Mészáros Márton blogja

Interjú Závada Péterrel

„Túlságosan is elfogadónak tartom magamat“

Mészáros Márton interjúja Závada Péter költővel. Költővel. Mert írhattam volna rappert is. Ugyanis a 30 éves fiatalember az Akkezdet Phiai (röviden: AKPH) nevet viselő budapesti underground hip-hop duó alapító tagja is. Az Ahol megszakad című verseskötetének megjelenése óta még több megérdemelt figyelem szegeződik rá.

Závada Péter költő, az Akkezdet Phiai zenekar tagja Budapesten 2012. július 27-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Milyen fogadtatásban volt része az első kötetednek, az Ahol megszakadnak?

Závada: Nem olvastál kritikákat? Ha nem, akkor azt mondom, hogy jó. (Nevet) Nagyon sokan támadják a kötetet. Elolvastam pár kritikát, és nagyon érdekesnek tartottam, hogy szakmai oldalról születtek nem szakmai kritikák. Elég sok közülük kifejezetten személyeskedő, és viszonylag kevés bennük a valóban objektív észrevétel— az utóbbiakkal egyébként nagyrészt egyet is értettem. Egy szó, mint száz: érezni, hogy sokakat, és sok minden idegesít. Például, hogy zenei közegből érkezem, vagy, hogy más ez a könyv, mint a tőlem megszokott rapszövegek. Az olvasók viszont szeretik. Ha jól tudom, közel háromezer könyv fogyott el. Ez verseskötetből különösen jó eredménynek számít. Azt is tudom, hogy ezt elsősorban a zenekar népszerűségének köszönhetem, és nem magamnak, alanyi jogon mint költő. De az Akkezdet Phiait sem tolta senki a fenekem alá, azt is én csináltam.

Mészáros: Milyen kivetnivalójuk volt még a kritizálóknak?

Závada: Egy olyan költői áramlatot lovagoltam meg, amely manapság már kevésbé divatos. Az elmúlt tíz évben főként apám generációjának a költőit olvastam, a fiatalabb kortársaimtól kevesebbet. Petri György, Tandori Dezső, Parti Nagy Lajos, Tóth Krisztina, Eörsi István, Kántor Péter, Térey János, Kovács András Ferenc és Kukorelly Endre voltak meghatározóak. Amellett, hogy minden mondat „beszakítja a papírt”, jellemző rájuk az általános önirónia, a humor, a nyelvi játék és lelemény – ezeket szerettem viszontlátni huszonévesen egy költeményben. Ez pedig manapság rohadtul nem trendi. Hogy valami jót is említsek, Keresztury Tibor a Literán az egyik szöveget a hét versének választotta, valamint a Magyar Narancs kritikusok által összeállított Minimum 11-es! listájára is felkerültem.

Mészáros: Elárulnál részleteket a könyvről?

Závada: Volt rengeteg régi szövegem, amiket most elővettem. Körülbelül tíz éve írok verseket, körülbelül öt évvel ezelőtt pedig elkezdtem küldözgetni őket folyóiratoknak. Ha jól emlékszem, először 2009-ben publikáltam. Időközben találkoztam Simon Márton költővel az egyik slampoetry rendezvényen. Mint kiderült, külsősként dolgozik a Librinek: fordít, lektorál, szerkeszt. Mondta, hogy szinte biztos benne, hogy a Libri kiadná a könyvemet, erre azt feleltem neki, hogy de nekem nincs is könyvem. Aztán januárra mégis lett. A könyv 60 %-ka azért már készen volt, a többit pedig fél év alatt írtam hozzá. Utána következett a szerkesztés, a Könyvhétre pedig megjelent a kötet.

Mészáros: Hogyan lettek a rapszövegekből versek?

Závada: Már a húszas éveim elejétől érdeklődtem a versírás iránt, a dalszövegírás mellett mindig volt ez a verses projektem, amit sohasem vertem nagydobra. Meg akartam várni, hogy megérjenek a szövegek arra, hogy kiléphessek velük a nyilvánosság elé. Titokban, álnéven küldözgettem őket irodalmi folyóiratoknak. A vers és a dalszövegírás két külön világ, mégis úgy érzem, nagyon közel állnak egymáshoz. A verset olvassák: több idő van az értelmezésre, az utalások megfejtésére, a szintaktikai és szemantikai rétegek felkaparására. Az Akkezdet Phiai Kottazűr című albumán elrappeltem két versemet, melyeket korábban a Jelenkorban már lehoztak. Érdekelt a fogadtatás, mármint, hogy ezt most versként vagy dalszövegként fogják értelmezni.  Ez a két szöveg végül belekerült a kötetbe. Ebből lett is némi kavarodás: az egyik kritikusom azt hitte, hogy rapszövegek is helyet kaptak a versek között.

Mészáros: Melyiket tartod sikeresebbnek?

Závada: Egyelőre a dalszövegeimet. Nyilván több időm volt rájuk: tizenöt éve foglalkozom a rappel. Ez a könyv, bár nem kapott egyöntetűen pozitív visszajelzéseket, talán megkockáztathatjuk, hogy valamelyest felbolygatta az állóvizet. Sokan beszélnek róla, sok kritika születik, sokan tiltakoznak. Hatása van, és ez fontos. Ez „csak” egy első kötet, ígérem, idővel még okosabb és még ügyesebb leszek.

Mészáros: Milyen gyakran írsz verset?

Závada: Régebben szinte minden nap foglalkoztam szövegírással. Mostanában inkább fejben dolgozom, és ha már legalább egy-két mondat megvan, amiből el tudok indulni, akkor kezdem csak el leírni. Olykor két-háromnaponta, de van, amikor csak havonta egy-két alaklommal írok. Sem grafománnak, sem ritkán írónak nem tartom magamat.

Mészáros: Honnan kapsz inspirációt?

Závada: Gyakorlatilag bárhonnan. Elkapott félmondatok, beszélgetések, utcai feliratok, emlékek, tárgyak. Szeretek ötletet átmenteni más tudományterületekről is. Például ha a sejtbiológia témaköréből valaki az ozmózisról mesél nekem, akkor én egyből valamilyen személyes, lelki párhuzamra asszociálok. Szerintem nagyon jó, ha az embert az íráson kívül más szakmák is foglalkoztatják. Már második éve tanulok drámát – elméletet és történetet –, s némi filozófiát.

Mészáros: Milyen a rossz vers?

Závada: Túlságosan is elfogadónak tartom magam: majdnem minden szövegben megtalálom azt, ami tetszik. Azt hiszem, olyan szöveg, aminek nincs joga a létezéshez, nem létezik. Ha mégis rossznak ítélek valamit, akkor azt a szöveg közhelyessége, banalitása miatt teszem, vagy azért, mert már valahol hallottam ugyanazt, csak éppen jobban. A rossz vers, ha muszáj meghatározni, nyelvileg, gondolatilag gyenge, lehet rajta érezni a stílus esetleges hullámzását.

Mészáros: Hogyan juthat el valaki odáig, hogy elismerjék költőként?

Závada: Elsősorban tudnia kell írni – ez a minimum. Ezen felül kell egy saját nyelv, valamint egy magánmitológia, ami képes poétikai rangra emelni az élet kisebb-nagyobb motívumait. A siker kulcsa továbbá az, hogy az ember valamit kurvára konzekvensen csinál. Kitalál valamit, és tűzön-vízen át kitart mellette. Ha támadják, van ereje azt mondani, hogy ez vagyok én, és ha tetszik, ha nem, ezt csinálom.

Mészáros: A te verseiddel mi a baj?

Závada: Az, hogy állandóan újabb és újabb áramlatok, stílusok tetszenek meg. Nincs egy kialakult, állandó, következetes hangom.

Mészáros: Mire vagy a legbüszkébb?

Závada: Sok mindenre: a zenekarra – hogy viszonylag rövid idő alatt igen széles közönséghez eljutott, hogy van két albumunk, hogy állati sok helyen, fantasztikus előadók előtt koncertezünk. A kötetre, hogy ilyen sokan megvették, és hogy meg mertem lépni ezt a lépést azzal együtt vagy annak ellenére, hogy az apám híres, Kossuth-díjas író. Arra, hogy felkértek az ARC plakátpályázat zsűrizésére. Büszke vagyok arra is, hogy tavaly a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Kovács D. Dani rendezett egy darabot, aminek dramaturgja és szövegírója voltam, és hogy valószínűleg ugyanezzel a Kovács Danival dolgozhatom idén is egy újabb nagyszabású darabon.  Talán a legbüszkébb mégiscsak arra vagyok, hogy azok a költők, akikre gyerekként felnéztem, ma kollégának szólítanak.

Mészáros: Mit gondolsz, van igény a versekre a mai világban?

Závada: Azt gondolom, hogy másképpen van rájuk igény. Egy nagyon kicsit kell csak fenéken billenteni a verseket ahhoz, hogy ma is, szélesebb közegben is működjenek—feltéve persze, hogy akarjuk, hogy tömegek olvassanak verset. Végülis nem kötelező, és nem is lehet ez az elsődleges cél. Manapság minden a marketingről, a körítésről szól. A rap, a slam poetry sikere abban rejlik, hogy aktuális témákat aktuális nyelven jár körül, és mint ilyen, megszólítja a fiatalokat. A legfontosabb az, hogy nem szabad magad a közönség fölé helyezni. Sokan csak és kizárólag a szakmának írnak, aztán pedig panaszkodnak, hogy nem veszik a könyveiket. Hát, bassza meg, akkor egy kicsit ereszkedjenek le a közönségéhez. Akinek ez derogál – ezt is tökéletesen megértem- az fogadja el, hogy kevesen olvassák.

Mészáros: Gondolom, nem tudsz megélni a költészetből. Civilként mivel foglalkozol?

Závada: Négy éve fejeztem be az egyetemet, angol-olasz szakon végeztem az ELTE-n. Három évig tanítottam, két évet nyelviskolában, egyet gimnáziumban. A kérdésedre válaszolva a zenélésből élek, most már annyi koncertünk van, hála Istennek, hogy szerényen bár, de meg lehet belőle élni. Amúgy mindenféle alkalmi szövegírói melókat is vállalok, legutóbb éppen a Librinek lektoráltam egy Alessandro Baricco könyvet, a Mr Gwyn-t.

Mészáros: Ha valaki másnak a bőrében élhetnél, és saját magad alkothatnád meg ezt az új személyt, milyen lenne?

Závada: Szerintem ugyanilyen lennék, mint most. Csak előbb kezdtem volna el olvasni. Néha emiatt hátrányban érzem magam olyanokkal szemben, akik már 16 éves korukban elkezdtek versekkel foglalkozni. Ez olyan, mint a balett: nem lehet elég korán kezdeni.

Budapest, 2012. július 30.

This entry was posted on 2012. július 31. at 20:30 and is filed under Interjú, Média. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.