Mozi ajánló – Skyfall

Bátran kijelenthetem, nincs olyan korosztály a világon, akinek ne lenne kedvenc Bondja. A teljesség igénye nélkül Sean Connery, Roger Moore, Timothy Dalton és Pierce Brosnan után sokak szívében örök helyet kapott Daniel Craig brit színész, James Bond első olyan megformálója, aki a Bond-filmek megszületése után látta meg a napvilágot.

Az elmúlt ötven esztendőben hat színész keltette életre a szuperügynököt, mégis képtelen lennék elképzelni más Bondot mint, Daniel Craig. Nem meglepő, az eddigi James Bondok már egytől-egyig kiégtek, viszont azóta, hogy Daniel Craig átvette 2006-ban az ügynök szerepét, mondhatni poraiból támadtak fel a Bond-filmek: döcögősből akciódús, élvezetes filmekké lettek. Persze, egy Bond-színésznek nem is a színészi játéka a mérvadó; valljuk be Craignek ebből az adottságból kevés jutott.

A legújabb Bond-filmnek, a Skyfallnak a története legalább éppolyan erős, mint a szereplőgárdája, de nem lennék nyugodt, ha egy mondatot is elárulnék a cselekményből. Napjaink legjobb hangú énekesnőjét, a brit Adele-t sikerült meggyőzni a főcímdal feléneklésére (a szám társszerzője is), amely már akkora plusz löketet ad a filmnek, amivel felvértezve figyelmünk akkor sem lankulna, ha a történet silány lenne. A sztori ellaposodására a Skyfall nem is ad okot, a főcímdalról pedig még csak annyit: Adele-nél alkalmasabb énekest el sem tudnék képzelni Bond-zenéhez.

A Skyfall emlékezetes film marad, az biztos. Kimagasló rendező keze alatt készült (az Oscar-díjas Sam Mendes), nagyszerű kivitelezés mellett. Specialitását adja, hogy az eredeti karakterek közül (Q) több olyan is szerepet kapott benne, aki az elmúlt időszakban nem tűnt fel egy Bond-moziban sem. Kiderül, hogy Bond főnökének, M-nek is van főnöke (Ralph Fiennes), akivel minden bizonnyal fogunk még találkozni a további Bond-filmekben. No és végre egy olyan méltó és hiteles főgonosszal kell szembe néznie a mi Bondunknak, amilyenre hosszú ideje vártunk.

Ezt a bizonyos Raoul Silvia nevű szemétládát nem más kelti életre, mint a spanyol filmszínész, Javier Bardem, akinek a nevéhez fűződik már egy kísérteties, negatív alak (Oscar-díjat érdemlő) megformálására. Bardem hidrogén szőke hajjal, némileg eltorzított arccal jelenik meg a filmvásznon, s nem csak külsője árulkodik romlottságáról. Ez az emberi roncs maga is ügynök volt egykoron, de rég elszenvedett sérelmei miatt most teljesedik ki bosszúja, amelyet M-en, a brit hírszerzés vezetőjén tölt ki. A szereplő szexualitása szándékosan nyitott kérdés maradt, de kikezdeni mindenki első számú titkos ügynökével merész vállalkozásnak bizonyul, valami olyannak, amelyről még évekkel később is beszélni fogunk.

Bardem egy olyan rossz fiút hoz nekünk, aki külsőleg és belsőleg is eléggé rothadt ahhoz, hogy minden aljasságát hitelesen tudja véghezvinni. Tulajdonképpen neki köszönhető, hogy egy merőben más, új fejezetet nyitó Bondot kapunk.

Természetesen Daniel Craig oldalán feltűnik az elmaradhatatlan Bond-lány, akit Bérénice Marlohe francia szépségkirálynő formál meg, de játéka sajnos egyáltalán nem természetes, így duplán fontos a titokzatos szépség gyönyörű külseje. Fontos szót ejtenünk a nagyszerű Judi Denchről, akinek hetedik és valószínűleg legemlékezetesebb megjelenését láthatjuk M szerepében. Szerepköre mit sem változott, most mégis úgy érezzük, erősebben van jelen, mint a korábbi részekben. Ennek a szerepfejlődés lehet az oka: a film első felében a karaktere ugyanaz a sziklaszilárd, basáskodó asszony, aki mindig is volt, a fim végén viszont nem több már, mint egy méltóságát vesztett, gyámolításra szoruló öregasszony.

A Skyfall szüzséje azt hivatott közölni velünk, hogy bizony az első film óta eltelt már öt évtized, vagyis kerek félévszázad. Senki sem örökéletű, még maga az idén jubiláló Bond sem. A karakter most először látványos öregedésen esik keresztül, és egykor birtokolt kimagasló képességeinek egy bizonyos részét is elveszti. Ez mutatja azt, hogy James Bond is halandó, s ahogy M mondta, Ian Fleming szebb napokat is megélt kémje most nem több egy alkohol és drogfüggő férfinál. Már rég nem az, aki volt, de mégis elég maradt belőle ahhoz, hogy James Bond maradhasson.

Ezúttal végre a szereplők érzelmi motivációi is teret kaptak, ezáltal talán a legszemélyesebb, legérzelmesebb Bond-filmet kapjuk. Itt megint csak vissza kell kanyarodnunk az idő múlásához, több elejtett megjegyzés is sugallja, hogy az idő változik. Csak egy biztos: Bond jelenléte. Még akkor is, ha már annyira elütnek az újkori Bond-filmek a klasszikusoktól, mint fény és árnyék, ha már a címszereplőt azóta lassan a tizedik színész játssza, ha a világ már annyira felgyorsult, hogy az első Bondok köpni-nyelni nem tudnának, Bond akkor is Bond. És ugyanaz az öltönyös, martinit szopogatós, Aston Martinnal furikázó brit szuperügynök maradt, aki annak idején belopta magát mindenki szívébe.

A felsoroltak miatt nyugodt szívvel mondom, hogy az én kedvenc Bond-mozim a Skyfall lett. Jó pár fokkal feljebb tette a mércét, mint elődei. Képes volt valami újat hozni nem távolodva el mindattól, amit korábban már megszokhattunk.

Mészáros Márton

Daniel Craig brit színész James Bondként a Skyfall című film egyik jelenetében

Daniel Craig brit színész James Bondként a Skyfall című film egyik jelenetében

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt szereti: