Mészáros Márton blogja

Ragályi Elemér: “Ez a múlt, ezt el kell felejteni”

Mészáros Márton mélyinterjúja az Emmy-, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőrrel

Ragályi Elemért forgatott Európában és az Egyesült Államokban, a legnagyobb sztárokkal dolgozott együtt. Hatszor ítélték neki a legjobb operatőr díját a Magyar Filmszemlén, Emmy-díjjal és Kossuth-díjjal is kitüntették, filmjei, amelyeket operatőrként jegyez, számos rangos elismerést, többek között Oscar-díjat is nyertek. A művésszel múltról, jelenről és jövőről beszélgettem.

Ragályi Elemér magyar operatőr Az ajtó című filmje budapesti bemutatóján 2012. március 7-én (Fotó: Mészáros Márton)

Mészáros: Mi volt a gyermekkori álma, mi szeretett volna lenni?

Ragályi: Mindenféle más, mint operatőr. Tízéves koromban futballista szerettem volna lenni, hiszen akkor volt az Aranycsapat igazán nagy korszaka és minden második gyerek Puskás, Kocsis, Grosics, Buzánszky, Czibor, Lóránt, Budai vagy éppen Bozsik akart lenni. Volt a Fradinak egy szenzációs kapusa, Henni Géza és nagyon sokszor hallgattam a Szepesi rádióközvetítését: „Henni véd, Henni véd!”. Amikor otthon a kertben a falnak rúgtam a labdát és a falról visszapattanó labdára vetődtem, fülembe hallottam Szepesinak a hangját.

Mészáros: Mihez értett gyerek-, illetve fiatalkorában?

Ragályi: Nagyon jól tudtam bohóckodni, különböző hangokat, embereket, jeleneteket utánozni. Volt egy olyan korszakom, amikor színész szerettem volna lenni. Ez volt a kettesszámú álom, de idővel realizálódott bennem, hogy ez nem nekem való hivatás. Amikor az első felvételi vizsgán kipenderítettek a magyar kultúra és a magyar színésztársadalom örömére is, letettem a színészetről. Ez egy halvány adottság volt, ami leginkább a versmondásban manifesztálódott. A versek és a versmondás iránti szeretetemet később is megőriztem. Aztán elérkezett az érettségi ideje és a családom, mint tisztességes polgári a család, a tradícióval bíró ügyvédi vagy jogászi pályát jelölte ki nekem, vagy valami klasszikus, akkor elérhető polgári foglalkozást kellett volna választanom. Az orvosi szakma meg sem fordult senkinek a fejében, mert annyira nem voltam jó tanuló: jó négyes körüli eredményeim voltak kivéve a magyar irodalmat, amiből mindig jeles voltam. Szóval el kellett volna mennem jogász szakra felvételizni, de azt elsumákoltam, s nem mentem el. Ha már nem felvételiztem, akkor apám egyik barátjának segítségével bekerültem a Híradó és Dokumentumfilmgyárba. Fogalmam sem volt, hogy mi az, hogy operatőrség, viszont fényképezni gyerekkorom óta szerettem, valószínűleg így kezdődött minden.

Mészáros: Mivel kezdte a pályáját?

Ragályi: Söprögettem a filmgyár udvarát, de rövidesen világosító lettem, ami nagyon fontos lépés volt. Ezt kell erősen hangsúlyozni, mert ezzel olyan bázisát építettem fel az operatőr szükséges tudnivalóinak, amelyet egy életen át kamatoztatni tudtam. Egy rövid ideig laboráns voltam, aztán katonának mentem, majd kameraasszisztens voltam. Egy széles sprektumot ölelt fel a Híradó és Dokumentumfilmgyár, ahogy a nevében is benne van, itt készültek a híradók, dokumentumfilmek, népszerű tudományos filmek és játékfilmek is. Többek között itt forgatta az első játékfilmjét Jancsó Miklós is. Itt egy pillanatra megint visszatért a színészség, mint kísértés, mert beosztottak világosítónak A harangok Rómába mentek című filmjének próbafelvételére, ahol a főszereplőt keresték. A Jancsó meglátott engem a lámpa mögött állni, amit kezeltem és aztán azt mondta, hogy megpróbálnánk veled egy próbafelvételt. Végül az utolsó lépcsőfokig jutottam, de egy Deák B. Ferenc nevű Madách Színházban játszó színész kapta meg a szerepet. Kárpótlásul én is kaptam egy kisebb szerepet a filmben, és tagja lettem annak a gyerektársaságnak, akik végigvonulnak a filmen. Segédoperatőr koromban több alkalommal volt lehetőségem kisebb önálló munkákra a híradóban.

Mészáros: Egyből felvették a Színház- és Filmművészeti Főiskolára?

Ragályi: Háromszor jelentkeztem, harmadszorra vettek fel. 1957-ben felvételiztem először és 63’-ban vettek fel. Az első felvételi és a felvétel időpontja között nem veszítettem semmit, végül mindenkit utolértem az élet során. 1968-ban, már negyedéves koromban egy hosszú dokumentumfilmet csináltam az Elek Judittal, aminek Meddig él az ember? volt a címe. Ez egy kétszer egy órás dokumentumfilm volt, ami Miskolcon operatőri díjat kapott, mielőtt még diploma lett volna a kezemben. Ezzel a díjjal felvértezve, amikor Elek Judit az első filmjét tervezte, engem választott, és ami még nagyobb szó, engedélyt kapott arra, hogy elsőfilmes operatőrrel dolgozhasson. Onnantól kezdve elindult a pokol, átlagosan évi három filmet forgattam évtizedeken át.

Mészáros: Mennyire képes úgymond a „háttérben” maradni operatőrként?

Ragályi: Az ember a pályájának a kezdetén örül, hogy lyuk van a fenekén, és arra koncentrál leginkább, hogy a saját operatőri feladatát jól meg tudja oldani. Nem többre. Úgyhogy nagyon-nagyon sok filmet kellett ahhoz forgatni, hogy a szigorúan vett saját feladatomon túl megengedhessem magamnak, hogy akár véleményezhessem a rendező munkáját. Jelentős operatőri gyakorlatra kellett szert tenni ahhoz, hogy valamennyire előjöhessek az úgymond háttérből.

Mészáros: Mi volt a legnehezebb körülmény, amiben dolgoznia kellett?

Ragályi: Nehéz körülmények sok mindenből tudnak adódni, nehéz körülményeket jelent az, ha az ember nincs jó viszonyban a rendezővel, ha nincs megértés a rendező és operatőr között, nehézséget jelentenek a fizikai körülmények is: ha hóban, fagyban, rossz időjárási körülmények között kell dolgozni. Ha summázva kéne elmondanom, talán a legemlékezetesebb számomra az első igazi amerikai film, amit csináltam a Hanna háborúja, amit egy a filmszakmának híres-hírhedt producere, Menahem Golan izraeli filmmogul rendezett. Az 1990-es években volt egy 21st Century nevű cége, rengeteg filmet gyártott, nagyon futott a szekere. A filmet először Medák Péterre, alias Peter Medakra bízta, aki engem választott operatőrnek. Medákot Golan később elbocsátotta és saját maga rendezte meg a filmet, de engem megtartott. Valószínűleg nem volt már idő leváltani, a film jelentős részét Magyarországon vettük fel, ezért Golan úgy gondolta, hogy az én helyismeretem és kapcsolataim értékesebbek, mint hozni egy angol vagy izraeli operatőrt. Azért annyira nem bízott bennem, mert a fővilágosítóját csak elhozta. Igaz, én is hoztam a sajátomat, de mindig az ő fővilágosítója mondta ki az utolsó szót. A dolog nehézsége csak annyi volt, hogy ötször gyorsabban kellett dolgoznunk, mint életem során bármikor, de kiderült, hogy életem hátralévő részében sem kellett ilyen munkatempóban dolgoznom. Akkor úgy éreztem, hogy ebbe belepusztulok, de aztán szép lassan beletörtem és kiderült, hogy igenis képes vagyok rá. Csomó olyan dolgot tanultam a Hanna háborúja forgatása alatt, amit átélni fájdalmas volt, de később komoly segítséget nyújtott.

Mészáros: Nagyon nagy váltás volt operatőrből rendezővé előlépni?

Ragályi: Egyáltalán nem volt nagy váltás, mint ahogy az ember szakmán kívüliként nézve gondolja. Készen álltam már arra, hogy saját filmet rendezzek. Eléggé elterjedt a híre, hogy a szó nemes értelmében nagyon komolyan együttműködöm a rendezőkkel a forgatókönyvek megszületésétől kezdve a vágás végéig. Mindig ontottam magamból az ötleteket akkor is, ha nem én voltam a rendező. A film technikai rendezésében igen sokszor elég vastagon benne voltam, voltak olyan rendezők az életemben, akik erre számítottak is. Igaz, hogy ezt tettem egy életen át, de mindig a kibic szemszögéből és könnyedségével, hiszen a felelősség a rendezőé volt. Kockázatos volt az is, hogy megtudom-e teremteni a film ívét, a másik kérdés pedig az volt, hogy színésszel hogyan tudok bánni. Tudok-e hangot találni vele, tudom-e instruálni. Ez volt számomra a legkérdésesebb.

Mészáros: Az ajtóban Helen Mirrennel hogyan tudott együtt dolgozni?

Ragályi: Az ajtóban visszatértem ahhoz a munkastílushoz, ami az amerikai filmeket jellemezte. Ott az operatőr egy technikus, és nem ugat bele senki másnak a dolgába, bevilágítja settet, ha szakszervezeti film még a gép mögé sem ülhet be, mert ott camera operator ül, ami egy külön munkakör. Ha nem szakszervezeti film és kívánja az operatőr, akkor ő maga ül a gép mögött, de ezen kívül „shut up” van. Szóval semmi belebeszéd! Az más dolog, hogy engem ez nem mindig érdekelt. Néha értetlen nagy szemekkel néztek, hogy mit akarok, hogyan jövök én ehhez. Nem azért, mert ellenszenves voltam nekik, hanem mert annyira nem voltak ehhez hozzászokva, hogy el sem tudták ezt képzelni. Az mindig tilos volt, hogy az operatőr direktbe kommunikáljon egy színésszel, az észrevételeinket mindig a rendezőnek mondjuk el, aztán ő majd eldönti, hogy tovább adja-e a színésznek. Egyébként nem először dolgoztam együtt Helen Mirrennel, korábban csináltunk egy HBO-filmet, amikor még nem volt ilyen nagy sztár. Nem volt olyan hatalmas nagy főszerepe, de azt észrevette, hogy különösen nagy figyelemmel világítom, és fontosnak tartom a jelenlétét a filmben. Ez jól esett neki, megjegyezte a nevemet is. Tulajdonképpen komoly szerepem volt abban, hogy sikerült idehozni Az ajtó című filmhez.

Mészáros: Konzervatívnak tartja magát?

Ragályi: Nem tartom annak magamat. Az ajtó című film konzervatív módon van lefotografálva, de én hangsúlyozom, hogy én annak a filmnek az operatőrje voltam. Szabó István ízlését szerettem volna kiszolgálni, nem a sajátomat. Ha én rendezem, akkor máshogy csináltam volna, máshogy is lenne lefényképezve. De az operatőr erényei közé tartozik, ha adott esetben képes háttérbe szorítani magát. Az ő feladata, hogy a rendező és a forgatókönyvíró által megálmodott világot életre keltse.

Mészáros: Sokan úgy gondolják, Önre tapadtak a nők. Igaz ez?

Ragályi: Hát szerettük egymást a nőkkel. Nem mondom, hogy nem voltak a nők fontosak az életemben, sőt hetvenhárom éves vagyok, de még mindig nem teszem múlt időbe. Szóval, még mindig halálosan el tud bűvölni egy szép nő.

Mészáros: Van nőideálja?

Ragályi: Nagyon széles skálán mozog. Mostanában sokat utazom tömegközlekedéssel, a 61-es villamos vonalán nagyon sok fiatallal találkozom. Akárhol utazom, mindig nézem az embereket, gyakran olyan szemmel, hogy egy nem létező filmembe milyen szerepet kaphatnának. Kitüntetett figyelemmel nézem azokat a szép ifjú vagy éppenséggel kevésbé ifjú hölgyeket, akik lépten nyomon a szemem elé keverednek. És bizony, nagyon sokféle nő tetszik. Szőke, barna és fekete. Éppen most fedeztem fel, hogy hála Istennek, feljövőben vannak a sötét hajú és kreolbőrű nők, mert visszatekintve az életemre, eléggé szőke mániás voltam. De most felfedeztem magamnak, hogy milyen gyönyörű tud lenni a kreol, a barna és a fekete bőrű nő is. Legnagyobb örömömre, ahogy Budapest egyre inkább kozmopolita várossá alakul, megjelentek a feketék és a félbarnák, a kínai és japán lányok, és ez engem komoly örömmel tölt el.

Mészáros: Egyébként nős ember?

Ragályi: Persze, nős vagyok. Van két gyermekem is, a fiam az én foglalkozásomat űzi. Operatőr, most éppen a Borgiák című sorozat kameraoperatőrje, a főkamera mögött ül, és éppen Neil Jordan igazgatja. Ezen kívül van egy specialitása: a steadycamezés. A steadycam az a szerkezet, amikor egy mellény van az operatőrön, a mellényen van egy rugóskar, arra van ültetve a kamera és azzal a kamerával szabadon lehet úgy dolgozni, hogy a test mozgása ne kerüljön rá. Az én második filmemnek, a Nincs kegyelemnek ő volt az operatőre. A lányom pedig az ELTE Társadalomtudományi Karára jár, szociológusnak készül.

Mészáros: Mit mondana a magyarokról egy külföldinek?

Ragályi: Nem szeretek sommázni, ezek a sommázások mindig közhelyekbe, vagy féligazságokba torkollanak. Annyi félék vagyunk. Ezt a beszélgetést október 24-én folytatjuk, egy nappal az 1956-os forradalmunk 56. évfordulója után. Csak az október 23-i tüntetéseket nézve kérdem, hallott-e olyan országról, ahol ennyi nemzeti megmozdulás volt? Ez a forradalom a magyar történelem ritka és kivételes, idézőjelesen szent pillanata volt, amikor történelmünk során egy tökéletes nemzeti egység alakult ki néhány napra. A forradalom évfordulóján tizenhétféle különböző tüntetés volt csak Budapesten, s mindegyik konfrontálódott mindegyikkel. Áttételesen megválaszoltam a kérdést, hogy milyenek vagyunk mi magyarok.

Mészáros: Mit gondol, mi a mai operatőrök legnagyobb hibája?

Ragályi: Sajnos nem tanultak meg filmre, celluloidra dolgozni. A celluloid nem tette lehetővé az azonnali kontrollt, meg kellet várni még előhívták a laboratóriumban, és csak az elkészült kópiát lehetett megnézni. Éppen ezért nagyon kellett tudni exponálni, világítani. De volt olyan film, amit úgy forgattam le, hogy a mustert (első kópia) csak a végén láttam. Ez A remény útja svájci film volt, ami Oscar-díjat kapott. Mióta elektronika van, mióta monitoron azonnal látjuk a képet, mióta belenyúlási lehetőség van a videóképbe, elfejtettek igazán világítani az operatőrök, mert mára már minden korrigálható az utómunka során. Különösen érdekes, hogy csak az tudott igazán kimagasló eredményt elérni annak idején, aki bátor volt. Leforgatott egy helyszínen, ahova soha többé nem mehetett vissza és ott kellett határokat feszegetni ahhoz, hogy elismert lehessen. Ez a múlt, ezt el kell felejteni. Nyilván vannak operatőrök, akik megtalálják az elektronikának azokat a pontijait, ahol kimagasló eredményt tudnak elérni digitális technikával is.

Mészáros: Ön szerint van még esély a magyar filmgyártás feltámadására?

Ragályi: A magyar filmgyártásnak nem kell feltámadnia, mert sohasem volt halott. Voltak nehezebb idők, de mindig készültek szép számmal filmek: a második világháború óta évi húsz magyar film készült átlagosan az ezerszer elátkozott szocializmus alatt, a rendszerváltás után pedig volt olyan esztendő, amikor harminc filmet mutattak be. A mostani tervek szerint évente hat-nyolc film fog készülni. Nem értem mi ennek az oka, mert soha nem volt ennyi pénz a magyar filmgyártására, mint ami most van. Valószínűleg Andy Vajna úgy gondolja, hogy ennél több filmet nem lehet úgy minőségileg kidolgozni, hogy megfeleljen az igényeknek. Deák Kriszta Aglaja című filmje megkapta a törökországi antalyai filmfesztiválon a legjobb film díját, a film főszereplője, Ónodi Eszter megkapta a legjobb női alakítás díját, A vizsga című filmet pedig a New York-i és a chichagói filmfesztiválon is kitüntették, Kulka János és Hámori Gabriella alakítását is díjazták.

Mészáros: Vannak filmek, amelyek nemzetközileg is elismernek.

Ragályi: Ott volt a Fliegauf filmje, Mundruczó-filmek, Tarr Béla. Nem szabad elfeledkeznünk Pálfi György egészen káprázatos filmjéről, a Final Cut című alkotásról sem, amelyet soha nem fog látni egyetlen mozi közönsége sem, mert a vetítéshez megfizethetetlen jogdíjat kellene fizetni. Pedig valami szenzációs film az! Nem feltámasztani, hanem csinálni kell a magyar filmet.

Mészáros: Mit tudna mondani, mi az oka annak, hogy ilyen nehéz helyzetbe került a filmgyártás?

Ragályi: Az egész filmgyártási struktúrát megváltoztatták, és megszűnt a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKK). Andy Vajna lett a magyar film kormánybiztosa, kialakított egy új struktúrát, ami ilyen munkatempóban állítja elő a filmeket. Ez lehet, hogy fel fog gyorsulni. Bízom benne, hogy ez olyan, mint egy nagy hajó, lassan indul, de felvéve a sebességét, előre tör. Remélem, a hazai filmek száma szaporodni fog.

Mészáros: Az igényesen elkészített kisfilmekről, amatőr alkotásokról mit gondol?

Ragályi: A filmkészítés sokkal demokratikusabb dologgá vált, mint húsz-harminc, akár ötven évvel ezelőtt volt. Manapság, akinek komoly ambíciója, hogy filmet állítson elő, ha elég elszánt, meg tudja oldani. Egy százezer forintos kamerával, és egy laptoppal ma már csodákat lehet művelni. Ha a mondanivaló elég erős, a kutya nem fogja számon kérni a HD minőséget, vagy azt, hogy miért nem szélesvásznon forgatta le a filmet. Egyébként nagyon örülök ennek, mert a semmiből tudnak feltűnni olyan alkotók, akik esetleg nem jutottak volna szóhoz, mert olyan kevés embert vesznek fel a főiskolára. Úgyis túltermelés van az országban, sokkal több filmes van, mint amennyire szükség lenne egy ilyen filmszám eléréséhez. Hat-nyolcezer ember jelentkezett a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, amikor elindult egy operatőri vagy rendezői osztály, ebből nagyon nehéz szelektálni. Nyolc éven keresztül tanítottam ott, felvételiztettem is, nagyon jól tudom, hogy milyen nehéz kiszűrni a legjobbakat. Biztos vagyok benne, hogy elmentem olyanok mellett, akiket fel kellett volna venni, és biztos felvettünk olyanokat is, akiket talán nem kellett volna.

Mészáros: Egy olyan alkotó, akit nem vettek fel a Színház és Filmművészetire elérhet olyan sikert, mint az a társa, aki végigjárta az egyetemet?

Ragályi: Erre példát mondani nem tudok, de meggyőződésem, hogy igen. Azzal lehet szépíteni a dolgot, hogy az, akit nem vettek fel, de nagyon akarja ezt a pályát, elkészít egy igényes rövidfilmet, akkor azzal képes megmutatni magát. Ha mást nem, felteszi az internetre, és már többen látják, mintha moziban játszanák. A hátulütője ennek az üdvösségnek csak annyi, hogy aki készít egy ilyen filmet, lehet, hogy már rendezőnek, operatőrnek tartja magát.

Mészáros: Tudom, hogy szokott írni. Miért nem szeretné megjelentetni az írásait?

Ragályi: Más dolog az irodalom és más dolog a forgatókönyv. A forgatókönyv partitúra egy később elkészülő műhöz, a stílus másodrendű, a lényeg, hogy pontosan jelezze milyen film fog készülni, de nem tesz szükségessé irodalmi megfogalmazást. Én ettől függetlenül abban a forgatókönyvben, amivel most pályázom, nagyon ambicionáltam, hogy irodalmilag is megállja a helyét, tehát ne csak egy száraz forgatókönyv legyen. A Nincs kegyelem forgatókönyvénél nagyon meg volt kötve a kezem, rengeteg dokumentum adatot használtunk fel. De hogy miért nem akarom megjelentetni? Szerintem nem képviselnek olyan irodalmi értéket, amely megállja a helyét nyomtatott formában is. A belőle készült filmnek kell a méltó helyre kerülnie.

Mészáros: Forgatókönyvön kívül milyen műfajban ír még?

Ragályi: Levelezni szeretek nagyon. Most már elektronikus úton, de régen kézírással. Tulajdonképpen nevetni fog, de néha a kommentelés is megihlet. Ha van egy olyan téma a világhálón, ami felpaprikáz, akkor nagyon szeretek apró, csípős vagy poénos megjegyzést tenni.

Mészáros: Mondjon egy könyvet, amit szívesen látna filmvásznon!

Ragályi: Van nekem egy mély meggyőződésem: a nagy regényekből nem biztos, hogy kéne filmet csinálni. Minden műalkotásnak van egy kifejezési formája, amiben eléri a csúcsát. Ha valami irodalomnak nagyszerű, akkor semmi biztosíték nincs rá, hogy értő kezekben, a legjobb szándékkal sem válik silány alkotássá.

Mészáros: Olvas most szépirodalmat?

Ragályi: Hogyne, mindig olvasok. Most nagyon izgatott vagyok, mert most jelent meg Ulickaja új könyve és alig bírom kivárni, hogy olvashassam. Remélem gyorsan ír, és már dolgozik egy újabb művén. Van egy másik kedvelt íróm, Murakami Haruki japán szerző, aki egyszerűen szenzációs. Most az új könyve szerencsére hat kötetre van tervezve, kettő már megjelent. Ezerkülönczáznyolcvannégy az egyik művének címe, tulajdonképpen egy Orwell parafrázis, egy letehetetlen könyv. Veszedelmesen olvasmányos könyvnek tudnám nevezni, egyébként a szerző benne volt az idei irodalmi Nobel-díjra jelölt személyek névsorában. Itt hozzá kell tennem, hogy szerintem a kínai díjazott Nobel-díjában van némi politika. A magyar könyvkiadás nagyon jó, de ennek az embernek egyetlen műve sem jelent meg magyarul, azért az elmond valamit. Viszont nagyon örültem, hogy Nádas Péter a jelöltek névsorában volt.

Mészáros: Ha lefordítják az idei irodalmi Nobel-díjazott Mo Jen valamelyik művét, el fogja olvasni?

Ragályi: Vagyok annyira irodalomsznob, hogy elolvassam. Nagyon gazdag a magyar irodalom, nagyon szeretek kortárs írókat is olvasni.

Mészáros: Vannak tervei, mint alkotóként, mint magánemberként?

Ragályi: Ilyet kérdezni egy bácsitól…(Nevet) A bácsi igazán a múltjáról, nem a jövőjéről tud mesélni. A jövő nem az én kezemben van. Ezt mindenre ki lehet terjeszteni. Mindent megteszek a hosszú élet reményében, egészen addig még ez az élet emberhez méltó. És próbálok minden percet kihasználni, hogy aktívan töltsem ki életem hátralévő részét is.

Mészáros: Milyen megkeresésekre bólintana rá?

Ragályi: Elmondok egy történetet. Megjelent néhány évtizeddel ezelőtt egy Előttem az élet című könyv, a szerzője egy ismeretlen francia író, Émile Ajar volt. A történet megkapta a Goncourt-díjat, később filmet is forgattak belőle. Aztán egyszer csak kiderült, hogy az Émile Ajar egy írói álnév volt, ami mögött Romain Gary állt, az a francia író, aki minden irodalmi elismerést besöpört már. Azt mondta, hogy borzasztó kíváncsi volt, hogy vajon ezeket a díjakat a tekintélye miatt kapja, vagy valóban olyan jók az írásai. Ezért jelentette meg álnéven a könyvet. A példám arra vonatkozik, hogy egyszer egy producerrel együtt megfordult a fejünkben, hogy álnéven készítsek kis költségvetéssel, ismeretlen színészekkel filmet, és az egészet úgy adjuk el, mint egy ismeretlen elsőfilmes rendező művét. Kérdezte, hogy konzervatív vagyok-e, hát ezzel bebizonyíthatnám, hogy pontosan olyan formanyelven is meg tudok szólalni, ami trendi, ami megfelel a mai igényeknek. Ha egyszer lenne egy elsőfilmes rendezőnek arra bátorsága, hogy elhívjon operatőrnek, akkor boldogan mennék. Éppen azért, mert tudom, hogy képes lennék arra, hogy az ő gondolatait 2012 nyelvén tudjam tolmácsolni.

Budapest, 2012. október 24.

Ragályi Elemér magyar operatőr Budapesten 2012. október 24-én (Fotó: Mészáros Márton)

This entry was posted on 2012. október 31. at 20:55 and is filed under Interjú, Média. You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. You can leave a response, or trackback from your own site.