A 12. ARC kiállításról

Az ARC óriásplakát kiállítás 2000 óta, tehát immáron tizenkettedik esztendeje nyújt lehetőséget alkotóművészeknek, hogy évről évre humoros, elgondolkodtató plakátokat alkossanak a pályázatra. A hagyományosan a budapesti 56-osok terén megrendezésre kerülő kiállítás idei mottója a “…Jó kedvvel, bőséggel…” volt. A magyar Himnusz egyik versszakának töredéke minden művésznek mondhatni teljes szabadságot nyújtott, hiszen a 110 zsűrizésen átesett, végül kiállításra kerülő mű alkotója mind máshogy értelmezte az idei főtémát.

Az idei zsűri tagjait Bakos Gábor, Bakos Katalin, Bodó Balázs, Enyedi Ildikó, Finta Sándor, Gellért Emese, Gerényi Gábor, Karsay Dorottya, Papp Ádám, Rév Marcell, Román Balázs, Smucz Katalin, Szoboszlay Péter, Tóth Andrej és Závada Péter alkotta. A Geszti Péter által létrehozott kiállításon az év legjobb plakátjának Székely Petra alkotását, a Miért is lenne jó kedvünk? című grafikát választották.

A 12. ARC pályázat első helyezettje, Székely Petra Miért is lenne jó kedvünk? című alkotása

A 12. ARC pályázat első helyezettje, Székely Petra Miért is lenne jó kedvünk? című alkotása

Az első helyezett a többi díjazottal együtt a Szépművészeti Múzeumban vehette át a kitüntetést 2012. szeptember 7-én. A kiállítás szeptember 7. és 23. között volt megtekinthető, és ahogy erre előre számítani lehetett, idén is nagyon sok látogatót vonzott.

Az ARC-ról Závada Péter költőt az Akkezdet Phiai zenekar tagját kérdeztem, aki tagja volt az idei zsűrinek.

Mészáros: Melyik munka tetszett legjobban?

Závada: Idei személyes kedvencem egy Magritte-áthallás volt, kifinomult, burkolt humora miatt. A híres „C’est ne pas un pipe/ Ez nem egy pipa” feliratú, pipát ábrázoló festmény allúziója ez. A magyar pályázó képén a Szentlélek ragyogásában fürdő Szent Család látható (József, Mária, kised Jézus), alatta felirat: „Ez nem egy család.” Többszörösen is zseniális az orbáni, „klasszikus értékek” és „keresztény erkölcsök” propagálását ironikusan célkeresztbe állító munka, melynek üzenete még sajnos Biblia-hermeneutikailag is helytálló, hiszen József valóban nem volt Krisztus törvényes apja.

Mészáros: Melyik munka nem tetszett?

Závada: Volt két plakát, az egyik Gyurcsányt ábrázolta, pixelesen, a másik Orbánt szintén rossz felbontásban. Valami borzalmas betűtípussal az volt ráírva, hogy “Bazdmeg!” Az indulat jogos, de a kivitelezés elég gyönge.

Mészáros: Szerinted mit üzennek a képek az embereknek?

Závada: Az ARC évek óta ventilációs szerepet tölt be a magyar mentálhigiénében. Gondolkodhatnánk róla, hogy mi mindenre jó még, arra biztosan, hogy ha már a status quo-t megváltoztatni nem tudjuk egyik napról a másikra, legalább beszélni tudunk róla: visszajelezhetjük,  leginkább persze magunknak, egymásnak, fajsúlyosabb frusztrációinkat.

Mészáros Márton

Závada Péter költő, az Akkezdet Phiai zenekar tagja

Závada Péter költő, az Akkezdet Phiai zenekar tagja

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: