. Legjobban akkor érezzük az állatokkal, hogy mennyire kötődtünk egymáshoz, amikor el kell válnunk.

Mészáros: Volt egy kisebb fennakadás a lakásával kapcsolatban. Miért nem költözhetett be?

Ihos: Ez a probléma továbbra is fenn áll. A lakás jelenleg bűntény tárgya; igaz, megvettem a lakást, csakhogy időközben a cég tulajdonosa, akitől vettem, eladta a vállalkozását, az új vezető pedig nem ismeri el, hogy már a tulajdonom a lakás. Remélem idővel tisztázódni fog a helyzet.

Mészáros: A szabadidejében mit szeret csinálni?

Ihos: Mostanában nagyon sokat internetezek, több közösségi oldalon vagyok fent. Ha engem valaki megszólít, ír nekem egy levelet, akkor mindenképpen megpróbálok neki válaszolni. Ez az alapvető emberi intelligencia egyik alappillére. Gitározni is szeretek, most éppen egy különleges gitárprogram beszerzésén ügyködök.

Mészáros: Mit gondol mi a jó humor forrása? Mitől lesz valaki nagy nevettető?

Ihos: Forma. Minden a formán, az előadáson múlik. Ne féljünk egyéniségek, lenni! Minden a szellemes megoldásokon múlik.

Mészáros: Több televíziós interjúja alkalmával láttam a feszületet a nyakában. Vallásos ember?

Ihos: Ez meglep, nem tartom vallásosnak magam. A feszület az én nyakamba semmi más, mint egy nagyon kedves ajándék. Nagyon sok barátomat, családtagot, köztük édesanyámat veszítettem el az elmúlt időszakban, emiatt hordom. Jó érzés, ha a nyakamban van. Ennek semmi köze a valláshoz, ez csupán egyfajta idealizmus, kapaszkodó.

Mészáros: Ha már itt tartunk, akkor hogy viszonyul az ezotériához és a lélekvándorláshoz?

Ihos: Borzasztó szkeptikus ember vagyok, nem tudom, hogy mit gondoljak ezekről. A világ ahhoz túlságosan bonyolult, hogy megértsünk mindent. Van egy olyan „szerencsétlen szerencsés” ismerősöm, akinek már több halál közeli élménye volt, de ő egyszer sem élt át semmi földöntúli dolgot, nem látta a fényt, sem az alagutat. Persze lehet, hogy vele van a baj, nem lehet ezt tudni. Lehet, hogy neki van igaza, lehet, hogy azoknak, akik találkoztak a fényességgel és látták a világosságot.

Mészáros: És lehet, hogy mindkettejüknek igaza van. A szakmán belül kik azok a kollégák akikkel híresen jó kapcsolatot ápol?

Ihos: Én mindenkivel jóban vagyok, úgy érzem. Szerző-előadóként szinte mindenkivel dolgoztam már. Senkinek nem nyaltam a hátsóját, és nekem se tették ezt. Nem tudnék olyan embert mondani, akit ellenségemnek tudnék nevezni. Minden humor megosztó, nem szerethet mindenki. Egy dolog viszont biztos, nem volt huszonöt évig egy kabaréfigura sem, aki permanensen tudott volna létezni ennyi ideig. A másik dolog pedig, hogy olyan figura vagyok, aki több téren ért el sikereket és egyetlen humorista vagyok, akinek olyan saját kabaréműsora volt, amit ő maga írt.

Mészáros: Mi a véleménye a mai magyar humoristákról?

Ihos: Nagyon tudnak! Különösen a stand-up comedysek. Naprakész, huszonegyedik századi humoruk van! Erős mezőny, nagyon jó stílusban dolgoznak. Nagyon remélem, hogy megadatik nekik is, hogy hosszú távon ismertek és sikeresek maradhassanak. A tehetséggondozást viszont hiányolom, ezen változatni kéne. Több a lehetőségük, de kevesebb esélyük van arra, hogy évtizedek múlva is emlékezzünk rájuk.

Mészáros: Ön hosszú ideig élt együtt egy Önnél 21 évvel fiatalabb hölggyel. Mit gondol, lehet hosszú életű kapcsolatot kialakítani ekkora korkülönbséggel?

Ihos: Erre csak vegyes választ tudok adni. Minden attól függ, hogy milyen érettek az együttlévő felek. Általában a nők érettebbek a koruknál. Van úgy hogy valaki sokkal fiatalabb, esetleg idősebb nálad, mégis vele tudod elképzelni az életed. Láttam már erre példát nők és férfiak között is.

Mészáros: Ennyi kérdésem lett volna. Köszönöm a beszélgetést.

Ihos: Én is. Több szempontból is örülök, hogy veled tudok most szót váltani. Jó lenne, ha korosztályod és a fiatalok nem arra emlékeznének néhány év múlva, hogy volt valami pasi, akinek kendő volt a fején és mindig egy öregasszonyt játszott a kabarékban. Szeretném, ha az emberek tudnák, hogy a kendő alatt egy bonyolultabb, sokrétűbb ember lakozik.

Ihos József magyar humorista-kabarészerzővel az interjút követően Budapesten 2011. augusztus 9-én

Ihos József magyar humorista-kabarészerzővel az interjút követően Budapesten 2011. augusztus 9-én

3 hozzászólás to “Interjú Ihos József humoristával, egy ország “Kató nénijével””

  1. kelemenmarc Says:

    Ő apukám osztálytársa volt a gimiben 🙂

  2. Éva Borsos Says:

    Ez jó 🙂

  3. meszarosmarton Says:

    Hoppá, mik derülnek ki 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: